Ferenc pápa a missziós egyházról
Július 7-én a vasárnapi Angelus előtt a Szentatya az evangéliumról elmélkedve minden keresztény missziós küldetését hangsúlyozta, és fel is sorolta, milyen magatartást vár tőlünk Jézus evangelizáló küldetésünkben. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A mai evangéliumi szakasz (vö. Lk 10,1–12.17–20) arról számol be, hogy Jézus hetvenkét tanítványt küld misszióba, a tizenkét apostol mellett. A hetvenkettes szám valószínűleg az összes nemzetre vonatkozik. A Teremtés könyve ugyanis hetvenkét különböző nemzetet említ (vö. Lk 10,1–32). Következésképpen ez a misszióba küldés az Egyház küldetését elővételezi: az evangéliumot minden nemzetnek hirdetnie kell. Azoknak a tanítványoknak Jézus azt mondja: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába!” (Lk 10,2).
Jézusnak ez a kérése mindig időszerű. Mindig imádkoznunk kell az „aratás Urához”, a mennyei Atyához, hogy küldjön munkásokat aratásába, vagyis a világba. Ezt mindnyájunknak nyílt szívvel, missziós magatartással kell tennünk!
Imádságunkban nem elég a saját szükségleteinkre gondolnunk! Egy ima akkor igazán keresztény, ha egyetemes dimenziója is van!
Amikor elküldi a hetvenkét tanítványt, Jézus pontos utasításokat ad nekik, melyek kifejezik a küldetés tulajdonságait. Az első utasítást láttuk már: imádkozzatok! A második: menjetek! És folytatja: Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát…; mondjátok: „Békesség e háznak!” … Maradjatok ugyanabban a házban. … Ne járjatok házról házra. … Gyógyítsátok meg a betegeket, és mondjátok nekik: „Elérkezett hozzátok Isten országa.” Ha nem fogadnak be titeket, menjetek ki az utcára, és búcsúzzatok el tőlük (vö. Lk 10,2–10). Ezek a felszólítások megmutatják, hogy a küldetés az imádságon alapul; hogy azt vándorolva kell teljesíteni; nem helyben állva, hanem vándorolva; hogy a küldetés lemondást és szegénységet követel meg; hogy békét és gyógyulást hoz, melyek annak jelei, hogy Isten országa elközelgett; hogy nem hittérítés, hanem az evangélium hirdetése és tanúságtétel; és hogy azt az őszinteséget és evangéliumi szabadságot is megkívánja, hogy eltávozzunk, és nyilvánvalóvá tegyük annak felelősségét, aki visszautasítja az üdvösség üzenetét, minden ítélkezés és átkozódás nélkül.
Ha így éljük meg, az Egyház küldetését öröm fogja jellemezni. Hogyan fejeződik be ez a szakasz? „A hetvenkét tanítvány örvendezve tért vissza” (Lk 10,17), jegyzi meg az evangélista. Nem a sikeres küldetés feletti múlékony örömről van szó; ellenkezőleg, olyan örömről, amely abban az ígéretben gyökerezik, hogy – mondja Jézus – „nevetek fel van írva a mennyben” (Lk 10,20). Ezen ő azt a belső örömet, azt a kitörölhetetlen örömet érti, amely annak tudatából fakad, hogy Isten hívott meg bennünket Fiának követésére. Vagyis annak öröme ez, hogy tanítványai vagyunk. Ma például mindnyájan, akik itt vagyunk a téren, gondolhatunk arra a névre, amelyet keresztelésünkkor kaptunk: az a név „fel van írva a mennyben”, bele van írva a mennyei Atya szívébe. És az ezen ajándék feletti örvendezés tesz minden tanítványt misszionáriussá, olyanná, aki az Úr Jézus társaságában jár, aki tőle tanulja, hogyan éljen fenntartás nélkül másokért, szabadon önmagától és minden tulajdonától.
Kérjük együtt Szűz Mária anyai közbenjárását, hogy mindenütt támogassa Krisztus tanítványainak küldetését, azt a küldetést, hogy hirdessük mindenkinek, hogy Isten szeret bennünket, üdvözíteni akar bennünket, és arra hív, hogy részesei legyünk országának.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Magyar Kurír
