Korányi Judit: John Henry Newman megtéréséről - 5. rész
„MEGTÉRÉSE” - az Apologia tükrében
Hosszú és áldozatokkal teli életéből az a rész érdekel bennünket legjobban a dolgozat tárgya szempontjából, amikor és ahogyan gondolkozásmódja, és „teljes szeméyisége" átment a sorsdöntő változáson.
Vagyis, az a folyamat, amikor, és ahogyan megtért. Hallatlanul izgalmas lépésről lépésre végigkövetni ezt a folyamatot. Barsi Balázs Atya egyik Nemanről írt cikkében a következőket olvashatjuk: „Külön tanulmányt kellene írni arról, hogy Newman számára Isten megértése lehetetlen csak rációval. Őt egzisztenciálisan lehet csak érteni. Pontosabban, Isten megértése nem más, mint megragadottnak lenni általa (amiben természetesen az értelemnek is része van)." 15 Ez a dolgozat egy szerény próbálkozás ama bizonyos „külön tanulmány" megírására. Helyzetünket megkönnyíti az, hogy Newman megírta vallásos nézeteinek történetét, az Apologia pro vita sua -t. Ez a lelki, szellemi önéletrajz tökéletes kulcsot ad gondolkodásának, szívének és lelkének megértéséhez. Ez az a műve, mely leginkább föltárja megtéréseinek történetét is. A mű fontossága miatt külön fejezetet szentelünk neki dolgozatunkban.
APOLOGIA PRO VITA SUA
A mű megírásának körülményeit röviden már vázoltuk. Newman maga több mint húsz oldalas Előszóban tárgyalja ezeket az izgalmas, nem mindennapi körülményeket. „1864 elején váratlanul abban a helyzetben találtam magam, hogy védekeznem kellett..." 16 írja. Charles Kinsley, a jólismert író becsületbevágó módon rágalmazta meg Newmant, többfordulós nyílt levelezésük során ez az erős kijelentés lát napvilágot Kingsley részéről: „ Ennélfogva tehát becsületemre mondom, kétellyel és félelemmel fogadok minden egyes szót, amit Dr. Newman leír. Honnan is tudhatnám, hogy nem leszek valamilyen (. . .) kétértelműség (. . . )áldozata?(. . . )" 17 Newman ezek után arra érez indíttatást, hogy egy hosszú, mindenre kitérő, és mindent analizáló műben adjon választ vádlójának. Teszi ezt több szempontból is, 1/ mivel angol úriember (hasonló helyzetben írja pl. a megvádolt Oscar Wilde a De Profundis c. művét a börtönből), 2/ mivel vádlója hazugnak nevezte, 3/ „Nem szeretem, ha szemtől szembe hazugnak és pimasznak neveznek..." 18 , mivel 4/ ..."ez az ügy mindennél fontosabb, s ebben saját belátásomat kell követnem, és a szívemből kell szólnom.", s végül: . . .5/ "oda kell adnom egész életem kulcsát, meg kell mutatnom, ki vagyok, hogy láthassák, mi nem vagyok..." 19
Néhány hónap alatt, óriási munkabírással, feszített tempóban megírja hát az Apologiát, mely valóban odaadja egész élete kulcsát. Az ezer és egy vádpontból, melyet fejére zúdítottak, kiválasztja azt, mely ellen leginkább tiltakozik: a hamisság vádját. „Szívemből kell szólnom..." írja, és valóban azt teszi. „Cor ad cor loquitur" : Szív szól a szívhez. Ezt a jelmondatot választotta címerébe John Henry Newman, amikor XIII. Leó pápa bíborossá nevezte ki. Az Apologia kiváló fordítója, Balázs Zoltán - akinek köszönhetjük, hogy 2001-ben végre megjelenhetett a mű magyarul! - így ír erről: „Ha valami, akkor egy püspöki jelmondat a legtömörebb összefoglalás, ami egy ember életéről adható, főleg, ha az illető hetvennyolc éves korában választhatja ki. Persze a nyelvi tömörség egyúttal homályosságot is okoz; a mondat és a választása magyarázatot igényel. A négy szó mögött ott van egy ember teljes belső világa, hite, jelleme és céljai..." 20 A „teljes belső világról" megint csak arra lehet asszociálni, hogy „a teljes személy mozog”.
A könyv öt nagy fejezetből áll. Mindegyik címe ugyanaz, csak az évszámok változnak. Érdemes az öt fejezetet fölsorolni, hogy összefüggéseiben is lássuk, milyen nagy fejezetekre tagolódik a szerző élete, mely évek jelzik a mérföldköveket.
I. Fejezet Vallási nézeteim története 1833-ig
II. Fejezet Vallási nézeteim története 1833 –tól 1839-ig
III.Fejezet Vallási nézeteim története 1839-től 1841-ig
IV.Fejezet Vallási nézeteim története 1841-től 1845-ig
V. Fejezet Felfogásom 1845 óta
Vallási nézeteim története 1833-ig
Newman belső útjának története: az első rész ifjúkori eszmélésétől I833-ig tart. Még serdülőkorban van, amikor flörtöl az evangelikalizmus eszméivel, de ez csak igen rövid ideig tart. Majd fél évszázaddal később így vall erről az Apologia - ban: „Tizenöt évesen (1816 őszén) azonban gondolkodásom gyökeresen megváltozott. Egy határozott hitvallás befolyása alá kerültem; értelmi fejlődésemben a dogma meghatározó szerephez jutott, s ez Isten irgalmából máig sem veszett, vagy homályosult el.„ 21 Kamaszkori megtérését később még jó ideig összeegyeztethetőnek tartotta az akkoriban egyre erősödő liberalizmussal.
Newman Oxfordban 1822-től az Oriel College tagja („Fellow"). Akkoriban kollegái közül igen sokan hódolnak a liberalizmusnak. 1825-ös lelkésszé szentelése után hamarosan barátságot köt a nála két évvel fiatalalabb Richard Froude-dal, aki majd útitársa lesz az itáliai körutazáson. Richardot ekkor már személyes barátjává fogadta John Keble, a náluk egy évtizeddel idősebb neves költő. Keble, mivel oxfordi irodalomprofesszorként is szerény, falusi lelkészi szolgálatot vállalt, „szent embernek" számított. Froude-ról így vall Newman az Apologia-ban: „1826-ban ismertem meg, és 1829-től 1836-ban bekövetkezett haláláig a legközelebbi és legjobban szeretett barátom volt." 22 Froude csak 33 évet élt, de hatása Newmanre óriási: egyértelműen a katolikus egyház felé terelte őt. „Megtanított, hogy csodálattal tekintsek Róma egyházára és ugyanolyan megvetéssel a reformációra. A Szent Szűz tiszteletének gondolatát mélyen belém véste, s fokozatosan elfogadtatta velem a valódi eukarisztikus jelenlétet is." 23
Froude barátsága segítette annak megértésében is, hogy a liberalizmus az egyház valódi ellensége. Az egyháznak pedig sokkal inkább a katolicitásra, és az apostoli utódlás kérdésére kell figyelnie. Newman már az 1820-as években magáévá tette az apostoli utódlás doktrínáját, mely kimondja a püspökök folyamatos utódszentelését. Ezt a doktrínát a római katolikus, az ortodox és az anglikán egyházak fogadják el. Amilyen nagy reverenciában tartja a püspököket, úgy ítéli el a pápát: az Antikrisztust látja benne. Ez a fölfogása egészen 1843-ig nem múlik el.
Vallási nézeteinek még egy nagyon komoly forrása ebben a korai szakaszban: az atyák műveinek tanulmányozása. Egyik hosszú, nyári vakációja alatt nekilát, hogy időrendben elolvassa őket, kezdve Antiochiai Szent Ignáccal és Szent Jusztinusszal. Az atyák filozófiája és teológiája magával ragadja; ezekben a tanokban találja meg az ősi igazságot. Ehhez akar visszatérni, ennek az ősegyháznak az evangéliumi tisztaságát hiányolja az anglikán egyházban. Olvassa tehát Atanázt, aki műveiben a többi nagy névre hivatkozik: Órigenészre, Dionüszoszra és Szent Kelemenre. Erőt merít belőlük, és nézeteinek alapját, gyökerét véli bennük megtalálni. Többek között az angyalokról szilárdan vallott nézeteit is a korai egyház tanításában fedezi fel. Úgy gondolja, ők a látható világ segítői, ahogy azt az Írás maga is sugallja. 1831-ben, a Szent Mihály- napi szentbeszédében ilyen gyönyörűséges képet alkot róluk: „Minden lélegzetvétel, minden fény- és hősugár az ő ruhájuk érintése, az ő palástjuk lebbenése, akiknek arca Istenre tekint.” 24 Az atyák mindegyike hitt az angyalokban, és természetesen hitt a sátánban is, - aki a kezdet kezdetén elbukott.
Ilyen és ehhez hasonló szellemi élmények közepette került sor az itáliai körutazásra, 1832 decemberétől 1833 júliusáig. A hat hónapos út alatt óriási élményekkel gazdagszanak, de: „Egész úton távol tartottuk magunkat a katolikusoktól.” 25 A Szixtuszi kápolnában ez az érzés tölti be: „Minden isteni, kivéve az emberi szellemet.” 26 Küldetéstudattal tér vissza Angliába, többször elmondja és leírja ezt a következő, belső intuicióból fakadó szavakkal: „Dolgom van Angliában.” 27 Hazaérkezésekor azonnal magával ragadja az akkor bontakozó Oxford mozgalom.
Vallási nézeteim története 1833-tól 1839-ig
Amikor hazatért külföldről, azt tapasztalja, hogy számos lelkes és tehetséges ember fogott össze a nemzet vallására és egyházára nézve veszélyes tanok – elsősorban a liberalizmus – ellen. A kezdeményező a hatalmas tudású John Keble, hozzá csatlakoznak Palmer, Froude és Hugh Rose, akinek vidéki lelkész létére az egyházban komoly neve és pozíciója volt. Az Oxford Mozgalom gyakorlatilag 1833 júliusában Mr. Rose -nak hadleigh-i (Suffolk megye) plébániáján tartott megbeszéléssorozat formájában született. Newman nagy szeretettel ír barátjáról, lelkésztársáról, Hugh Rose-ról; olyan jellemzést adván róla, amely leginkább önmagára is remekül illene. A következő sorokat látva az Apologiá - ban az olvasóban Newman szellemi arcképe ötlik fel, holott a jellemzés barátjáról, Mr.Rose-ról szól: „Mindenki mást megelőzve, ha valaki, akkor ő volt az az ember, elméjének és íráskészségének erejénél fogva, aki szembe tudott szállni a megpróbáltatásokkal. Éles eszű, és nagy tudású ember volt, valódi érzékkel a nagy és szép iránt, írásaiból melegség és erő sugárzott; józanul gondolkodott és óvatosan ítélt. Erejét és egészségét Pro Ecclesia Dei szentelte, ahogy ő ezt a gondolatot megfogalmazta.” 28 Newmanre mindig is jellemző a barátai iránti mélységes lojalitás, és a saját személyével kapcsolatos szerénység. Rose-ra vonatkozó még egy mondatából ugyanez világlik ki. A következő gondolatokkal arra kíván rávilágítani, lelkésztársa miért nem vett részt a továbbiakban aktívan a Mozgalomban. „Rose úrnak az egyházban pozíciója, neve és komoly feladatai voltak; elöljáróknak volt alávetve; saját egyeteméhez szoros szálak fűzték; s az egész országra kiterjedő egyházi kapcsolatokkal rendelkezett. Froude és én senkik voltunk, nem volt vesztenivalónk, s nem vert béklyóba minket a saját előtörténetünk.” 29
Nem volt tehát vesztenivalójuk, s így Newman és társai óriási energiával és lelkesedéssel megkezdik munkájukat a majd tíz évig tartó Oxford mozgalomban. Newman neve az angol ember tudatában összekapcsolódik a Mozgalommal, ezért érdemes itt elidőznünk egy kissé.
(folytatjuk)
