Korányi Judit: John Henry Newman megtéréséről - 9. rész
Amikor Newman katolikus lett, ezzel vallási nézeteinek története befejeződött. Gondolkodó elméje persze továbbra is aktív maradt, de megszűnt a keresés, a nyugtalanság – megszűnt a véleményváltozás.
Tökéletes béke és elégedettség töltötte el, egyetlen kétely sem merült fel benne többé. Az Apologiában így vall erről: „Ami történt, olyan volt, mint amikor a háborgó tengerről a hajó kikötőbe fut: ez a boldogság pedig mind a mai napig töretlen maradt.” 87
A katolikus hitvallásban több olyan tétel van, amely az anglikánból kimarad. Áttérésekor ünnepélyesen meg kellett vallania, hogy ezekben is hisz – és ez immár semmilyen nehézséget nem okozott számára.
Ebben az utolsó fejezetben Newman a hitről szól általában, a hit kérdéseiről és nehézségeiről, a kételyekről. „A hit összes kérdése közül az én felfogásom szerint Isten létét övezi a legtöbb nehézség, mégis ez ragadja meg az embert a legnagyobb erővel.” 88 Az átlényegülés tanában is nehéz hinni, különösen a katolikus verzió szerinti valódi jelenlétben. Az értelemnek nehéz felfogni, megmagyarázni nem lehet, de hinni igen! Ez Newmannek is nehézséget okozott, mindaddig, amíg nem lett katolikus, de utána már nem. Az átlényegülésről így ír: „De semmilyen nehézséget nem okozott attól fogva, hogy hinni kezdtem abban, hogy az Isten a római katolikus egyházon keresztül szól, s az egyház ezt a tant az eredeti kinyilatkoztatás részének deklarálta.” 89 Áttérése után egyre erősödik benne tehát az érzés, hogy a római katolikus az egyetlen igazi vallás, mígnem az Apologia megírásának idején már ilyen erősen fogalmaz: „Isten a római katolikus egyházon keresztül szól.”
Ezután hosszasan elemzi az Istentől elfordult világ szomorú és döbbenetes állapotát. Isten létezése Newman számára pontosan olyan bizonyosság, mint az ő saját emberi létezése. A világ pedig nem vesz tudomást Istenről: mintha ezáltal hazugságnak nevezné azt a nagy igazságot, amely egész lényét és bensőjét eltölti. Ez a sürgő – forgó világ mintha egyáltalán nem venne tudomást saját Teremtőjéről. „Mit lehet erre a szívszorító, az értelmet zavarba hozó látványra mondani? Válaszom az, hogy vagy egyáltalán nem létezik Teremtő, vagy pedig az embereknek ez az élő társadalma a legigazibb értelemben el van szakítva az Ő jelenlététől.” 90 Tovább nyomoz a saját érvei, gondolatai között: mi lehet az oka mindennek? Így jut el arra az álláspontra, hogy az eredeti bűn nem mese, mint ahogy sokan csak annak tekintik az Ádám és Éva történetet a kígyóval. Newman számára ez a tan majdnem olyan bizonyos, mint Isten létezése, a saját maga létezése és a világ létezése. Sőt, a láthatatlan világ mindig is nagyobb valóságot jelentett számára, mint a látható világ. Az okokat kutatva tehát így ír: „…ha van Isten, márpedig van, akkor az emberi faj csakis valamilyen szörnyű őseredeti csapás miatt szenvedhet. Teremtője céljait teljesen kiforgatta.” 91
Newman - mint egy valódi apologéta - ebben a fejezetben a katolikus egyház létjogosultságát, igazságát pártfogolja. Mint már kétezer éve oly sokan, ő is hajlik afelé, hogy a jelen időt, a kronoszt az utolsó napoknak tartsa – bár ezt ilyen explicit módon csak egyszer írja le az Apologia-ban. „Ezekben az utolsó napokban …a katolikus egyházon kívüli dolgok – korunknak megfelelően sokkal nagyobb sebességgel, mint a régi időkben – az ateizmus valamelyik formája felé hajlanak.” 92 Kemény beszéd ez, de érthető. Newman számára minden, ami nem római katolikus, az ateizmus burkolt, vagy éppen direkt formája.
Álláspontja az, hogy az ész, ha helyesen használják, elvezethet az Istenbe vetett hithez – a kinyilatkoztatás ismerete nélkül is. Az értelem eljuthat Istenhez, az Igazság keresése során, s eljuthat a lélek halhatatlanságába, sőt a túlvilági életbe vetett hithez is. Isten így akarja. Ilyennek teremtett meg bennünket. „A Teremtő akarata az, hogy beavatkozik az emberi életbe, s gondoskodik róla, hogy megmaradjon a világban a Róla való….határozott és világos tudás.” 93
A következőkben az egyház szükségességéről és feladatairól fejti ki gondolatait. Sokan azt kérdezik, egyáltalán miért van szükség az egyházra, s erre Newman egyik drámai erejű válasza a következő: „Az emberiséget markában tartó gonoszság intenzitása miatt volt szükség megfelelő ellenerőre…” 94 Az egyház nem azt tanítja, hogy az emberi természet menthetetlenül megromlott, hanem, hogy föl kell szabadítani, meg kell tisztítani és helyre kell állítani azt. A „helyreállítás” elvégzése csak részben az egyház dolga, de igen nagy mértékben függ a föntről jövő, közvetlenül a lélekbe oltott isteni kegyelemtől. S ez a kegyelem az egyházon keresztül áramlik. A helyreállítás, másképpen megigazulás következménye a megtérés. Az egyház – Istennel együtt – azon igyekszik, hogy az egyént ne a saját szintjére állítsa helyre, hanem egy magasabb szintre, - az ég felé.
A megtérés mindig újjászületést is jelent. Ezekkel a gondolatokkal zárjuk Newman „megtérése”, avagy áttérése történetének, az Apologia – nak elemzését. „Újjá kell születnetek” – mondta Jézus Nikodémusnak. (Jn 3:7). Az egyház tanítása is ez, isteni Mesterének szavait ismételvén évszázadok óta: „…egész valótoknak újjá kell születnie, szenvedélyeiteknek, érzelmeiteknek, céljaitoknak és lelkiismereteteknek, akaratotoknak, s végül, de nem utolsósorban értelmeteknek is meg kell fürdenie egy új elemben, s újra kell szenteltetnie Alkotójának.” 95 Ezeket a gondolatokat mondja el Newman is a saját szavaival.
Akkor is, amikor így fogalmaz: „a teljes személy mozog”…
(folytatjuk)
