Luxuséttermek dolgozói szerint a kokain elárasztotta a konyhákat...
"Néhány napja jelent meg a Restaurant, Hungary című könyvem, amely a hazai csúcsgasztronómia, a fine-dining titokozatos belső világát mutatja be a pincérek, séfek, szakácsok és tulajdonosok szemszögéből. Az adatgyűjtés során olyasmire bukkantam, amire nem számítottam: drogra. Mindenhol. A magyar vendéglátás alkalmazkodott a nemzetközi trendekhez: a kábítószer elárasztotta a konyhákat és a vendégtereket.
Az alábbi részletekben erről a nehéz témáról vall a könyv két megszólalója. A Restaurant Hungary a sorozat egy korábbi darabja, a vendéglátás sötét oldalát bemutató Eszem-iszom, Hungary új kiadásával együtt került a polcokra.
Amikor Tamással, a vérprofi bármixerrel összehozott a sors, akkor egy kimondottan jó erőben lévő, motivált, sikeres fiatalembert láttam magam előtt, és kicsit félszegen tettem fel neki a kérdést, hogy látott-e már drogot a szakmában. Szabadkoztam is, hogy a többiek mind beszámoltak valamilyen kábítószeres élményről, ezért hozom fel a témát.
Persze, kábítószereztem és ittam, de csak munka közben, otthon soha – jelentette ki Tamás, és nem értette, hogy miért nevetek a megfogalmazáson. Pedig az ő szemszögéből teljesen logikus az érvelés, a drogot nem élvezeti cikként használta, hanem „munkaeszközként”. Tamás a szerekhez akkor nyúlt, amikor pályakezdőként két munkahelyen dolgozott napi tizenhat órában, az egyiknél a reggeliztetést intézte pincérként, a másiknál pedig mixerként bontogatta a szárnyait éjszaka.
A rekordja ötvenhárom nap volt pihenő nélkül, az ötvennegyedik napon egyszerűen feladta a szervezete, és három napig nem kelt ki az ágyból.
Tamás kezdetben „spurit”, vagyis speedet tolt, ami erőt és magabiztosságot adott neki a „nehéz napokon”. Legalábbis ezt az illúziót keltette a fiatalemberben. Néha lecsúszott mellé egy-egy feles is, hogy oldja a feszültséget, de, ahogyan ő fogalmaz, pár tüske tisztességes vendéglátóson nem látszik meg.
Az alkohol – mert az is drog, méghozzá a legalattomosabb – természetesen mindig kéznyújtásnyira van a vendéglátósoktól, de a kábítószerek is a „vállalati kultúra részét képezik”. Hosszúak a munkaórák, nagy a stressz, a konyhán a monotonitás, a forróság és a kőkemény, fizikailag is megterhelő feladatok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy kialakulhatott ez a drogínség, amely aztán könnyen függőségbe csap át. A munkáltatók sok esetben elnézik a drogfogyasztást, olykor még támogatják is, mert úgy gondolják, hogy csak így hozhatják ki a személyzetből a maximumot. A tökéletesség és a profit hajhászása egyre inkább pokoli körforgásba taszítja ezt a szakmát.
A spuri adagja mindössze két-háromezer forintba kerül, és négy órára teljesen felpörget. Éberebb leszel tőle, háromszáz százalékban tudsz a munkára koncentrálni. Mivel egy ebéd vagy vacsoraszerviz három órát vesz igénybe, egy csík hatása pont lefedi a csúcsidőszakot. Nekem a pörgés miatt kellett a cucc – mondta Tamás.
Később, ahogyan a fiatalember egyre ölesebb léptekkel menetelt felfelé a ranglétrán, és került egyre magasabb színvonalú helyekre, úgy vált elegánsabbá a használt anyag is. Megtalálta magának a kokaint, amely hasonló hatást fejt ki, mint a speed, azonban grammja pont a tízszeresébe kerül. Tamás természetesen megvette a húsz-huszonötezer forintos kokaint, így azonban a hónap végére semmi sem maradt az amúgy magas fizetéséből. Fel kellett tennie magának a kérdést, hogy miért dolgozik ilyen keményen, ha aztán minden pénzét arra költi, hogy bírja a munkát. Hiába jött el a felismerés, hogy rossz vágányra tévedt, ez még nem lett volna elég a teljes életmódváltáshoz….
Ha bárki azt gondolná, hogy az ivás és a drogozás egyfajta pincérek közötti úri huncutság, téved. A konyha is fertőzött, sőt a forróság és a folyamatos idegfeszültség miatt a szakácsok még könnyebben válhatnak a tudatmódosítók rabjaivá, mint a vendégtérben dolgozók. Erről már Flórián, a vándorló szakács beszélt, akit állítása szerint elkerült a függőség, hiszen „csak” a munkához és a szórakozáshoz használja a drogot.
Ezt mindenki értékelje úgy, ahogy akarja.
A bulinegyedben van egy étterem, eltöltöttem ott pár hetet, gondoltam, itt nyugodt életem lesz, de aztán az első percben láttam, hogy mindenki zombiként viselkedik. Rá is kérdeztem, hogy fiúk, ti mit toltok, mert ilyen pupillájú embert nem szül anya. Aztán megmutatták, mi a cucc, valami spurit szívtak, felütve egy kis extrával. Nem kértem belőle. Ki is utáltak onnan. Ez bizalmi játék: azokkal vagy jóban, akikkel együtt drogozol. Szerintem a szakma nyolcvan százaléka rajta van a szeren. Mindenki másért. A tulajdonos azért, mert megteheti, mert a felsőbb körökben elfogadott, sőt sikkes, ha kokózol. A szakács azért szívja fel, mert iszonyatos teher van rajta, és egész nap két négyzetméteren kell újra és újra tökéletest alkotnia. Nekem elég jó a beszélőkém, sőt túlzottan is pereg a nyelvem, de sok kollégának nincsenek ilyen kommunikációs készségei. Ők ott izzadnak, nincs kivel megbeszélniük a problémáikat, nem tudják szavakba önteni, hogy mi fáj. Inkább felszívnak együtt valamit, maguk sem tudják, hogy mit, és folytatják tovább a melót. A pincér meg azért csinálja, hogy fejben ott legyen, pörögjön, és persze neki a bulirészből is jobban kijut, mint a konyhásoknak. Minél profibb helyen dolgozol, annál nagyobb rajtad a nyomás, és annál inkább drogozol. Ez ennyire egyszerű – magyarázta Flórián, majd hátradőlt a széken –
Amikor azt kérdezik tőled egy konyhán, hogy éhes vagy-e, akkor nem arra kíváncsiak, hogy ettél-e már. Ez a drogozás intézményesített kódja."
(divany.hu)
