Hittel gyógyít Grégoire – A pszichiáterek is csodájára járnak Afrikában
Grégoire Ahongbonon 65 éves, azelőtt autógumiszerelő volt Elefántcsontparton; ma házakat működtet korábban az utcán, szemétből élő, vagy a falujukban láncra kötött pszichés betegek számára. Az elmúlt három évtizedben 60 ezer embert kezeltek ezekben a házakban, amelyekben a betegek segítik a betegeket, közülük kerülnek ki a szakképzett ápolók is.
A szeptember 15. és 17. között Madridban megrendezett vallások közti béketalálkozó egyik kerekasztal-beszélgetésén hallgattuk meg Grégoire történetét – egy hétköznapi ember megtérésének történetét, aki Isten kegyelméből hihetetenül nagy dolgokat tett és tesz ma is.
Grégoire 1952-ben született Beninben, 19 évesen Elefántcsontpartra ment szerencsét próbálni. Kezdetben autógumikat javított, majd lett egy kis taxis cége, ami azonban csődbe ment. Depresszióba esett, öngyilkos akart lenni, de egy francia misszionárius megmentette: elküldte egy szentföldi zarándoklatra, ahol minden átalakult benne, elindult a megtérés útján.
Hazatérve elkezdte szolgálni a kórházakban a szegény betegeket. Ami pedig végképp megváltoztatta az életét, az 1991-ben történt: észrevett egy félmeztelen embert az utcán, aki a szemétben turkált. Pszichés beteg volt, sok ilyen beteget lehet látni Afrikában hasonló helyzetben. „Máskor is láttam már ilyen embereket, de úgy néztem rájuk, hogy nem láttam őket. Csoda történt: visszanyertem a látásomat. Azt gondoltam: itt van Krisztus – akit keresek a templomokban, akihez fohászkodom imádságaimban, itt van előttem.” Ez a találkozás változtatta meg végleg az életét.
Sokan úgy kerülnek az utcára, vagy a falu szélére, ahol kikötik őket egy fához, hogy a család a falu gyógyítójára vagy egy vallási szektára bízza őket. Az esetek nagy részében ezek a gyógyítók, szekták kikötözik valahová a betegeket, miközben felveszik a gyógyításukért a pénzt.
Kouakou volt az első, akit megszabadított a láncoktól. A falvakat járva 1994-ben talált rá a 21 éves fiúra, akinek rothadt a húsa, olyan szorosan le volt láncolva a kezén és a lábán. A láncokat ugyan sikerült levenni a fiúról, de nem sokkal később vérmérgezés miatt meghalt. Halála előtt ezt mondta Grégoire-nak: „Uram, nem is tudom, hogy köszönjem meg. Nem értem, miért tették ezt velem a szüleim, én nem vagyok gonosz.” Grégoire azóta mintegy ezer embert szabadított meg a láncok közül.
A betegek megkötözése, leláncolása nagyon gyakori Afrikában, de másutt sem idegen jelenség, holott mérhetetlen erőszakról tanúskodik és kitörölhetetlen nyomot hagy a beteg életében. Afrikában különösen nehéz a helyzet, mert a pszichés betegeket sok helyen boszorkánynak tartják. Grégoire és segítői az utcákról összeszedett embereket először megfürdetik, felöltöztetik, megetetik, méltó módon bánnak velük. Már sok ember dolgozik vele ebben a küldetésben, és sokszor maguk a családok hívják, hogy segítsen beteg családtagjuknak. A láncok a legkegyetlenebb bánásmódot jelentik, és nem a beteget védik, hanem a családnak egyszerűbb, hogy nem kell foglalkozni vele, szégyenkezni miatta. Janine 36 éven át élt így, karjával egy fának kötözve a szabad ég alatt, a falu szeméttelepe mellett. Végül Grégoire házában öregedett meg, ott halt meg idős korában. „Amikor három év után visszavitték a faluba, hatalmas ünnepet rendeztek a tiszteletére, nagyon megható volt” – emlékszik vissza Grégoire.
Grégoire nem orvos, még kevésbé pszichiáter, de ma már pszichiáterek látogatják az intézeteit, hogy megnézzék, mitől működik a csoda: egy 65 éves afrikai ember, aki 35 éve foglalkozik pszichés betegekkel Beninben, Burkina Fasóban, Elefántcsontparton és Togóban. Mindennek a mélyén Grégoire találkozása áll a hittel. Vallja, hogy enélkül nem működne. A házakban mindig van kápolna, az Oltáriszentséggel. Néhány beteg ott is alszik az oltár előtt: „Isten boldog a szegényei között” – mondja. Az általa alapított szervezet, amely Lellisi Szent Kamillról kapta a nevét, már 60 ezer embert kezelt, fogadott be. Tíz házuk működik, valamint hat olyan központ, ahol a betegek társadalomba való beilleszkedésével foglalkoznak; itt körülbelül 26 ezer emberen segítenek. A házakon és a társadalmi visszailleszkedést segítő központokon túl a szervezetnek van huszonhat olyan partnere, akik segítenek rátalálni a betegekre: rendelők és gyógyszertárak, amelyek jelzik, hol van szükség segítségre.
Grégoire otthonaiban kétféleképpen kezelik a betegeket: egyrészt gyógyszerekkel, másrészt méltóságuk helyreállításával. Egyedülálló jelenség Afrikában, ahol pszichés betegekkel csak néhány szerzetesrend foglalkozik, mások legfeljebb a haszon érdekében. A házakban a betegek szabadon mozoghatnak, senkit nem kötöznek meg, közösségben élnek, összekeveredik, ki az ápolt és ki az ápoló, a szeretet, kedvesség, befogadás légköre hat át mindent. A központokban az a különleges, hogy más tekintettel néznek a betegekre, mint a pszichiátrián. Úgy, ahogy talán hosszú évek óta nem tekintett rájuk senki. Nincs válaszfal aközött, aki gyógyít és akit gyógyítanak, egyenrangú félként vannak jelen. És ebben a légkörben szívesen vállal feladatot az a beteg, aki már jobban van.
Nincsenek köztük pszichiáterek, maguk a betegek segítenek, amiben tudnak, mások gondozásában is. Sőt, többen elvégezték az iskolát és szakképzett ápolók lettek. Ott van például a benini Pascaline, aki közgazdaságtant tanult az egyetemen, mielőtt jelentkezett volna nála a betegség. Most ő a Calaviban található központ igazgatója. Grégoire új projektjének igazgatását is neki szánja: kábítószerfüggő pszichés betegek számára készül létrehozni egy központot.
Forrás: Vallások közti béketalálkozó Madridban; Rivistamissioniconsolata.it
Fotó: Merényi Zita
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
