Szent István király, Magyarország fővédőszentje
Első, államalapító, szent királyunk, hazánk fővédőszentje életét és művét idézzük fel liturgikus ünnepén, augusztus 20-án.
A magyar törzsek fejedelmei között Géza különleges hatalmi pozíciót vívott ki magának. Nyugat felé fordult, és megnyitotta az ország kapuit a kereszténység előtt. Beengedte az országba Pilgrim passaui püspök követeit. Egyes források szerint a bajor papok egyike keresztelte meg őt és kisgyermek fiát, Vajkot, aki a keresztség vizében és lélekben történt szent újjászületésekor a passaui egyházmegye védőszentje után az István nevet kapta.
Az Érdy-kódex leírása szerint Géza felesége, Sarolta csodálatos álmot látott fia születése előtt. Egy tündöklő, égi fényben megjelent férfi szólt hozzá: bízzál Istenben és légy bizonyos benne, hogy fiat szülsz, ki először visel ebben az országban koronát, és majd a népen királyként uralkodik. A keresztségben az én nevemet add neki. Sarolta kérdezte, hogy ki ő? Mire a férfi így felelt: én vagyok István, a hívők közül legelső, ki Jézusért a mártírkoronát kiérdemeltem.
A Hartvik püspök által a 12. században írt legenda így beszéli el István születését és megkeresztelését: „Közben megszületett a fejedelem Istentől megjövendölt fia, akit a próféta szerint ismert az Úr, még mielőtt a méhben megfogant volna, és akinek, mielőtt megszületett, első vértanúja nevét adta. Ezt Isten kedveltje, Adalbert püspök, hite őszinteségéért a keresztség fehér ruhájába öltöztette, és ő lett lelki gyámola. Akkor az István nevet kapta; hisszük, hogy Isten is ezt akarta, mert ami István a görög nyelvben, korona a latin beszédben. Mivel Isten azt óhajtotta, hogy e világban is királyi hatalom koronázza, s a jövőben váltsa fel az örökké tartó boldogság koronájával, kijelölte őt az örök, el nem múló dicsőség elnyerésére.”
Benczúr Gyula: Vajk megkeresztelése (1875)
Géza, hogy a kereszténység felvételét és ezzel kapcsolatban a nyugati orientációt biztosítsa, s házának hatalmát megszilárdítsa, kizárta a trónöröklésből versenytársát, Koppányt, és termetre ugyan kicsiny, de jellemben, bátorságban és helytállásban messze kiemelkedő fiát, Istvánt jelölte utódjává. Prágából meghívta Adalbert püspököt, hogy a megtérést elmélyítse. Adalbert bérmálta meg a fejedelmi ifjút. Ő közvetítette 995-ben az István és a bajor hercegnő, Gizella között létrejött házasságot is. Az ifjú trónörökös atyja halálakor, 997-ben vette át a hatalmat.
Azonban véres csatákat kellett még vívnia az ellene fölkelt törzsfőkkel. Koppány fölött Veszprém mellett aratott győzelmet, ezzel megmentette az országot a pogányságba való visszahullástól. A Konstantinápolyban megkeresztelt Gyula és Ajtony leverése pedig Bizánchoz való csatlakozásunk tervét hiúsította meg.
István király elfogatja Gyula erdélyi vezért 1003-ban
(miniatúra a Képes krónikából)
Istvánt diplomáciai és politikai érzéke korának, sőt mondhatni, az egész magyar történelemnek legnagyobb államférfiává avatta. Politikai, vallási és társadalmi szempontból egyaránt ő teremtette meg Magyarországot, ő jelölte ki és biztosította a jövőbe vezető utat népének.
A magyar katolikus egyházat is ő teremtette meg. Szerzetes papokat hívott Bajorországból, Csehországból, Olaszországból – bencéseket, Dél-Magyarországra pedig a görög bazilita rend férfi és női tagjait. Szent Márton hegyén (Pannonhalmán) apátságot alapított. Sok kolostort létesített, amelyek missziós központjai és gyújtópontjai lettek a vallásos s kulturális életnek. István elrendelte a vasárnap megszentelését és minden tíz falu számára templom építését. Saját költségén emelt Esztergomban, palotája közelében székesegyházat, Veszprémben női apátságot építtetett, és fölépítette Budán a Szent Péter és Pál-templomot.
István és Gizella megalapítják az óbudai Péter-Pál templomot
(miniatúra a Képes krónikából)
Ami a keresztény vallással és keresztény törvénnyel nem volt összeegyeztethető, annak hadat üzent és büntetéssel sújtotta. Nem nyúlt azonban a régi mondákhoz és énekekhez; a pogány korból származó népszokásokat, ha az új hittel nem ellenkeztek, megőrizte vagy megtöltötte őket keresztény tartalommal.
István a keresztény magyar szellemet külföldön is jelenvalóvá tette: Jeruzsálemben bencés kolostort, Rómában zarándokházat, Konstantinápolyban díszes templomot építtetett.
Egyik fő munkatársa, a 993-ban Prágából érkezett Asztrik szerzetes II. Szilveszter pápához fordult István jogai megerősítéséért. Célja az volt, hogy a keresztény királyság méltóságára emelkedjék, és már eleve kizárjon mindenféle függőséget a német birodalomtól és a szomszédos bajor egyháztól, s országa egyházát az állammal szorosabban egybekapcsolja. Asztrik kieszközölte urának a koronát, az előtte hordozott keresztet és azt az apostoli kiváltságot, hogy püspökségeket alapíthasson és egyházi főméltóságokat nevezhessen ki.
Istvánt az 1000. év karácsonyán kenték föl és koronázták királlyá Esztergomban. Ez egyenlő volt szuverén királyi méltóságra emelésével és apostoli küldetésének elismerésével. A pápától kapott előjogra támaszkodva birodalmának szilárd egyházi szervezetet adott: országát tíz püspökségre osztotta, köztük két érsekséget alapított Esztergomban és Kalocsán.
István király a trónon
(miniatúra a Képes krónikából)
Mint uralkodó István tudatában volt Isten előtti felelősségének. Ragyogó példája volt ennek, hogy Szent István templomában évente letette hivatalát annak jeléül, hogy csak kölcsön kapta Istentől, és annak bizonyságára, hogy hatalmát Istennek áldozza.
„Miután Krisztus katonája legyőzte az ellenséget, lelki örömmel eltelve elhatározta, hogy minden képességét és minden szándékát az evangélium magjának melegágyává teszi. Alamizsnálkodással és imádkozással töltve idejét gyakran borult a szentegyház padlójára, s könnyeit hullatva bízta Isten akaratára tervének teljesedését, hogy az, aki az Úr nélkül mit se tudna tenni, ha az Ő rendelkezésének betöltése segíti, a kitervelt jót erényes kezdeményezésekkel véghezvihesse.” (Részlet a Hartvik-legendából)
Lelki arculata az Intelmekben (műfaja szerint „fejedelemtükörben”) is kirajzolódik, amely fiának, Imre hercegnek készült. Talán nem maga István írta, de mindenesetre az ő közelében, politikai s erkölcsi elvei értelmében szerkesztették. Többek között a következő uralkodói szabályok találhatók benne: „Uralkodjál szelíden, alázattal, békésen harag és gyűlölködés nélkül! A király koronájának legszebb ékszerei a jótettek; azért illő, hogy a király igazságossággal és irgalmassággal, valamint a többi keresztény erénnyel ékeskedjék. Minden nép saját törvényei szerint él; add meg az országnak a szabadságot, hogy aszerint éljen!”
Szent István élete alkonyát beárnyékolta, hogy fiát, Imre herceget 1031-ben egy vadászat alkalmával egy vadkan halálra sebezte.
Szent királyunk közel hetven éves korában, negyvenkét évi uralkodás után halt meg, 1038. augusztus 15-én, Mária mennybevitelének napján. Halála előtt a Szűzanyának ajánlotta az országot. Így vált Krisztus anyja a magyarok nagyasszonyává.
„… kezét és szemét a csillagokra emelve így kiáltott fel: Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom (vö. Zsolt. 30,6).” (Részlet a Hartvik-legendából)
Szent István országfelajánlása
(az osli kegytemplom mennyezetfreskója)
Ikonográfiai hagyományunkká vált, hogy István királyt legtöbbször úgy ábrázolják, amint az országot és a nemzetet jelképező Szent Koronát a Boldogasszonynak fölajánlja. Ilyen ábrázolás szinte minden katolikus templomunkban látható.
„A szentséggel és kegyelemmel teljes Szent István király azután országlásának negyvenhatodik (sic!) évében, a Boldogságos, mindenkoron szűz Mária mennybemenetelének napján kiragadtatott e hitvány világból és a szent angyalok társaságába került. Eltemették a fehérvári bazilikában, amelyet ő maga építtetett Isten szentséges anyja, a mindenkoron szűz Mária tiszteletére. Sok jel és csoda történt ott e Szent István király érdemeinek közbenjárására, a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségére és magasztalására, aki áldott legyen örökkön örökké, Ámen.” (István király halálának leírás a Képes krónikában)
István a nép szívében mindinkább legendás hőssé, népe apostolává, védelmezőjévé és Magyarország eszményévé magasztosodott. Benne és vele a korona, királyság és nemzet szinte misztikus egységgé olvadt össze. Sírja sokat látogatott nemzeti búcsújáró hellyé vált; számos imameghallgatás és csoda történt ott.
Szent László király 1083. augusztus 20-án pápai engedéllyel, a magyar püspökök, apátok és előkelők jelenlétében oltárra emeltette Istvánt, Imrével és annak nevelőjével, Gellérttel együtt. Ez akkor egyenértékű volt a szentté avatással.
A Szent Jobb
István tisztelete nemsokára elterjedt az ország határain túl is. XI. Ince pápa 1686 novemberében – Buda visszafoglalása alkalmából – az egész egyházra kiterjesztette szeptember 2-ára helyezett ünnepét. Ma a világegyház augusztus 16-án, a magyar egyház augusztus 20-án ünnepli. Ezen a napon az ünnepi szentmise után minden évben ünnepélyes körmenetben viszik a Szent István-bazilika körül szent királyunk épen maradt jobb kezét, a magyarság legtiszteltebb, szimbolikus jelentőségű ereklyéjét, a Szent Jobbot.
„Köszönjük neked, szent király, hazánkat és önmagunkat, ezt az első ezer évet itt, kérünk, ne vond el rólunk romolhatatlan jobbodat […] Te vagy legendáink legnagyobbika, István, szent király, aki megnyitottad előttünk az élet kapuját. Amit te tettél, valóban az ég csodája volt, hitet adtál, jövendőt és anyanyelvünk legfigyelemreméltóbb elvont főneveit: józan határú emlékezés, felejtés és bocsánat.”
(Részlet Szabó Magda Amit tettél, az ég csodája volt című írásából)
Istenünk, te Szent István királyt itt a földön országunk koronájával ékesítetted és szentjeid közé emelted. Add kérünk, hogy aki a keresztény hit terjesztője volt hazánkban, legyen Egyházad védelmezője a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II.
Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez – Középkor (1000–1530)
Magyar Kurír
(bh)
