Ferenc pápa a Capitolium dombon: Ne féljenek a jóságtól és a szeretettől, melyek mindig kreatívak!
Március 26-án megválasztása óta első alkalommal látogatott el a Szentatya a római városházára Virginia Raggi polgármester meghívására. Arra kérte a hallgatóságot, hogy együtt küzdjenek a város legnemesebb hagyományainak és legszebb arcának megőrzésében. Ferenc pápa beszédét szöveghű fordításban, teljes terjedelmében közöljük.
Polgármester asszony,
Róma Önkormányzatának Tanácsnokai és Tanácsosai,
Tisztelt Hatóságok,
Kedves Barátaim!
Köszönöm a Polgármester asszony kedves meghívását és hozzám intézett megtisztelő szavait. Szeretettel üdvözlöm továbbá az önkormányzat tanácsnokait, tanácsosait, a kormány képviselőit, a többi jelenlévő hatóságot és az egész római lakosságot.
Régóta szerettem volna eljönni a Capitolium-dombra, hogy találkozzam önökkel, és személyesen mondjak köszönetet azért az együttműködő segítségért, amelyet a városi hatóságok nyújtottak a Szentszéknek az irgalmasság rendkívüli szentéve alkalmával, valamint a többi egyházi esemény lebonyolításakor. Ezeknek ugyanis, rendezett és sikeres megtartásukhoz, szükségük van az önök, a város közigazgatásának segítőkészségére és szakszerű munkájára. Ez város ugyanis több évezredes történelemnek a tanúja, és a kereszténység befogadásával a századok során a katolicizmus központjává vált.
Róma egy olyan, eredeti jogfelfogás otthona, amely a nép gyakorlati bölcsességén alapul, és amelyen keresztül bevilágította a világot alapelveivel és intézményeivel. Olyan város, amely felismerte a filozófiának, a művészetnek és általában az ősi Hellász által létrehozott kultúrának az értékét és szépségét, befogadta és integrálta azt oly mértékben, hogy az ebből eredő civilizációt joggal nevezték görög-római kultúrának. Ugyanakkor egybeesik ezzel az, amit nehezen lehet nem rendeltetésszerűnek nevezni, hogy Szent Péter és Pál apostol itt koronázták meg vértanúsággal küldetésüket, és vérük, sok más keresztény tanú vérével együtt, új keresztények nemzedékek termőmagjává vált. Ők hozzájárultak ahhoz, hogy a város új arculatot kapjon, amely a történelmi bonyodalmak és viszontagságok ellenére, azok drámáival, fényeivel és árnyékaival együtt, még ma is ragyog a műemlékek, a műalkotások, a templomok és paloták gazdagságán keresztül, melyek utánozhatatlan módon helyezkednek el a hét dombon, amelyek közül ez az első.
A közel 2800 éves történelme során Róma képes volt befogadni és integrálni a világ minden részéből érkező és a legkülönbözőbb társadalmi és gazdasági rétegekhez tartozó népességeket és embereket anélkül, hogy megszüntetné a törvényes különbségeket, anélkül, hogy megalázná vagy elnyomná a jellegzetességeket és identitásokat. Ehelyett mindegyiknek rendelkezésére bocsátotta azt a termőföldet, azt a humuszt, amely alkalmas arra, hogy a legjobbat hozza ki mindegyikükből, és hogy – párbeszédet folytatva velük – új identitásokat alakítson ki.
Ez a város befogadott Olaszország minden térségéből és a világ számos országából érkező diákokat, zarándokokat, turistákat, menekülteket és bevándorlókat. Vonzó központtá és összekötő kapoccsá vált. Összekötő kapoccsá a földrész északi fele és a mediterrán világ között, a latin és a germán civilizáció között, a polgári hatalmaknak fenntartott előjogok és a spirituális hatalom saját jogai között. Sőt azt is kijelenthetjük, hogy az evangélium szavaiból áradó erőnek köszönhetően itt vezették be – a kölcsönös tisztelet és az együttműködés jegyében mindenki javára – a világi és vallási hatalomnak azt a bölcs szétválasztását, amely jobban megfelel az emberi személy méltóságának, és teret biztosít a szabadságra és a részvételre.
Róma tehát célponttá és szimbólummá vált mindazok számára, akik Olaszország fővárosának és a katolicizmus központjának elismerve útnak indultak, hogy megcsodálják műemlékeit és a múlt fellelhető nyomait, hogy leróják tiszteletüket a vértanúk előtt, hogy megünnepeljék a liturgikus év főbb ünnepeit és részt vegyenek a nagy jubileumi zarándoklatokon, de azért is, hogy szolgálatukkal segítsék az olasz nemzet vagy a Szentszék intézményeinek tevékenységét.
Ezért Róma bizonyos értelemben kötelezi a világi és a spirituális hatalmat, hogy állandó párbeszédet folytassanak, hogy egymást tiszteletben tartva eltökélten együttműködjenek; és azt is megköveteli, hogy kreatívak legyenek mind a napi jó kapcsolatok ápolásában, mind a sok probléma megoldásában, amit egy ilyen hatalmas örökség kezelése szükségszerűen magával hoz.
Az „örök város” olyan, mint egy hatalmas kincsesbánya, tele szellemi-lelki, történelmi-művészeti és intézményi kincsekkel, ugyanakkor olyan hely is, ahol mintegy három millió ember él, dolgozik, tanul, imádkozik, találkozik, itt éli személyes és családi történetét, és akik együttesen adják a dicsőséget és a fáradozást minden vezetőnek, mindenkinek, aki a város közös java érdekében dolgozik.
A város kényes szervezet, amely alázatos, szorgalmas gondoskodást és kreatív bátorságot igényel, hogy rendezetten és élhetően fenntartható legyen, hogy a nagy ragyogás ne veszítse fényét, hanem a múltbeli dicsőségek tömkelegéhez hozzáadódhasson az új nemzedékek hozzájárulása, sajátos zsenialitásuk, kezdeményezőkészségük, jó projektjeik.
A Capitolium, együtt a Michelangelo tervezte Szent Péter-bazilikával és a Colosseummal – amelyek láthatók innen –, bizonyos értelemben ennek jelképei és összefoglalói. Mindezen emlékek ugyanis azt üzenik nekünk, hogy Rómának egyetemes hivatása van, olyan küldetés és eszmény hordozója, amely alkalmas arra, hogy áthidalja a hegyeket és a tengereket, és hogy továbbadjuk azt mindenkinek, közelieknek és távoliaknak, függetlenül attól, hogy milyen néphez tartoznak, milyen nyelven beszélnek és milyen a bőrszínük. Mint Szent Péter utódának székhelye spirituális referenciapont az egész katolikus világ számára. Könnyen megindokolható tehát, hogy az Olaszország és a Szentszék közötti revideált konkordátum – melynek idén tartjuk 35. évfordulóját – kijelenti, hogy „az Olasz Köztársaság elismeri azt a különös jelentést, amellyel Róma, a pápa püspöki székhelye rendelkezik a katolicizmus számára” (2. cikk, 4. paragrafus).
Rómának ez a sajátos történelmi, kulturális és intézményi identitása megköveteli, hogy a Róma-városi közigazgatás képes legyen megfelelő szabályozási eszközökkel és elegendő erőforrás-ellátással kormányozni ezt az összetett valóságot.
Még fontosabb azonban, hogy Róma továbbra is történelmi hivatásának magaslatán álljon, hogy a mai, megváltozott körülmények között is tudjon a civilizáció fárosza és a befogadás példaképe lenni, hogy nem veszítse el az integrálási képességben megnyilvánuló bölcsességét, és mindenkivel azt éreztesse, hogy teljes jogú részese a közös sorsnak.
A Rómában élő Egyház segíteni kívánja a rómaiakat abban, hogy újra felfedezzék, hogy egy ilyen különleges közösséghez tartoznak, és plébániái, iskolái és jótékonysági intézményei hálózatának, valamint a széles körű és dicséretes önkéntességnek köszönhetően együttműködik a világi hatóságokkal és a teljes lakossággal, hogy ez a város meg tudja őrizni legnemesebb arcát, a keresztény szeretet és a városhoz tartozás érzéseit.
Róma megköveteli és megérdemli mindenkinek a tevékeny, bölcs és nagyvonalú együttműködését; megérdemli, hogy mind a magánszemélyek, mint a társadalmi erők és a közintézmények, mind a Katolikus Egyház és a többi vallási közösségek a város és az ott élő emberek javának szolgálatába álljanak, különösen azokat az embereket kell szem előtt tartaniuk, akik bármilyen okból kifolyólag a társadalom peremére szorultak, akiket eldobtak vagy elfelejtettek, vagy akik betegségtől, elhagyatottságtól vagy magánytól szenvednek.
Negyvenöt év telt el azóta a konferencia óta, amelynek ez volt a címe: „A keresztények felelőssége a jótékonyság és az igazságosság követelményeivel szemben a római egyházmegyében”, amely inkább úgy ismert, mint a „Róma bajairól” szóló konferencia. Ez arra törekedett, hogy gyakorlatba ültesse a II. vatikáni zsinat útmutatásait, és lehetővé tette a külvárosok tényleges állapotaival való tudatosabb szembenézést, ahová tömegével érkeztek elvándorlók Olaszország más részeiből. Napjainkban ezekbe és más külvárosokba sok országból számos bevándorló érkezett, akik háború és nyomor elől menekültek el, s most biztonságos és emberhez méltó körülmények között kívánják újrakezdeni életüket.
Rómának, a vendégszerető városnak, nemes történelmének nyomvonalán haladva szembe kell néznie ezzel a korszakos kihívással; fel kell használnia erejét arra, hogy befogadjon és integráljon, hogy a feszültségeket és a problémákat a találkozás és növekedés lehetőségeivé alakítsa. A vértanúk vérétől megtermékenyített Rómának erőt kell merítenie a Krisztusba vetett hit által alakított kultúrájából, hogy a szükséges kreativitással és szeretettel legyőzze a félelmeket, melyek akadályozzák a kezdeményezéseket és a lehetséges megoldásokat. Ezek a megoldások felvirágoztathatnák a várost, fejleszthetnék a testvéri együttélést, lehetőségeket teremthetnének a polgári, kulturális, gazdasági és társadalmi fejlődésre. Róma a hidak városa legyen, sose a falaké!
Ne féljenek a jóságtól és a szeretettől! Ezek [mindig] kreatívak, és békés társadalmat hoznak létre, olyat, amely képes az erők megsokszorozására, a problémák komoly és kevésbé szorongó, nagyobb méltósággal történő és mindenki iránt tiszteletet tanúsító kezelésére, és képes megnyílni új fejlődési lehetőségek előtt.
A Szentszék mind többször és jobban szeretne együttműködni a város javára, mindenkinek, különösen a legszegényebbeknek és a leginkább hátrányos helyzetűeknek a szolgálatában, a találkozás kultúrája és az átfogó ökológia érdekében.
A Szentszék arra bátorítja összes intézményét és struktúráját, továbbá a vele kapcsolatban álló összes személyt és közösséget, hogy buzgón igyekezzenek tanúságot tenni egy olyan hit hatékonyságáról és vonzerejéről, amely tevékenységgé, kezdeményezéssé és kreativitássá lesz a jó szolgálatban.
Ezért szeretném kifejezni legjobb kívánságaimat, hogy mindenki teljes mértékben feladatának érezze e cél elérését, hogy megerősítse az elgondolások világosságával és a mindennapi tanúságtétel erejével Róma legjobb hagyományait és küldetését, és hogy ez elősegítse a város erkölcsi és lelki újjászületését.
Polgármester asszony, kedves barátaim, beszédem végén szeretném mindnyájukat, munkájukat és az önöket mozgató jó szándékokat Máriának, a Salus Populi Romani-nak és védőszentjeiknek, Péter és Pál apostolnak oltalmába ajánlani. Kívánom, hogy legyenek egyetértők e szeretett város szolgálatában, amelyben az Úr a püspöki szolgálat ellátására hívott meg engem. Mindnyájukra szívből kívánom Isten bőséges áldását, és mindnyájukat biztosítom, hogy megemlékezem önökről imáimban. Önöket pedig kérem, hogy imádkozzanak értem, és ha valaki nem szokott imádkozni, legalább jó szándékkal gondoljon rám! Nagyon köszönöm!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
