Ferenc pápa katekézise: A Szentléleknek köszönhetően lehullnak a szív láncai!
Október 30-án a kereszténység Európába érkezésének eseményeiről beszélt a Szentatya az általános kihallgatás keretében. Emlékeztetett, hogy az Egyház misszióját a Szentlélek vezeti: ő ragyogtatja fel Krisztus világosságát az éjszakában, ő nyitja meg a szívet és ő teszi merésszé a hitet. Katekézisének magyar fordítását teljes egészében közöljük.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Amikor olvassuk az Apostolok cselekedeteit, látjuk, hogy a Szentlélek a főszereplője az Egyház küldetésének: ő az, aki vezeti az evangéliumhirdetők útját, aki megmutatja, milyen úton járjanak.
Világosan látjuk ezt, amikor Pál apostol, Troászba érve, látomást kap. Egy makedón férfi könyörög neki: „Jöjj át Makedóniába, és segíts rajtunk!” (ApCsel 16,9). Az észak-macedóniai nép büszke erre. Nagyon büszkék arra, hogy hívták Pált, hogy hirdesse Jézus Krisztust. Elevenen él emlékezetemben, hogy az a szép nép milyen meleg szeretettel fogadott engem: őrizzék meg ezt a hitet, melyet Pál hirdetett nekik! Az apostol nem habozott: elindul Makedóniába, biztos abban, hogy maga Isten küldi őt, és a Via Egnatián elérkezik Filippibe, egy „római kolóniába” (ApCsel 16,12), hogy hirdesse az evangéliumot. Pál több napig ott marad. Három esemény határozza meg Filippiben való tartózkodását ez alatt a három nap alatt. Három fontos esemény: 1. az evangelizálás, valamint Lídiának és családjának a megkeresztelése; 2. a letartóztatása, melyet Szilással elszenvednek, miután ördögöt űztek egy gazdái által kizsákmányolt rabszolganőből; 3. a börtönőrnek és családjának a megtérése és megkeresztelkedése. Ismerjük ezt a három eseményt Pál életében.
Az evangélium hatalma elsősorban a filippi nőket ragadja meg, különösképpen a Thüateira városából való, istenhívő bíborkereskedőt, Lídiát, akinek az Úr megnyitja szívét, „hogy odafigyeljen Pál szavaira” (ApCsel 16,14). Lídia ugyanis befogadja Krisztust, megkapja a keresztséget családjával együtt, és befogadja azokat, akik Krisztuséi: otthonába fogadja Pált és Szilást. Itt van a bizonyság a kereszténység Európába érkezéséről: ez egy mindmáig tartó inkulturációs folyamat kezdete. Makedónia felől érkezett az evangélium.
A Lídia otthonában tapasztalt meleg után Pálnak és Szilásnak a börtön zordságával kell számolnia: a vigaszból, melyet Lídiának és családjának megtérése jelentett nekik, átkerülnek a börtön vigasztalanságába. Börtönbe vetik ugyanis őket, mert Jézus nevében megszabadítanak egy rabszolganőt, „akiben jós szellem volt, és aki nagy hasznot hajtott gazdáinak” jósló mesterségével (ApCsel 16,16). Gazdái rengeteget kerestek vele, és ez a szegény rabszolga azt tette, amit a jósnők: kitalálta a jövődet, kiolvasta a tenyeredből – ahogy az ének mondja: „nézd a tenyerem, cigánylány” –, az emberek pedig fizettek érte. Kedves testvéreim, ma is vannak emberek, akik fizetnek érte. Emlékszem, hogy az egyházmegyémben, egy nagyon nagy parkban több mint hatvan asztal volt, amelyeknél jósok és jósnők ültek, akik olvastak a tenyeredből, és az emberek elhitték ezt! És fizettek érte. És ez Szent Pál idején is megtörtént. A gazdái megtorlásként feljelentik Pált, és a közrend megzavarásának vádjával a bírák elé vezetik az apostolokat.
De mi történik? Pál börtönben van, és fogságának ideje alatt meglepő dolog történik. Vigasztalanságban vannak, de panaszkodás helyett Pál és Szilás énekkel magasztalják Istent, és ez a dicsőítő ének olyan erőt szabadít fel, amely kiszabadítja őket: az ima alatt földrengés rázza meg a börtön alapjait, az ajtók kinyílnak, és a lánc mindenkiről lehull (vö. ApCsel 16,25–26). Mint a pünkösdi ima, ez a börtönben végzett ima is csodás hatásokkal jár.
A börtönőr, mivel azt hitte, hogy a foglyok elmenekültek, öngyilkos akart lenni, mert a börtönőrök életükkel fizettek, ha egy fogoly megszökött; de Pál rákiált: „Valamennyien itt vagyunk!” (ApCsel 16,27–28). Akkor ő megkérdezi: „Mit kell tennem, hogy üdvözüljek?” (ApCsel 16,30). A válasz: „Higgy az Úr Jézusban, és házad népével együtt üdvözülsz!” (ApCsel 16,31). Ezen a ponton végbemegy a változás: az éjszaka közepén a börtönőr családjával együtt hallgatja az Úr szavát, befogadja az apostolokat, kimossa sebeiket – mert megbotozták őket –, és övéivel együtt megkeresztelkedik; „aztán egész háza népével együtt örvendezett azért, hogy hisz Istenben” (ApCsel 16,34), asztalt terít nekik, és kéri Pált és Szilást, hogy maradjanak velük: a vigasztalás pillanata! E névtelen börtönőr éjszakájának közepén Krisztus fénye felragyog, és legyőzi a sötétséget: a szív láncai lehullnak, és soha korábban nem érzett öröm születik a börtönőrben és családjában. A Szentlélek így végzi a küldetést: kezdettől fogva, pünkösdtől, ő a misszió főszereplője. És támogat bennünket. Hűségesnek kell lennünk a Lélek hívásához, ahhoz, amire a Lélek indít bennünket: hogy elvigyük az evangéliumot.
Ma mi is kérjünk a Szentlélektől nyitott szívet, mely fogékony Istenre és vendégszerető a testvérek felé, mint Lídiáé, kérjünk merész hitet, mint Pálé és Szilásé, és kérjük a szív nyitottságát, mint a börtönőré, aki hagyja, hogy megérintse őt a Szentlélek!
* * *
A Szentatya felhívása:
Kedves testvérek! Most a szeretett Irakra gondolok, ahol az e hónapban zajló tüntetések során számos ember meghalt vagy megsebesült. Miközben részvétemet fejezem ki az áldozatok miatt, valamint közelségemet családjukhoz és a sebesültekhez, felhívom a hatóságok figyelmét, hogy hallják meg a lakosság kiáltását, amely méltó és békés életet kér. Biztatom az összes irakit, hogy a nemzetközi közösség támogatásával a párbeszéd és a megbékélés útját járják, és keressék a megfelelő megoldásokat az ország kihívásaira és problémáira. Imádkozom, hogy ez a meggyötört nép békét és stabilitást találjon a háború és erőszak hosszú évei után, melyek során nagyon sokat szenvedett.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
