(Le)hallgatásra ítélve – Nagy Mihály Zoltán történész Márton Áron lehallgatási jegyzőkönyveiről
A (Le)hallgatásra ítélve – Márton Áron püspök lehallgatási jegyzőkönyvei (1957–1960) című kötet kapcsán Vig Emese kérdezte Nagy Mihály Zoltán történészt, levéltárost, társszerzőt, a püspök securitatés megfigyelési dossziéjának kutatóját, a lehallgatási jegyzőkönyvek kötetbe rendezőjét. Az interjú a Maszol.ro portálon jelent meg.
Márton Áron püspök neve évtizedeken keresztül egyet jelentett a reménnyel, a hittel az erdélyi magyarság számára. Amíg a püspök élt, amíg üzenete eljutott a hívekhez, addig mindenki úgy érezte, hogy van kiút az elnyomás alól. 1949-es elítélését követően Márton Áront 1955-ben helyezték szabadlábra, de alig telt el két év, az állambiztonsági szervek úgy döntöttek, hogy háziőrizetben kell maradnia. Mozgástere leszűkült a gyulafehérvári püspöki palotára és a székesegyházra. Ekkor kezdték el módszeres lehallgatását is. A fennmaradt lehallgatási jegyzőkönyveket dolgozta fel Nagy Mihály Zoltán történész.
– Mikor kezdett el Márton Áron securitatés megfigyelési dossziéjával foglalkozni?
– 2010-ben kaptam egy felkérést a gyulafehérvári római katolikus érsekségtől, hogy Márton Áron boldoggáavatási perébe kapcsolódjak be azáltal, hogy kikérem és átvizsgálom azt az iratanyagot, amelyet Márton Áronról a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottság Levéltárában őriznek. A CNSAS-nál található dossziék 236 kötetből állnak, és közel 80 ezer oldalt tesznek ki. Ez azt jelenti, hogy Márton Áronnak van a legterjedelmesebb megfigyelési iratanyaga Romániában. Óriási számok.
Mit tartalmaznak ezek a dossziék? Az iratok között megtaláljuk a Márton Áron-per iratanyagának egy részét, az ügynökök jelentéseit, az államvédelmi hatóságok összefoglalóit, jellemrajzokat Márton Áronról, a követési módszerek részletes leírását, munkaterveket arról, hogy hogyan kell megfigyelni, hogyan kell lehallgatni, hogyan kell az ügynököket beszervezni. Tehát egy nagyon összetett iratanyagról van szó. Ezek közül válogattuk mi ki azokat a kihallgatási jegyzőkönyveket, amelyeket leközöltünk. A 236 kötetből egyébként 153 tartalmaz lehallgatási jegyzőkönyvet. Ez azért nagyon sok, mert ezek a beszélgetések – az esetek többségében – magyar nyelven zajlottak, és ezeket lefordították román nyelvre is. Nagyon sok megmaradt eredetiben, tehát magyarul, azonban olyan is volt, amelyet románból kellett visszafordítanunk.
Márton Áron letartóztatási adatlapja 1949-ből
(A fotó Nagy Mihály Zoltán közlése)
– Miért döntött úgy a Securitate, hogy szorosabb megfigyelés alá helyezi Márton Áront? Hisz alig két év telt el a szabadlábra helyezése óta.
– 1956 júniusában az állambiztonsági szervek arra a következtetésre jutottak, hogy elégséges „terhelő” bizonyítékot gyűjtöttek össze ahhoz, hogy Márton Áron ügyében lezárják az ellenőrzési dossziét, és megnyissák az úgynevezett személyi megfigyelési dossziét. Ne feledjük el azt se, hogy az ’56-os forradalom után minden magyar gyanús volt, annál inkább Márton Áron.
A környező országok államvédelmi szerveihez hasonlóan a Securitate is fedőnévvel látta el a célszemélyt, így Márton Áron a Mureș fedőnevet kapta.
Az államvédelmi hatóság szervei a következő érvekkel indokolták Márton Áron megfigyelési dossziéjának megnyitását: 1. a püspök illegális kapcsolatot tart fenn a Vatikánnal a belga és a francia nagykövetségen keresztül; 2. a joghatósága alá tartozó papok és hívek körében „ellenséges propaganda-tevékenységet” folytat; 3. információkat gyűjt a romániai közállapotokról.
Az elkövetkező években az indokok némileg módosultak, egyre hangsúlyosabbá vált a „nacionalista” propaganda vádja. Egy 1959 februárjában készült elemzés szerint Márton Áront azért kellett megfigyelni, mert antikommunista és nacionalista magatartást tanúsító „megrögzött reakciós”, aki „az egyház nevében és a mögé bújva [...] államellenes tevékenységet folytat, püspöki székhelyét egy összeesküvő fészekké, míg a gyulafehérvári teológiát és kántoriskolát a magyar nacionalizmus-sovinizmus melegágyává alakította”.
Gyakorlatilag az ’50-es évektől egészen 1980-ig (a püspök haláláig) a nacionalista magatartás maradt a legfőbb megfigyelési ok, bár a „bűnlajstrom” tovább bővült. Felrótták a püspök Vatikánnal és más nyugati egyházi szervezetekkel (pl. Caritas) való hivatalos vagy „titkos” kapcsolattartását, a papok és hívek vallási buzgalomra való nevelését, ellenszegülését minden olyan állami intézkedéssel szemben, amely a katolikus egyház belső életének ellenőrzésére, illetve külügyi kapcsolatainak felderítésére irányult.
(Fotó: Varró-Bodoczi Zoltán)
Nagy Mihály Zoltán történész a Bihar Megyei Állami Levéltár főlevéltárosa. 2012-ben szerzett doktori oklevelet a Pécsi Tudományegyetemen. Kutatási területe: a romániai magyar nemzeti közösség második világháború utáni társadalmi, politikai integrációja, valamint az erdélyi magyar történelmi egyházak és a román állam viszonya. Eddig megjelent legfontosabb műve: Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Romániai Magyar Népi Szövetség történetéhez, 1944–1953 (Társszerző. EME–Pro-Print, Kolozsvár–Csíkszereda, 2009).
– Elkezdődött tehát a megfigyelés: a háziőrizetre ítélt püspök 1957 júniusától nem hagyhatta el püspöki palotáját, csak akkor, ha misére ment a székesegyházba. Egyébként körbe volt véve ügynökökkel, és minden elhangzott mondatát lejegyezték? Hogy kell ezt elképzelni? Mit jelent ez: lehallgatási jegyzőkönyv?
– Jegyzőkönyvek készülnek egy gyűlésről is, az ott elhangzott beszélgetéseknek a kivonata jelenik meg egy-egy jegyzőkönyvben. Tehát ilyen megközelítésben ez a kifejezés nem fedi a valóságot. Mert itt szóról szóra leírtak mindent, sőt zárójelben azt is jelezték, hogy nevet-e valaki, vagy milyen a hanghordozása. Egyfajta forgatókönyvet kap a kezébe az olvasó, amelyből filmesek nagyszerűen rekonstruálhatnák ezeket a jeleneteket.
Visszatérve a szakkifejezésre, ezek a lehallgatási jegyzőkönyvek titkos operatív eszközökkel készített hangfelvételek átiratai. Szobalehallgatásról van szó. Márton Áron dolgozószobájának falába lehallgató készülékeket helyeztek el a püspök tudta nélkül, de egy közeli munkatársának a segítségével történhetett ez meg. A falba épített mikrofont szalagos magnetofonhoz csatlakoztatták, amelyet a várban erre a célra kialakított helyiségben helyeztek el. A napi két váltásban dolgozó államvédelmi tisztek először legépelték, románra fordították, majd kiértékelésre a bukaresti központba küldték az iratokat és a rögzített beszélgetések hangszalagjait.
Ám a gyakori áramszünetek, a magnószalag hiánya és a személyzet túlterheltsége miatt a püspök lehallgatása nem volt zökkenőmentes. Az ebédlőben, a püspök hálószobájában és a püspöki palota kertjében folyó beszélgetésekről csak ügynökök útján szerezhetett tudomást az államvédelem, ezekben a terekben nem sikerült lehallgatókészüléket elhelyezni.
A különféle információk elemzése alapján az államvédelem a püspökről és környezetéről a lehallgatási jegyzőkönyveket tartotta a legértékesebb forrásnak. Ezen iratok forrásértéke történeti szempontból is kivételes, nemcsak a bennük foglalt adatok miatt. E „szövegekből” cenzúrázatlanul, utólagos kiegészítések, módosítások nélkül ismerhetjük meg Márton Áron és a vele kapcsolatot tartó személyek véleményét és álláspontját. A korszak hivatali irataiban a totalitárius hatalom diskurzusa, szemlélete érvényesül, míg a visszaemlékezéseket, naplókat vagy interjúkat szubjektivitásuk miatt csak körültekintéssel hasznosíthatjuk.
Ahova nem értek el a lehallgató készülékek
(A fotó Nagy Mihály Zoltán közlése)
– Márton Áront először három évre ítélték háziőrizetre, majd 1960-ban újabb öt évvel meghosszabbították az ítéletet. Amint a kötet alcíméből is kiderül, Önök az első három évet dolgozták fel ebben a válogatásban. Hogyan döntötték el, hogy mi legyen a korszakhatár?
–A kötetben az 1957 és 1960 között keletkezett szobalehallgatási jegyzőkönyvek egy részét közöljük. Kezdő időpontnak azért választottuk az 1957-es esztendőt, mert ebből az évből maradtak fenn az első lehallgatási jegyzőkönyvek. 1957. június 4-én lépett életbe az a rendészeti kényszerintézkedés, amelynek köszönhetően Márton Áron elkerülte ugyan a börtönt, de mozgásában korlátozták, nem hagyhatta el a püspöki palota és székesegyház területét. „Hallgatásra” és „lehallgatásra” ítélték. A román hatóságok az elkövetkező években megpróbálták kollaborálásra bírni a „legreakciósabb egyházi vezetőt”. Ennek sikertelensége miatt 1960 júliusában a püspök elleni kényszerintézkedést öt évre meghosszabbították.
Miközben a püspök hálózati-operatív megfigyelésében az 1960-as évek elejétől új korszak vette kezdetét, addig XXIII. János pápa egyházpolitikája új kihívások elé állította a román pártvezetést. Tehát az 1960-as év több szempontból is természetes korszakhatárként adódott. Hozzá kell tennem, hogy szándékaink szerint lesz egy második kötet is, amely a háziőrizet további éveit mutatja be 1960 és 1965 között, majd egy harmadik kötettel zárnánk Márton Áron securitatés iratcsomójának feldolgozását, és ez az 1965 után keletkezett anyagot mutatná be.
– Milyen szempontokat vettek figyelembe a válogatáskor? Gondolom, hogy voltak kevésbé releváns beszélgetések is, amelyeknek közlése nem merült fel, viszont egészen biztos sok olyan volt, amely érdekes adalékokkal szolgált még a történészek számára is.
– A lehallgatási jegyzőkönyvek válogatásakor arra törekedtünk, hogy bemutassuk az állam és egyház kapcsolatát, a gyulafehérvári egyházkormányzati hatóság működését, valamint Márton Áron kapcsolatát a többi katolikus egyházmegye ordináriusával. Az állami, valamint az egyházpolitika és egyházkormányzati kérdések mellett betekintést nyerhetünk a gyulafehérvári teológia és kántoriskola működésébe, az egyházmegye plébánosainak és egyházközségeinek mindennapjaiba, az egyházüldözés adminisztratív módszereibe, sőt a hívek hitéletébe is. A lehallgatási jegyzőkönyveken keresztül jobban megismerhetjük Márton Áron egyházpolitikai elképzeléseit, kapcsolati hálóját, az állammal szembeni passzív rezisztenciára buzdító püspököt, a püspöki aulán belüli személyes ellentéteket, konfliktusokat, és nem utolsósorban a romániai kisebbségellenes intézkedések miatt aggódó és azok ellen tiltakozó püspököt.
Ezek az iratok nagymértékben hozzájárulnak Márton áron portréjának megrajzolásához. Nincs tudomásunk arról, hogy Márton Áron ebben az időszakban naplót vezetett volna, így a lehallgatási iratokon keresztül, ha nem is a legbelsőbb intim szférájába nyerünk betekintést, de jobban megismerhetjük az adott korszakban felelős egyházi döntéshozói pozíciót betöltő személy érvelési logikáját, vívódásait, jellemét, helyzetfelismerő képességét; az itt és a most, a hogyan és a miként kérdéseit megválaszoló püspököt.
Márton Áron a dolgozószobájában. A felvétel már a háziőrizet évei után készült, a lehallgató készülékek azonban ugyanúgy működtek
(Fotó: Márton Áron Múzeum)
– Kik látogatták Márton Áron püspököt? Mennyire őszinték ezek a beszélgetések? Hogy érezte, valóban őszintén kommunikált vendégeivel a háziőrizetre ítélt egyházvezető?
– Sokan megfordultak nála, egyházi vezetőktől egyszerű plébánosokig, teológusokig. Meglátogatták Márton Áront a többi katolikus egyházmegye ordináriusai is, és ezeket a jegyzőkönyveket is közöljük. Ezekből kiderül, hogy milyen volt az egyházi vezetők közötti kapcsolat. Aztán szűkül a kör, és bepillantást nyerünk a püspök és a székeskáptalan vezetői közötti kapcsolatba. A teológia vezetőivel is társalgott, vagy egyszerű falusi papokkal, akik meglátogatták. Mivel Márton Áron nem hagyhatta el a püspöki palotát, a helyi plébánosok, esperesek voltak kénytelenek meglátogatni őt Gyulafehérváron, hogy beszámoljanak mindarról, ami egyházközségükben történt. Elbeszélésükből kiderül, hogy milyen a hitélet egy falusi plébánián, hogy a vidéki hívek hogyan tudják gyakorolni vallásukat.
Sokszor, amikor egyháztörténetet írunk, le szoktunk ragadni a központok bemutatásánál, hogy mi történik a püspöki palotákban, mi történik a teológián, de itt eljutunk a falusi plébániákig, a vidéki hívek életéig.
Püspöki ornátusban (A fotó Nagy Mihály Zoltán közlése)
– Tudta vagy nem tudta Márton Áron, hogy lehallgatják?
– Márton Áronnak megvoltak a tapasztalatai. Elég fiatalon, de végigharcolta az első világháborút, és már akkor találkozott azzal, hogy mit jelent a hírszerzés, hogy milyen úton-módon gyűjtik be a titkosszolgálatok és hírszerző szervek az információkat. Éppen ezért, amikor 1955 márciusában, miután szabadlábra helyezték, kifestette a dolgozószobáját, és nem engedte meg, hogy vezetékes telefont szereljenek be. Azt azonban nem tudhatta, hogy 1956 nyarán, amikor ő bérmáláson volt, akkor az egyik közeli munkatársa, a székeskáptalan tagja bevezette a Securitate embereit a püspök dolgozóbájába. A szekustisztek villanyszerelőknek álcázták magukat, és beszerelték a falba a lehallgató készülékeket. Ám Márton Áronnak az volt a meggyőződése, hogy ő minden megelőző intézkedést megtett, emiatt nem is gondolt arra, hogy dolgozószobájában lehallgatnák őt, annak ellenére, hogy többször beszélgetett erről a vendégeivel. A temesvári ordináriussal, Kernweiss Konráddal való találkozáskor többször így fogalmaztak: „ez a beszélgetés maradjon közöttünk”. Ebből is látszik, hogy nem voltak tudatában annak, hogy lehallgatják őket. Sőt, éppen Kernweiss Konrád mesélte el, hogy a temesvári püspöki palota felújítása alkalmából az egyik terem falában lehallgató készülékeket találtak. De még ez sem gondolkodtatta el Márton Áront, így aztán őszintén beszélt az emberekkel. Ez egy jó fegyver is volt Márton Áron kezében. Egyébként már a börtönévek alatt, meg azután is többször elmondta, hogy ő a nézeteiért bármikor vállalja a felelősséget.
Az egyik Márton Áron iratcsomó (A fotó Nagy Mihály Zoltán közlése)
– Egy történész számára valóságos kincsesbánya egy ekkora anyag, de a feldolgozása nyilván emberfeletti munkabírást követel. Mit tett hozzá az Ön Márton Áron képéhez ez a kutatás?
– Amikor mi, történészek megírjuk, és valamilyen szinten rekonstruáljuk egy személyiségnek az életét, akkor általában másodlagos forrásokból dolgozunk. Ezeken a jegyzőkönyveken keresztül azonban ott vagyunk a püspök mindennapjainak kellős közepén. Ez nem egy rekonstrukció, ezek maguk a tények, az akkor és ott elhangzott szavak. Márton Áron fejti ki gondolatait, és ő beszél. Ezért különleges ez a forrás, ebben rejlik az egyedisége. Ráadásul ekkora mennyiségű lehallgatási jegyzőkönyvet még soha senkiről nem publikáltak, sem itt Romániában, sem a kelet-európai térségben. Azt szokták mondani, hogy nem tudunk megítélni bizonyos helyzeteket, mert nem voltunk ott, nem láttuk, nem tudhatjuk, mi történt. Nos, ezek a lehallgatási jegyzőkönyvek ezt zárják ki, hiszen minden szót, ami elhangzott, lejegyeztek, ezért pontosan tudjuk, hogy mit mondott Márton Áron a különböző helyzetekben.
Ezekből az iratokból a hitvalló Márton Áron tárulkozik ki előttünk, és azt mutatja meg, hogy az adott viszonyok között is mindig van egy alternatíva. Persze, ez lehet, hogy mártíriumot, lehet, hogy börtönt, kényszerlakhelyet jelent, és nem biztos, hogy az egyház vezetésének kérdése megoldást talál. De Márton Áron pont azt akarja bemutatni, hogy lehet másképp csinálni, és lehet találni megoldást arra, hogy az egyház túlélje a nehéz korszakot. Márton Áron arra koncentrál, hogy az egyház mint hitvalló közösség fennmaradjon. Ezekből az iratokból egyértelműen ez volt a legerősebb vonása a szent életű püspöknek, ami megragadott, hogy a közösség hitéletének a megőrzését, megóvását tartotta legfontosabb feladatának, és csak ezután következtek az egyházpolitikusi, a kisebbségpolitikusi attitűdök megmutatkozásai.
A (Le)hallgatásra ítélve – Márton Áron püspök lehallgatási jegyzőkönyvei (1957–1960) című kötet az „1000 év Erdélyben, 100 év Romániában” elnevezésű program keretében, a Lector Kiadó, a Varadinum Alapítvány Kiadó és az Iskola Alapítvány Kiadó közös gondozásában jelent meg.
A könyvet az augusztus 17. és 25 között megrendezésre kerülő Kolozsvári Magyar Napokon mutatják be.
Forrás: Maszol.ro
Magyar Kurír
