Magánkinyilatkoztatások Magyarországról - 7. rész
A kinyilatkoztatás megvalósulása
Sokféle módon lehet olvasni a magánkinyilatkoztatásokat. Legtöbben úgy olvassák, mint érdekességet. Van bennük lelki érzékenység, vágynak is valami élő, egyértelmű kapcsolatra Istennel, de ez nem járja át életüket, hanem egyike marad annak a sokféle vágynak, benyomásnak, ami átviharzik rajtuk, minden különösebb hatás nélkül. Szeretik, ha a „fülüket csiklandozzák”, örvendeznek vagy rémüldöznek, titkos tudásokat kutatnak. Az ilyen emberek előbb-utóbb elfordulnak az Istentől jövő valódi magánkinyilatkoztatásoktól, épp azok egyszerű és sallangmentes módja miatt. Mert hát nem unalmas állandóan azt hallani Medjugorjéból, hogy „térjetek meg”, meg hogy „imádkozzatok”? Hallottuk ezt már elégszer…
Ha egy Istentől jövő kinyilatkoztatás nem jut el a szívig – hogy átformálja életünket -, akkor valóban nagyon unalmas is tud lenni. Így van ez még a Szentírás szavaival is. Ha a Szentlélek nem fedi fel előttünk annak gazdag mélységét és magasságát, unott olvasmánnyá válik. Az Ige tanulmányozása lelki erőt és kitartást is igényel, az Istent kutató ember odaadottságát Teremtőjének.
Ha azonban ilyen módon és hittel olvassuk a magánkinyilatkoztatásokat, egyre jobban megértjük. Inspirálnak minket, helyes felismerésekre vezetnek és jó tettekre ösztönöznek. Vegyünk egy példát. Idéztük már a Szeretetláng lelkinaplóból Erzsébet assszony látomását hazánkról. Ebből egy rövid részlet: „Egy nagy fekete korongot láttam, körülötte szürkésen gomolygó felhőkkel. A korong oldalán különös kinézésű férfiakat láttam. Egészen soványak, majdnem testnélküliek voltak, szürkés ruha volt rajtuk. Arcukat nem láttam, csak tarkójukat. Hirtelen megéreztem, hogy ördögök, mégpedig a főgonoszok.”
A leírás szerint ezek a gonosz hatalmak a főbűnökből készítettek egy sötét korongot, amelyekkel elfedik országunkat. Ha erről kezdünk elmélkedni, rögtön eszünkbe juthatnak Pál apostol szavai: „Ti is halottak voltatok vétkeitek és bűneitek követ-keztében, amelyekben azelőtt éltetek a világ szokása szerint, a levegőégben uralkodó fejdelemnek a hatalma alatt. Ez a lélek most a hitetlenség fiaiban dolgozik.” (Ef 2, 1-2) És később írja: „Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a feje-delemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen.” (Ef 6, 12)
Ha elmélkedni kezdünk azon, hogy milyen gonosz hatalmasságok uralma alatt nyögünk, néhányat biztosan fel tudunk ismerni. Egyik ilyen például a viszály szelleme. Bizony, ha vérszerződést nem köt egymással a hét törzs, már a vereckei hágón sem jövünk át, mert előtte összeveszünk egymással. A magyar történelem pedig különösen is tele van viszállyal, pártütéssel – inkább az a különleges, ha hirtelen egységessé válik valamiben a nemzet. Ezért nyugodtan azonosíthatjuk ezt a gonosz szellemet, mint fölöttünk uralkodó szellemi valóságot. Hasonló módon azonosíthatjuk az önpusztítás lelkeit: az öngyilkosság, az alkohol, az abortusz, a depresszió és egyes betegségek démonait, amelyek erős hadállásokat építettek ki a magyar történelem folyamán.
Ha jelen helyzetünket vizsgáljuk, könnyen felismerhetjük, hogy milyen bűnök harapóztak el különösen is hazánkban. Ezek mintegy „belépési kapuként” szerepelnek a démoni erősségek számára, hogy hatalmukat kiterjesszék az egyes emberekre, közösségekre vagy egész társadalmi rétegekre. Így válik lassan elfogadottá a korábban elfogadhatatlan is, szinte természetessé és törvénybe iktatottá a bűn – sőt, szinte a bűn ellenzői válnak a törvények ellenszegülőivé. (Lásd például az abortusz-törvényt, vagy a Budapest Parádét – amit egyébként 2007-ben már nem rendeznek meg, „szervezési nehézségek” miatt. Mi azonban hisszük, hogy Isten tette akadályozta meg e bűnparádé és –felvonulás megtartását, válaszul a hívő emberek imáira.)
Most már érthetjük, hogy nem elég pusztán társadalmi mozgalmakat kezdeményezni, politikai pártokban küzdeni, vagy épp „rendesen dolgozni”. Ha meg akarjuk törni a gonosz erőket, akkor lelki, szellemi fegyverekhez kell nyúlnunk. Ezek azok az „unalmas dolgok”, amikről újra és újra olvashatunk a magánkinyilatkoztatásokban is: imádkozzatok, böjtöljetek, engesztelődjetek ki egymással, keressétek a békét, stb.
Most már látjuk azt is, hogy a kilencvenes években megerősödő imamozgalmak milyen fontos tényezők ebben a küzdelemben. Lépésről lépésre haladtunk előre: imaórák, 24 órás szentségimádások, Nemzeti Imanap január 18-án – 2006-ban a püspöki kar által meghirdetett Nemzeti Imaév (ebben pedig egyházközségi, az esperes-kerületi imanapok, közös kiengesztelődő szentmise a szlovák és magyar püspökök koncelebrálásával, és az egyik lelki csúcspont, az október 19-i Fatimai Felajánlás), 2007-ben pedig Budapesti Városmisszió és Szent Erzsébet év (a Székesfehérvári Egyházmegyében Szent Imre év). Ezek olyan kegyelmeket hívnak le Istentől, amelyek megtörik a sátán hatalmát és nem engedik, hogy mindaz a rossz, amit az tervezett, megvalósulhasson. Sőt, biztosan állíthatjuk, hogy elkezdődött egy megtisztulási folyamat, amely Isten célja szerint át kell, hogy járja a társadalom minden területét. Hogy ez mennyi idő alatt és hogyan valósulhat meg, az rajtunk (is) múlik. (Jó jel azonban az, hogy egyházunk hivatalosan is a szegények, elesettek felé fordul a szolgáló szeretet programjával, és 2007-re meghirdette a Szent Erzsébet évet.)
Külön kegyelemnek tartjuk a 2007. január 18-án, a Nemzeti Imanapon történteket. E napon az egész Európát megrázó vihar Magyarországra érve lecsendesült. Miköz-ben Csehország, Lengyelország, Anglia vagy Németország (stb.) óriási károkat szenvedett és már 47 halálos áldozatról számoltak be - nálunk nem ez történt. Miért? Mert a Nemzeti Imanapon imádkozó ezrek imái lehívták Isten kegyelmét életünkre!
A meteorológusok csütörtökre Magyaror-szágra is nagy vihart jeleztek, orkánerejű széllel. Aztán pontosítottak - csütörtök délutánra érkezik a vihar. Aztán megint módosítottak: csütörtök éjjel, péntek hajnaban... Ők tévedtek volna? Nem!
Hiszen a vihar valóban jött és egész Európát beterítette - kivéve Magyarországot. Miért? Mert nálunk január 18-án, csütörtökön Nemzeti Imanap volt. Így az ország egész területén - és a Kárpát-medencében és a világon mindenfelé, ahol magyarok élnek - nagyon sok ember imádkozott, és kérte Isten kegyelmét hazánkra és nemzetünkre.
A kegyelem megérkezett, mégpedig kétszeres módon! Egyrészt úgy, hogy lecsillapodott a vihar. Másrészt pedig úgy, hogy nyilvánvalóvá vált ennek szimbolikus értelme is. Ha az emberek imádkoznak és kérik Isten segítségét, Ő azt megadja! (Micsoda kontrasztja ez az előző évi, augusztus 20-i tragédiának!)
Ahogy ez a vihar lecsendesedett és elmúlt - sőt, végre a régen várt eső is megérkezett a kiszáradt földekre -, ugyanígy csendesedik le minden vihar, ha imádkozunk: a politikai viharok, a társadalmi, gazdasági viharok, a természeti katasztrófák mind megelőzhetők és orvosolhatók! Istennek van megoldása minden problémára, csak el kell kérni Tőle!
Az imádság a keresztények lelki fegyvere, amely „alkalmas minden gonosz erősség lerontására” és „minden jóban való épülésre”!
Az imádság olyan fontos, hogy Jézus Krisztus, az Isten Fia, miután egész napját szolgálatban töltötte - gyógyított, szabadított és hirdette az üdvösség jó hírét -, utána még az éjszakát imádságban töltötte. Ha pedig Neki is ilyen szüksége volt az imára, milyen nagy szükségünk van nekünk erre!
Csodálatos megtapasztalni, hogy Isten valóban akarja ennek a kis országnak a megújulását, és kész arra, hogy gyógyító módon belépjen életünkbe. Csak kérnünk kell - azt sem Isten miatt, hanem miattunk, hogy kitárt kezünk és szívünk képes legyen befogadni az Ő kegyelmi ajándékait mindannyiunk javára.
(Nagyon hálásak vagyunk ezért Istennek is és köszönjük mindenkinek, aki részt vett a Nemzeti Imanapon és imájával, buzgóságával elősegítette ennek a nyilvánvaló kegyelemnek a megjelenését. Isten áldjon mindnyájatokat!)
Mi a megtisztulásnak és megújulásnak a programját képviseljük - ez a Szeretet földje[1] programja. Ez a kiengesztelődés és megbékélés programja. A szilárd közösség, a kiegyezés és az Isten által inspirált növekedés útja az élet minden területén. Ez a magyar nemzet hivatása és küldetése, amely átível időkön és korokon, egészen az Utolsó Ítéletig.
Ennek a programnak a megvalósulását célozzák missziós útjaink, a személyes és közösségi megújulást szolgáló előadások, lelki napok, imaösszejövetelek szervezése, ezt ingyenes kiadványaink és könyveink, a művészeti programok és az imaszolgálat – és mindaz, amit mi és mások tesznek itt, a hazánkban, Isten indításának engedve.
Mert úgy látjuk, hogy Ő valóban mindenütt, az egész ország területén élesztgeti szent tüzét. Emberek tűnnek fel, szolgálatok alakulnak ki, közösségek jönnek létre – tudva vagy tudatlanul, de ugyanazt a nagy művet szolgálják. Isten művét közöttünk. Ahogy Jézus mondja: „Aztán még hozzáfűzte: „Bizony mondom nektek, hogy a jelenlevők közül lesznek, akik nem halnak meg, míg meg nem látják Isten hatalomban eljövő országát.” (Mk 9, 1)
[1] A „Kárpát-medencei küldetés” megfogalmazódása
(Részlet: Sípos (S) Gyula: Magánkinyilatkoztatások Magyarországról című könyvéből (2007., már rég elfogyott)
