Egy szép példa: „Lengyel–ukrán közös egyházi nyilatkozat a megbékélés kereséséről
Stanisław Gądecki érsek, Lengyelország Püspöki Konferenciájának elnöke és Szvjatoszlav Sevcsuk kijev-halicsi nagyérsek, az Ukrán Görögkatolikus Egyház feje Szeretetben és igazságban címmel megbékélési dokumentumot írtak alá augusztus 27-én a lengyelországi Jasna Górán található Mária-kegyhelyen.
„Szeretnénk még egyszer kifejezni őszinte igyekezetünket, hogy folytassuk a párbeszédet, és szándékunkat, hogy egy még átfogóbb megbékélés jöhessen létre egyházaink között. Bízunk abban, hogy egyházaink hamarosan a lengyel pápát megbékélésünk patrónusává tehetik” – ismertették a püspökök a dokumentumot.
A dokumentumot Stanisław Gądecki érsek, Lengyelország püspöki konferenciájának elnöke és Szvjatoszlav Sevcsuk kijev-halicsi nagyérsek, az Ukrán Görögkatolikus Egyház feje mutatta be sajtótájékoztatón az újságíróknak. Mindketten hangsúlyozták a Katolikus Egyház döntő szerepét a lengyel–ukrán megbékélésben, különösen kiemelve Szent II. János Pál, Józef Glemp bíboros, Józef Michalik érsek és az Ukrán Görögkatolikus Egyház részéről Mirosław Lubaczowski bíboros és Lubomyr Husar bíboros szerepét a folyamatban. „Nem létezne megbékélés jó szándékú, bölcs és szerény emberek nélkül, mint amilyenek nagy elődeink voltak.”
A püspökök emlékeztettek Lubomyr Husar bíboros és II. János Pál pápa 2001-ben, az ukrajnai apostoli látogatás során kimondott megbocsátó szavaira. Husar bíboros akkor beismerte, hogy az elmúlt században „az Ukrán Görögkatolikus Egyház egyes fiai és leányai rosszat tettek – sajnos tudva és akarva – saját és más nemzetek testvéreinek”. Egyháza nevében Isten és minden valamilyen módon megsebzett ember bocsánatát kérte. Hangsúlyozta még: „Ahhoz, hogy a rettenetes múlt ne mérgezze és terhelje meg életünket, boldogok vagyunk, hogy megbocsáthatunk azoknak akik bennünket is megsebeztek valamilyen módon.” II. János Pál a történelmi emlékezet megtisztításáról beszélt, melynek következtében az egész világ „előrébb helyezi mindazt, ami összeköt bennünket, nem pedig ami szétválaszt, hogy együtt építsünk egy olyan jövőt, mely a kölcsönös tiszteleten, testvéri együttélésen és együttműködésen, illetve valós szolidaritáson alapszik”.
A fentiekre hivatkozva a lengyel püspöki konferencia elnöke és az ukrán egyházfő kifejezte: „Egy jobb jövőt szeretnénk építeni, és lépéseket tenni, hogy közösségeink közeledjenek egymáshoz. Imádságos találkozókban, az Eucharisztia ünneplésében latin és keleti rítus szerint, a helyi egyházak számára fontos kegyhelyekre történő zarándoklatokban, közös kezdeményezések és szimpóziumok révén szeretnénk elmélyíteni egymás tradícióinak és történelmének jobb megismerését, különösen a fiatalak körében.”
A püspökök kifejezték reményüket, hogy Szent II. János Pál a lengyel–ukrán megbékélés patrónusa lehet. „Bízunk egyházainkban, hogy hamarosan – az Apostoli Szentszék engedélyével – a megbékélésünk patrónusává nyilvánítják, hogy ebben a szent ügyben Isten előtt legyen egyházainknak közbenjárója” – olvasható a dokumentumban.
A megbékélési nyilatkozat történelmi hátterének megvilágítására kértük Véghseő Tamást, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola rektorát, egyháztörténészt. Magyarázó sorait az alábbiakban közreadjuk.
A lengyel püspöki kar elnöke és az ukrán görögkatolikus nagyérsek által jegyzett megbékélési nyilatkozat apropója a II. világháború kitörésének közelgő 80. évfordulója. A dokumentum jelentőségének megértéséhez tudnunk kell, hogy a háborús években nagyon súlyos atrocitások történtek a ma nyugat-ukrajnai Volhíniában, mely 1921-től Lengyelország része volt. A térség jelentős számú ukrán lakossága körében már a két világháború közötti időszakban is szerveződtek szélsőséges nacionalista csoportok, melyek fegyveres harcot folytattak a lengyel állam és képviselői ellen. Amikor 1941-ben a Szovjetunió elleni hadjárat során a német hadsereg megszállta Nyugat-Ukrajnát, az ukrán nacionalisták erőszakos tisztogatásokba kezdtek. Az Ukrán Felkelő Hadsereg akciói közül kiemelkedik az 1943 februárjában megkezdett és hónapokon át tartó volhíniai mészárlás, melynek során több tízezer – lengyel adatok szerint mintegy százezer – lengyelt gyilkoltak meg. A lengyel Honi Hadsereg reakciójának 1944-ben 10-20 ezer ukrán civil esett áldozatul.
A volhíniai mészárlás megítélése és az áldozatok száma vita tárgyát képezi a lengyel és az ukrán politikai és történészszakmai kapcsolatokban. A lengyel törvényhozás 2016-ban népirtásnak minősítette a történteket, míg a jelenlegi hivatalos ukrán emlékezetpolitika hősként tartja számon a nemzeti függetlenségért küzdő Ukrán Felkelő Hadsereg vezetőit és tagjait.
Fordította: Kuzmányi István
Forrás: Zenit/Catholica.ro
Magyar Kurír
