Magánkinyilatkoztatások Magyarországról - 2. rész
Egy üzenet – és ami ebből következik
Könyvünkben nem általában a magánkinyilatkoztatásokkal, hanem kifejezetten a Magyarországról szóló magánkinyilatkoztatásokkal foglalkozunk. Hiszen sok prófécia, jövendölés hangzott el történelmünk során, s hangzik el ma is hazánkról, amelyek már feledésbe merültek, vagy épp sohasem kerültek a szélesebb nyilvánosság elé. Pedig ha hisszük, hogy Isten ma is „a történelem Ura” és párbeszédet folytat velünk, akkor figyelnünk és vizsgálnunk kell az állítólag Tőle származó kijelentéseket, szívünkben forgatnunk azokat, mert útmutatóként szolgálhatnak életünkben. Illusztráljuk most állításunkat egy különösen aktuális tartalmú magánkinyilatkoztatással.
Bíró Mihályné Ilonka néni évek óta kap üzeneteket, amelyeket egy idő óta nyilvánosan is olvasni lehet a Béke és Szeretet kötetekben. Ezek közül néhány kifejezetten Magyarországról szól. Most teljes terjedelmében közöljük a 2006. augusztus 13-án kapott üzenetet:
„Szűzanya: „Dicsőítsük együtt a Szentháromságot! Drága Gyermekek!
Szeressétek egymást, egységesen, szívből szeretettel, engeszteljetek, imádkozzatok. Gyakran vegyetek részt szentmisén és áldozzatok; felajánlva engesztelésül a bűnösök megtéréséért, a világ békéjéért.
Nagy büntetés fogja érni az emberiséget, ha nem térnek meg és nem imádkoznak. Különböző csapások következtében sokan vesztik életüket a föld minden táján, az öt kontinens területén. Hallgassatok anyai féltő szavamra, akkor mérséklődnek a csapások. Változtassátok meg életviteleteket, térjetek meg, imádkozzátok a Rózsafüzért, akkor majd békét leltek. Összeszedetten, elmélkedve, szívből imádkozzatok, akkor imátok meghallgatásra talál a Mennyei Atyánál és Jézus Irgalmas Szívénél.
Magyarország fővárosában, Szent István király ünnepén megtapasztalja a büntetés ostorát a kis Magyarság, amely elkerülhetetlen. Szent István király, magyar szentek és boldogok esedezve könyörögnek Isten színe előtt a kis Magyarságért, Országotokért. Ezáltal menekül meg a még nagyobb csapástól Magyarország, amely az Én Országom is, Szent István király felajánlása révén. Hagyatkozzatok bizalommal Szeplőtelen Szívemre, soha ne féljetek. Szívem mentsvár a Bennem bízóknak. Szeretlek benneteket! Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok! Vezekeljetek, böjtöljetek, hozzatok engesztelő áldozatot, hogy a bűnösök megtérjenek, mély bűnbánattal Jézushoz térjenek és béke legyen a nemzetek között.
Fájdalom járja át szívemet, mert az emberek sokasága nem érti meg a figyelmeztetés fontosságát. Könnyeim már vérré váltak az emberiség közönyössége láttán. Intem gyermekeim a jövővel kapcsolatban, de sokan nem hisznek. Közönyösek, megátalkodottak bűneikben, nem imádkoznak. Ennek ellenére a nagy szenvedések órája közel van, ha az emberek nem térnek meg az egy igaz Istenhez, a Világ Urához és Jézus Irgalmas Szívéhez. Újra kérem, térjetek meg, imádkozzatok, akkor Isten irgalma, békéje beragyogja a Világot, és a szívek mélyén fellobban Szeplőtelen Szívem illatos Szeretetlángja.
Gyermekeim Fogadjátok anyai Szeretetem Fényét, Jézus áldásával egyesítve. Béke Veletek...“
Ilyen tartalmú, korunkhoz szóló üzenetet már sokat és sokaktól olvashattunk. Az üzenet megtérésre hív, ismerteti a világra leselkedő veszélyeket és azok okait, valamint megmutatja a kimenekülés útját. Ami az üzenetet számunkra fontossá és különlegessé teszi, az a később megtörtént eseményekben való igazolódása. Amit a magánkinyilatkoz-tatás előre kijelentett, az hét nap múlva, augusztus 20-án bekövetkezett. Isten előre kijelentette, hogy nem csak természetes okora visszavezethető csapás lesz ez a nagy vihar, hanem lelki okokra visszavezethető „büntetés” – és egyben ezzel fellebbentette a fátylat az itt élő emberek lelki, erkölcsi állapotáról is.
Idézzük fel röviden a történteket. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előre jelezte a vihart a jégesővel és a 90 km/h sebességet meghaladó széllel. A szervezők vagy nem is figyeltek a figyelmeztetésre, vagy bár tudtak róla, nem merték lemondani a rendezvényt. Esetleg nem akarták, mert azt hitték, „megúszhatják”. Az eredmény: három halott - a vízben ketten eltűntek -, és mintegy kétszáz sebesült. A menekülő tömeg széttaposta a több, mint ötven árusító bódét, de menekülés közben azért arra még volt idejük, hogy ellopjanak minden mozdíthatót.
A vihar jelkép is. Jelképe szívünknek és életünknek. Megérthettük volna már - ha továbbra is ilyen súlyos és bűnös állapotban élünk, nagy vihar jön ránk (testi és lelki értelemben egyaránt), aminek számos halottja és sebesültje lesz. De vagy nem is hallottuk meg a figyelmeztetéseket, vagy nem mertük, nem akartuk megváltoztatni életünket. Még mindig azt hittük, „megúszhatjuk” – de ez így nem lehetséges.
Mintha elfelejtettük volna, hogy mi is alá vagyunk vetve a természeti törvényeknek. Évtizedek óta olvashatók az előrejelzések, figyelmeztetések arról, hogy a gondatlan ipari civilizáció globális környezeti katasztrófához vezethet – ennek „szele” érte el a viszonylag védett Kárpát-medencét is – mégsem eszméltünk.
Hasonlóképp, ahogy a természet, úgy a lelki élet is alá van vetve Isten törvényeinek. Évezredek óta olvashatók az Isten által adott előrejelzések arról, hogy mi történik akkor, ha a lelki élet törvényszerűségeit semmibe vesszük. Röviden megfogalmazva: „Ha meg nem tértek, meghaltok bűneitekben mind…” Sőt, mintha csak ki akarnánk hívni a sorsot magunk ellen, egyre bűnösebbek és gonoszabbak lettünk.
Az augusztus 20-i vihar csak jelképe annak a viharnak, ami a szívünkben tombol és sokkal inkább veszélyeztet minket, mint a természet bármely ereje. A vihar - mint a jelkép -, nem a baloldalnak, vagy a kormánynak, nem is a jobboldalnak vagy az ellenzéknek szólt, hanem az egész országnak, és személyesen mind-annyiunknak, kivétel nélkül: „ha meg nem tértek, így jártok mind…”
Isten a bűneinktől való elfordulásra és megtisztulásra hív minket. Ennek a megtisztulási folyamatnak része az is, hogy a ránk nehezedő csapások által végre világosan lássuk hazánk állapotát, még akkor is, ha ez nagyon kellemetlen nekünk. A 2006-os év erre a „helyes felismerésre jutásra” kiváló példákkal szolgált. Röviden összefoglalva:
- 2006. augusztus 20-a megmutatta hogy nem vagyunk felkészülve a természeti csapások kezelésére – pedig ez elkerülhetetlen, hiszen benne élünk egy világméretű ökológiai katasztrófában.
- 2006. szeptember 17-e (székházostrom) megmutatta, hogy nem vagyunk felkészülve a társadalmi „csapások” kezelésére – pedig ezek is mindenképpen lesznek, éppen a bűneink miatt, szívünk viharai miatt, a bekövetkező gazdasági, kulturális változások miatt.
- Végül pedig 2006. október 23-a megmutatta, hogy (jelenleg) nem nemzetként élünk, hanem csak csoportocskák kusza halmazaként – hiszen még legnagyobb nemzeti ünnepeinken is képtelenek vagyunk felfüggeszteni a marakodást. (Könnyen megérthetjük egy hasonlatból: az a család, amelynek tagjai még a családfő születésnapján sem tud összejönni közösen ünnepelni, mert minden együttlétük veszekedésbe torkollik – már nem család, bár annak nevezetik…)
A törvények és szokások ugyan ideig-óráig még összetarthatnak minket, de lesz, ha teljesen kivész közülünk az „összetartó Lélek”?
Ha azonban felismertük bűneinket – és helyesen „diagnosztizáltuk a „betegséget” – akkor már megtettük az első lépést gyógyulásunk felé. A hazánknak szóló magánkinyilatkoztatások segítenek abban, hogy végigcsináljuk a helyes terápiát, amely nemzetünk megújulásához és felépüléséhez vezet. Én hiszem, hogy egyre többen felismerjük ezt, és hazánk végül a felemelkedés útjára lép.[1]
[1] Erről bővebben lásd az VI. fejezetben.
(Részlet: Sípos (S) Gyula: Magánkinyilatkoztatások Magyarországról című könyvéből (2007., már rég elfogyott)
