Magánkinyilatkoztatások Magyarországról - 3. rész
Példák a hazánknak szóló üzenetekre
Isten minden korban szólt gyermekeihez. Ezek olykor személyes üzenetek voltak, amelyek segítettek egy komoly döntést meghozni. Ilyen volt például Assisi Szent Ferenc látomása az összerogyni készülő templomról, s hozzá Isten szava: építsd újjá egyházamat! Maga sem értette még pontosan, mit jelent mindez. De mert ott volt romosan a Porciunkula kápolna, hát elkezdte újjáépíteni. Amikor végzett, jött a következő romos kápolna – mire a harmadikhoz ért, megértette, hogy Isten újjáépítő műve nem csupán kis kápolnák, hanem az egész egyház újjáépítését jelenti…
Van azonban, amikor a magánkinyilatkoztatás egy közösséghez, vagy egy egész nemzethez szól, vagy éppen minden embert érint. Mi most a hazánkról szóló, olykor sok évszázados, máskor épp napjainkban keletkező magánkinyilatkoztatásokat, próféciákat idéz-zük fel.
A keresztény évszázadok során az emberek szinte „magától értetődőnek” vették, hogy Isten velük van, segíti őket és fontos helyzetekben különlegesen is megnyilvánul hívei érdekében. Jó példa erre a magyar szentek legendáriuma. Puskely Mária azt írja, hogy az Árpád-házi női szentek idején a női domonkos kolostorokban a természetfeletti események – és így Szent Erzsébet, Szent Margit és Boldog Erzsébet életében is -, rendszeresnek számítottak. Szent István legendája pedig arról számol be, hogy Géza fejedelem álmában kapott eligazítást országáról és fiáról. „Egy csodálatos ifjú állt elé, és azt mondta neki: Béke veled, Krisztus választottja, megparancsolom, hogy szűnjenek meg gondjaid. Nem néked adatott meg véghezvinni, amit eszedben forgatsz, mert kezedet emberi vér szennyezi be. Tőled származik a születendő fiú, kire az Úr mindezek elrendezését az isteni gondviselés terveinek megfelelően rábízza. Ő az Úrtól választott királyoknak egyike lesz, a földi élet koronáját majd az örökkévalóval fogja felcserélni. Mindamellett a lelki követségben hozzád küldendő férfit tisztességgel fogadd, ha befogadtad, megtiszteljed, rettegve a fenyegető kárhozattól és elragadtatva a reménytől, amely meg nem téveszt, ezért intelmeit hűséges szívvel, nem színlelt helyesléssel hallgasd. Azzal az ifjú eltűnt...” A „lelki követségben érkező férfiú” Szent Adalbert volt, a születendő fiú pedig Szent István király, államalapítónk. Gondolhatjuk mindezt jámbor legendának, de látnunk kell, hogy a természetfeletti, mennyei legitimáció szorosan összekötődött a földi elfogadottsággal.
A nagy váltások idején felerősödnek a mennyei útmutatás iránti vágyak, és az ezeket követő buzgóság is. A török hódoltság területén élő emberek is megélték koruk „keresztény megújulási mozgalmát”, sőt végül azt hitték, hogy még a muzulmánokat is képesek lesznek visszatéríteni az igaz Istenhez. (Annak idején Assisi Szent Ferenc is elment a szultánhoz, azt remélvén, hogy megtérítheti, így vetvén véget a háborúnak.)
A keresztény századok letűntek, de Istent most is szól. Pio atya például – mennyei sugallat hatására - azt mondta hazánkról: „Magyarország egy kalitka, amelyből egyszer egy gyönyörű madárka fog kiszállni.” Ezt a XX. század közepén elhangzott kijelentést sokféleképpen lehet értelmezni, és akár több hiteles magyarázata is lehet! Gondolhatunk szentéletű honfitársainkra – például Salkaházi Sárára, akit 2006-ban avattak boldoggá -, vagy épp Mindszenty bíborosra. De az is lehet, hogy nem egy személyről, hanem mozgalomról, lelkiségi irányzatról van szó. Ez lehet az engesztelő mozgalom és nagy látnoka, Natália nővér, vagy a világszerte elterjedt Szeretetláng lelki mozgalom és a Szeretetláng Lelkinapló írója, Erzsébet asszony.[1]
Pio atyához hasonló és aktuális példa lehet Vassula Ryden története. Ő évek óta kap üzeneteket, amelyeket hieratikus írással jegyez le, s amelyek világszerte elterjedtek. (Magyarul is olvashatók az „Igaz élet Istenben” könyvsorozatban.) Egyházunk először tartózkodóan figyelte működését, majd némileg tisztázatlan körülmények között elítélőleg nyilatkozott az üzenetektől. Később azonban visszavonták a figyelmeztetést, sőt 2005-ben „imprimaturt” kapott és „nihil obstat” jelöléssel láthatják el írásait.
Vassula járt Magyarországon is, és itteni útján (1995. január 28. Budapest) a következő üzenetet kapta: „BESZÉLJ! EZ A PARANCSOM.
- Uram?
- ÉN VAGYOK. Támaszkodj rám és bízz bennem! Csupán annyit kérek tőled e napokban, hogy adj, és add át a szeretetet, a tanítást és mindent, amit adtam neked! Adj! Beszélj! Ez a parancsom. Mondd meg nekik:
Áldottak, akiknek van fülük a hallásra, és szemük a látásra, övék a mennyek országa. Mondd meg nekik, hogy Isten, akit ők elfelejtettek, sohasem felejtette el őket.
Én, Jézus Krisztus, mindegyikőjüket megáldom. Azok, akik Nevemben fogadtak téged, már megkapták áldásaimat.”
Íme, egy nagyon egyszerű szöveg – de ha belegondolunk abba, milyen súlya van ennek a mondatnak: „Mondd meg nekik, hogy Isten, akit ők elfelejtettek, sohasem felejtette el őket.” – egyszerre remeghetünk meg saját súlyos helyzetünk tudatától és Isten irgalmas szeretetétől.
Isten nem felejtett el minket – sőt, a magánkinyilatkoztatások fényében épp azt látjuk majd, hogy most jött el az az idő, amikor a magyar nemzetnek adott kárpát-medencei küldetés[2] új fényben ragyoghat fel, Isten dicsőségére és minden ember javára. „Áldottak, akiknek van fülük a hallásra, és szemük a látásra, övék a mennyek országa.”
[1] Mindkettőtől találhatunk üzeneteket a szöveggyűjteményben.
[2] Röviden írtam már erről több helyen is, utoljára a Magyar jelenség című könyvben. (Zarándok Kiadó, 2006.) Szándékomban áll egy külön könyvet szentelni e téma bizonyítására, történeti és lelki összefüggéseinek bemutatására a jövőben.
(Részlet: Sípos (S) Gyula: Magánkinyilatkoztatások Magyarországról című könyvéből (2007., már rég elfogyott)
