Ferenc pápa Isten akaratának megértéséről
Kedves testvéreim, jó napot kívánok! - Folytatjuk a Miatyánkról szóló katekézissorozatot. Ma a harmadik kérdéssel foglalkozunk: „legyen meg a te akaratod”.
Ezt a két első kéréssel együtt kell értenünk: „szenteltessék meg a te neved”, „jöjjön el a te országod”. A három kérés együtt egy triptichont alkot: „szenteltessék meg a te neved”, „jöjjön el a te országod”, „legyen meg a te akarod”. Ma tehát a harmadikról lesz szó.
Mielőtt az ember törődne a világgal, ott van Isten fáradhatatlan törődése az emberrel és a világgal. Az egész evangélium ezt a fordított látásmódot tükrözi. A bűnös Zakeus felmászik egy fára, mert látni akarja Jézust, de nem tudja, hogy Isten már sokkal korábban az ő keresésére indult. Amikor Jézus odaér, azt mondja neki: „Zakeus, gyere le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.” A végén pedig kijelenti: „Az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, aki elveszett” (Lk 19,5.10). Ez tehát Isten akarata, amelynek megvalósulásáért imádkozunk. Mi Istennek a Jézusban megtestesült akarata? Megkeresni és megmenteni azt, aki elveszett. És mi az imában azt kérjük, hogy Isten keresése sikerüljön, hogy egyetemes üdvözítő terve megvalósuljon; először mibennünk, valamennyiünkben, aztán az egész világon. Elgondolkodtatok már azon, mit jelent az, hogy „Isten keres engem”? Mindannyian megkérdezhetnénk: „De hát Isten keres engem?” Igen! Téged keres! Igen, engem keres! Mindenkit egyénileg keres! Milyen nagy az Isten! Mekkora szeretet rejtőzik mindebben!
Isten nem kétértelmű, nem rejtőzik talányok mögé, nem úgy tervezte el a világ jövőjét, hogy azt ne tudnánk megfejteni. Nem! Ő világos! Ha ezt nem értjük, akkor félő, hogy a Miatyánk harmadik mondatát sem értjük. A Biblia ugyanis tele van olyan kijelentésekkel, amelyek Istennek a világra vonatkozó pozitív akaratáról tanúskodnak. És a Katolikus Egyház katekizmusában egész gyűjteményt találunk olyan idézetekből, amelyek ezt a hűséges és türelmes isteni akaratot fejezik ki (vö. 2821–2827. pontok). Szent Pál a Timóteushoz írt első levelében azt mondja: „Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság ismeretére” (1Tim 2,4). Isten akarata minden kétség nélkül ez: az ember üdvössége, az emberek, mindannyiunk üdvössége. Isten az ő szeretetével kopogtat a szívünkön. Miért? Hogy magához vonzzon bennünket, és segítsen előrehaladni az üdvösség útján. Isten közel van mindannyiunkhoz szeretetével, hogy kézen fogva elvezessen bennünket az üdvösségre. Mekkora szeretet rejtőzik ebben!
Tehát amikor azt imádkozzuk, hogy „legyen meg a te akaratod”, nem az a dolgunk, hogy szolgalelkűen meghajtsuk fejünket, mintha rabszolgák lennénk. Nem! Isten azt akarja, hogy szabadok legyünk, az ő szeretete az, ami felszabadít bennünket. A Miatyánk ugyanis gyermekek imája, és nem szolgáké. A gyermekek imája, akik ismerik atyjuk szívét, és biztosak az ő szeretettervében. Jaj nekünk, ha úgy ejtjük ki ezeket a szavakat, hogy közben vállat vonunk a megadás jeleként a megváltoztathatatlannak tűnő, mostoha sors előtt. Ellenkezőleg, ez egy bizalommal teli imádság, lángolóan bízunk ugyanis Istenben, aki jót akar nekünk, életet és üdvösséget akar adni nekünk. Ez egy bátor és küzdő imádság is, hiszen sok, túl sok minden van a világban, ami nem Isten terve szerint alakul. Mindannyian ismerjük ezeket. Izajás próféta szavait kölcsönvéve azt mondhatnánk: „Atyánk, itt háború, hatalommal való visszaélés, kizsákmányolás van; de tudjuk, hogy te a javunkat akarod, ezért esdve kérjük tőled: a te akaratod valósuljon meg! Urunk, borítsd fel a világ terveit, alakítsd át a kardokat ekékké, a lándzsákat sarlókká; hogy senki se gyakoroljon tovább a háború művészetében!” (vö. Iz 2,4). Isten békét akar!
A Miatyánk olyan imádság, amely magának Jézusnak az Atya iránti szeretetét gyújtja lángra bennünk, azt a lángot, mely arra indít, hogy szeretettel átalakítsuk a világot. A keresztény nem hisz az elkerülhetetlen „végzetben”. Semmi sorsszerűség nincs a keresztények hitében: ellenben ott az üdvösség, mely arra vár, hogy kinyilvánuljon minden férfi és nő életében, és beteljesedjen az örökkévalóságban. Ha imádkozunk, azt azért tesszük, mert hisszük, hogy Isten meg tudja és meg akarja változtatni a valóságot, jóval győzve le a rosszat. Erre az Istenre van értelme hallgatni és ráhagyatkozni a legnagyobb megpróbáltatás órájában is.
Így történt ez Jézussal is a Getszemáni-kertben, amikor szorongás töltötte el, és így imádkozott: „Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom valósuljon meg, hanem a tiéd” (Lk 22,42). A világban lévő rossz kiveti Jézust, de ő bizalommal ráhagyatkozik az Atya akaratának szeretetóceánjára. A vértanúk sem a halált keresték a próbatételek között, hanem a halál utánit, a feltámadást. Lehet, hogy Isten, szeretetből, nehéz utakra vezet bennünket, engedi, hogy fájdalmas sebeket és töviseket kapjunk, de sosem hagy el bennünket. Mindig velünk, mellettünk, bennünk van. A keresztény ember számára ez több mint remény, ez bizonyosság. Isten velem van! Ugyanezt a bizonyosságot találjuk Lukács evangéliumának abban a példabeszédében, amely az állhatatos ima szükségességéről szól. Azt mondja Jézus: „Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Talán várakoztatja őket? Mondom nektek, késedelem nélkül igazságot szolgáltat nekik” (Lk 18,7–8). Ilyen az Úr, így szeret bennünket!
Most pedig arra szeretnélek hívni benneteket, hogy imádkozzuk el közösen a Miatyánkot. Akik pedig nem tudnak olaszul, nyugodtan mondják a saját nyelvükön! Imádkozzuk közösen: „Mi Atyánk…” [Elmondják a Miatyánkot.]
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
