Az emberszeretet tudománya – Találkozás Keller Péterrel, Gárdonyi Géza dédunokájával
Gárdonyi Géza felülről kapott, isteni ajándéknak tekintette művészetét. Vallotta: „Mindent lehet mellékesen, csak művészetet nem. Vagy teljes lélekkel, vagy sehogy.” Meggyőződése volt az is, hogy „agyagedénybe zárt istensugár az ember”.
A dédunoka, Keller Péter szerint író ősét az vezérelte, hogy a benne lévő istensugarat képes legyen másoknak is átadni.
– A közelmúltban vetítette a televízió Az öreg tekintetes című Gárdonyi-mű feldolgozását. Ha dédapja most az öreg tekintetes bőrébe bújna, és szétnézne Magyarországon, mit látna? Itt maradna egy kicsit, vagy már kedve sem volna szétnézni e tájon?
– Dédapám a tanítói és az írói hivatást egyaránt apostolkodásként élte meg. Tanítóként és íróként feladatának tekintette, hogy a rábízottakkal megismertesse Istent, bevezesse őket az emberszeretet tudományába, és képessé tegye őket a teremtett világ csodáinak felismerésére. Ez a program minden időben aktuális, vállalható és az apostolkodó emberek számára vállalandó feladat is. Az öreg tekintetes című írása az én olvasatomban erről szól. A varga szavaiból azt hallom ki, hogy Csurgó Károly kicsit Illés, kicsit Jónás. Isten által feladattal felruházott ember, akit az Úr kimenekít a világból. Az a valaki ugyanis, aki beledől a Dunába, már nem Csurgó Károly, hanem egy „gépember”. Lehet, hogy az öreg tekintetesnek nem volna túl sok kedve szétnézni e tájon, de ő mégis itt maradna, amíg Isten ki nem emelné a világból.
– S ha itt maradna, milyen 21. századi üzenetet fogalmazna meg?
– Az öreg tekintetes majd tíz évvel a Rerum novarum kezdetű enciklika (1891) megjelenése után született. Meg merem kockáztatni, hogy a regény olvasható úgy is, mint a pápai megnyilatkozás témájára írt példabeszéd. Azt üzeni, hogy vigyázz, ember, mert iszonyú a gyökerekről magát leszakító létben rejlő veszély, az, amikor a lámpás szerepét átveszi az ember alkotta művi fény. Aki soha nem látja meg az eget, az elembertelenedik, elgépiesedik. Arra biztat, ne féljünk attól, hogy azt mondják majd ránk: tetteink oka ismeretlen. Tegyük a jót! Tegyük, ahogyan Csurgó Károly is tette! Ne féljünk, hiszen „az Istent szeretőknek minden a javukra válik” (Róm 8,28).
– Mit érez, amikor fejet hajt dédapjának az egri várban lévő sírjánál, vagy betér az emlékmúzeumba?
– A sírhoz is, az emlékmúzeumba is úgy megyek, mintha hazamennék. Otthon pedig jó lenni. A Bebek-bástyán van kivel, s az íróasztal, a könyvek, a festmények között pedig van miről beszélgetni.
– Úgy tartják, csak az hal meg, akit elfelednek. Véleménye szerint megfelelő hely jutott dédapjának az irodalmi kánonban?
– Engedje meg, hogy az ő szavait idézzem: „Mindenki élete erre a kérdésre felel meg: mit akar? A legtöbb ember kapni akar. Az igazi író azonban alkotni akar, vagyis adni. Minden egyéb mellékes neki.” A mellékest pedig így magyarázza: „A világ szemében én csak kép vagyok. Egyiknek színes, másiknak csak árnyék; mindenképp csak annyira fontos, amennyire az ő élete érdekeit szolgálom, mint a citrom vagy a szőnyeg vagy a gyertya vagy egyéb tárgyak, amelyek a boltban megvehetők és használat után elvethetők.” Azt hiszem, az irodalmi kánonban dédapám az őt megillető helyet foglalja el. A közelmúltban rendeztek róla Kaposváron egy konferenciát. Az egyik előadó azzal búcsúzott tőlünk: „Ezen a konferencián mindannyian testvérek lettünk Gárdonyiban.” Azt hiszem ez az a csoda, aminek a megvalósításáért dolgozott. És íme: ma is élő valóság.
– Utcák, iskolák, társaságok őrzik a nevét, az Egri csillagok kötelező olvasmány, jóllehet, az olvasáskutatók „testre szabottabb”, a mai kor fiatalságának rokonszenvesebb szerzőket, műveket vinnének, s visznek is az oktatásba. Ön hogyan vélekedik erről?
– Dédapám szolgálni szerette volna az embereket. Jónak, „istensugárnak” tartotta az embert. A nevét viselő utcák, iskolák, társaságok visszajelzések. Őt igazolják: az istensugarak azonos frekvencián rezegnek. A kérdése másik részére nem szívesen válaszolok. Egyrészt azért, mert erősen érintett vagyok ebben az ügyben, másrészt azért, mert sem oktatási szakember, sem olvasáskutató nem vagyok. Dédapámat nagyon szeretem. Tisztelem őt mint pedagógust, és mint a mai fiatal magyar olvasóközönség lelkét is nemesíteni képes írót. A pedagógust azért, mert a Gárdonyi Géza által kidolgozott, mondhatnánk nemzeti és alaptanterv célja a nemzetnevelés, és legfontosabb tantárgya az emberszeretet. Az írót pedig azért, mert ezt a tantervet támogatta a műveivel. Amikor az országot járva azt hallom vissza gyerekektől, hogy az Egri csillagok legszebb jelenete az a részlet, amikor Éva és a kis Szelim mamája kezet nyújtanak egymásnak, bizonyítottnak érzem, hogy ez a regény a mai fiatal olvasók lelkének nemesítésére is alkalmas olvasmány.
Gárdonyi édesapja a szőlősgyöröki Nagy Teréziát vette feleségül. Tanulmányai után az író nyárra hazaköltözött a szüleihez, majd Karádon vállalt segédtanítói állást. Ezer szállal kötődött a megyéhez. Gárdonyi Géza több mint hatvan írásában olvashatunk somogyi vonatkozásokról. Gárdonyi szellemi örökségéért sokat tesz a dédunoka, de Klotz Péter, Szőlősgyörök polgármestere is, aki büszke arra, hogy dédapja írásai, történetei bekerültek a Somogy Megyei Értéktárba.
– A dédapja egy ideig Karádon is volt néptanító, és Szőlősgyörök is őrzi emlékét. Gárdonyi Géza Szőlősgyörökhöz köthető írásai és emlékei elnyerték a Somogyi Érték díjat is. Mi lesz az idei humorkonferencia témája?
– Ez a nyári rendezvény a keresztény magyar humor fóruma, amely kötődik dédapámhoz és egyik sokakat megnevettető figurájához, a somogyi értéktárba is bekerült Göre Gábor bíró alakjához, amelyet szintén egy szőlősgyöröki emberről mintázott. Idén is többnaposra tervezzük az eseményt. Még nem végleges a program, de elképzeléseink szerint Gárdonyiról, a kortársak humoráról és az örömről hallunk majd, és lesz egy kakukktojás előadás is.
– A jókedv és a bor összetartozik. A szőlősgyöröki Trunkó Pincészet és a budapesti székhelyű Somogyiak Baráti Köre is fontosnak tartja a helyi emlékek őrzését, a múltidézést.
– A Trunkó család kezdetektől fogva nagyvonalúan támogatja rendezvényeinket, és mindent elkövet azért, hogy Szőlősgyörök értékeit megismerhessék az emberek. A Somogyiak Baráti Köre pedig a tavalyi évtől társszervezője az eseménynek. A kör tagjainak kapcsolatrendszerén keresztül szájról szájra terjed a rendezvény híre. Hálás vagyok azért, hogy ilyen támogatókkal büszkélkedhetünk.
– Varga László kaposvári megyéspüspök az idei védnöke a humorkonferenciának, amelyet május 3-án és 4-én tartanak. A főpásztor Böjte Csaba ferences szerzetessel együtt lesz jelen a rendezvényen. Hogyan sikerült meggyőznie Varga László püspököt?
– Amikor a rendezvény megszületett, Bíró László tábori püspök urat kértük fel fővédnöknek. Ő elvállalta a feladatot, és tavaly, a szombati lelki program keretében egy, a bor szakralitásáról szóló kiváló előadással is megajándékozott bennünket. Ő javasolta, hogy keressük meg Varga püspök urat, és ajánljuk oltalmába a rendezvényt.
– Varga László püspök pedig azt ajánlotta, hogy legyen a szombati nap az öröm lelki napja.
– Érzem, dédapám is örül ennek. Talán ő is segített onnan fentről, hogy ez így legyen.
– A taranyi születésű Druzsin Ferenc irodalomtörténész nemcsak Gárdonyi-kutató, hanem a humorról is élvezettel értekezik. Önnek és családjának pedig missziót jelent e szellemi hagyaték éltetése. Akad-e még „fehér folt” az életműben?
– Minden összejövetel tartogat meglepetéseket. Vannak fehér pöttyök: legutóbb Kaposváron például megtudtuk, hogy Devecserben, egy imakönyvbe bejegyezve találták meg a Fel nagy örömre ének szövegét. Örömmel tapasztalom, hogy egyre többen döbbennek rá arra, amit Sík Sándor már megérzett, hogy mennyire meghatározó dédapám életművében a Jézus-követés, az apostolkodás, a példabeszéd stílus. Ezek Somogyhoz köthető kincsek. Szőlősgyörökben határozta el a Jézus-követést, ez volt a kezdőpont. Tordai Ányos ciszterci irodalomtörténész, dédapám jó barátja azt mondta róla: mi, egriek a Bebek-bástyánál magasabbra nem vihettük, de a Jóisten még magasabbra vitte. Ez a feltételezett célba érkezés, amely az egész Gárdonyi-életművet más megvilágításba helyezi.
– Néhány éve Az élő Gárdonyi-arc című kötetében dédapja nyomába szegődött, nagyító alá téve életét, spiritualitással átszőtt írásművészetét. Önön kívül is van még a családban író ember?
– Valóban a nevemhez kötődik e könyv a dédapámról, és néhány tanulmány is a műveiről. Író azonban nem vagyok. Csak egy dédunoka, aki szereti és tiszteli a felmenőjét. A Gondviselés megajándékozott bizonyos gondolatokkal, s állításaimhoz megkaptam a bizonyítékokat is. Pannonhalmán a tanáraim pedig megtanítottak logikusan gondolkodni és fogalmazni. A dédapámat kutatni számomra öröm. Hálával tartozom a Jóistennek, hogy lehetőségem van erre. Azt hiszem, jó ügyet szolgálok. A gyerekeim egyelőre nem próbálkoztak írással, talán nekik is meg kell érniük erre. És ki tudja, merre visz majd az unokáim életútja.
– Mi a legnagyobb terve, vágya a dédapja életművével kapcsolatban?
– Marci unokám azt mondta, miután a gimnáziumban megtartott Gárdonyi-előadása után felajánlottak neki egy ötöst: „Tanár úr, ezt én nem fogadhatom el. Nekem ez kötelességem.” A vágyam, hogy vallja ezt minden unokám.
Fotó: Kraft Róbert
Lőrincz Sándor
Magyar Kurír
