Letartóztatták, becsukták, ő meg könyvet írt a virágokról
Elég volt a nevét írni a borítékra, és azt, hogy Európa - így is eljutott hozzá a levél Magyarországra, Szegedre. Ma nálunk nagyon kevesen tudnak Löw Immánuelről, aki tizenkét nyelven beszélt, komolyan vette a felebaráti szeretetet, és amikor per indult ellene, a Vöröskereszt és az amerikai kormány is a szabadon bocsátását kérte.
Első nyilvános prédikációját tartja egy szegedi templomban a leendő pap 1874-ben: „Mindenható Uram! Gondviselő Atyám! Megilletődött, hálás kebellel borulok le színed előtt és szivem mélyéből fohászkodom. Magasztallak Uram és dicsőítelek, hogy eddig segítségemre valál, hogy erőt adál és bátorságot a Te szent igéd szolgálatába lépnem, a Te igéddel foglalkoznom és Te rólad elmélkednem."
Magyarul, még szép
Akkor és ott természetes volt – ma talán meglepődik rajta az olvasó, hogy mindez magyar nyelven zajlott a zsinagógában. A fiatalember édesapja, Löw Lipót vezette be a zsinagógába a magyar nyelvű prédikációt. Löw Lipót főrabbit megfigyelte, „nagy magyar hazafiként" tartotta számon a bécsi titkosrendőrség. Tüntetőleg magyaros ruhában járt, fiait a szegedi piaristákhoz járatta iskolába. Közülük a később híressé vált Immánuel Berlinben tanult tovább, aztán hazatért Szegedre. Az első szegedi gyorsírók egyike volt, iránymutatása alapján katalogizálták a Somogyi- könyvtár gyűjteményét, az árvíz idején anyjával együtt mentette a bajba jutott embereket. A magyar, a német és a héber mellett még kilenc nyelvet ismert. Otthon volt a magyar irodalomban és a növénytanban is, tudományos kérdésekben sok emberrel levelezett a világban, és úgy is eljutott hozzá a küldemény, ha csak ennyi volt a címzés: „Löw Immánuel, Európa".
Egyik meglepetéstől a másikig olvas, aki találkozik Löw Immánuel (1854–1944) életútjával az interneten. A szellemi hagyatékát gondozó Löw Heritage Alapítvány tervezi, hogy idővel minden munkáját elérhetővé teszi a világhálón. Most Virág és vallás címmel megjelentette az egykori szegedi főrabbi válogatott műveinek első kötetét. A Scolar Kiadó által jegyzett könyvet Hidvégi Máté és Ungvári Tamás szerkesztette. Szerepelnek benne vallási tárgyú beszédek mellett emlékbeszédek Kossuth Lajosról, Széchenyi Istvánról, Deák Ferencről, Arany Jánosról. A könyv elején lévő mély életrajz arról is képet ad, mekkorát változott a magyar társadalom a tudós ember idős korára, legalábbis, ami a más vallású, kultúrájú magyar ember iránti tiszteletet, toleranciát, a megértés szándékát illeti. Az 1902-re megépült új szegedi zsinagóga avatásán még a helyőrség tisztjei is ott voltak, és vigyázzba álltak, amikor a tóratekercseket hozták. Húsz évvel később, mialatt vizsgálati fogságban tartották Löw főrabbit, pesti katonatisztek beverték háza ablakait.
Igazi koncepciós per
Hogyan lesz egy szegedi tudós az országos politikát eluraló agresszivitás áldozatává? 1920. április 20-án két férfi járt nála. Holland újságok munkatársaiként mutatkoztak be, beszélgettek vele. Pár nap múlva egyikük írása megjelent – a budapesti Nemzeti Újságban. A cikket felháborodva idézte az országgyűlésben egy képviselő. Úgy találta, a főrabbi kijelentései sértik a magyar ember előtt szent érzelmeket, és ezt a törvénynek meg kell torolnia. Hamarosan Bottka Sándor szegedi rendőrfőkapitány jött konflissal Löw Immánuelért, elvitte kihallgatásra, majd fogdába zárták. A főrabbi kijelentette, olyan mondatokat tulajdonított neki az újságíró, amiket nem mondott. Felségsértés, osztály, nemzetiség és hitfelekezet elleni gyűlöletre izgatás és a kormányzó megsértése volt a vád ellene. Az eljárás iránt a magyaron kívül a világsajtó is érdeklődött. A holland királynő, az osztrák és a német külügyminisztérium, az amerikai kormány, a Nemzetközi Vöröskereszt is kérte a szegedi pap szabadon bocsátását. A két újságíróról a perben elhangzottak alapján valószínűsíteni lehet, hogy provokátorok voltak: Löw előtt jártak politikusoknál is, de azok „bizalmas értesítésnek köszönhetően" nem nyilatkoztak nekik. Egyikük később felajánlotta, hogy hajlandó kiadni a megbízóit, mert azok nem fizettek, de ezt Löw védelme nem fogadta el. Ahogy az életrajz fogalmaz, „ennek a klasszikus koncepciós pernek valódi okai homályban maradtak". A főrabbit 1920 júniusában a főbb vádpontok alól fölmentették. A kormányzó megsértéséért sem büntették, mert Horthy Miklós 1921 októberében kegyelmet gyakorolt. Még 1920 júliusában Haller István miniszter – aki a Löw-perben több nyilatkozatot is tett – benyújtotta a zsidók egyetemi tanulását korlátozó numerus clausus törvényjavaslatot, a nemzetgyűlés pedig szeptemberben megszavazta.
A szegedi pap tizenhárom hónapig volt vizsgálati fogságban, ezalatt elkezdett dolgozni a Die Flora der Juden (A zsidók növényvilága) című könyvén, amelyet élete fő műveként tartanak számon. Élt tovább, ahogyan lehetett. 1944. január 20-án volt 90 éves. Ez alkalomból lapunk, a Délmagyarország egész oldalas írást közölt róla, Szigethy Vilmos beszélgetett vele. Aztán nem sokkal később megérhette az idős tudós, hogy karosszékében egy szekér platójára emelve vitték a téglagyárba, a menetben hajtott többi szegedi zsidóval együtt, az utcai nézelődők gúnyos megjegyzéseitől kísérve. A téglagyárban megfázott, tüdőgyulladást kapott, és deportálás közben Budapesten halt meg, kórházban, július 19-én.
Fizettek az életéért
– Szegedről is ezreket hurcoltak Auschwitzba. 1944 nyarán 440 ezer magyar zsidót deportáltak oda, és közülük 420 ezret rögtön megöltek. Őrá nem ez a sors várt volna, mert rajta volt a Kasztner-féle listán – mondja Hidvégi Máté, a kötet egyik szerkesztője, az életrajz szerzője. – Kasztner Rezső kolozsvári ügyvéd, cionista vezető tárgyalt és megállapodott Eichmann-nal a deportálások közepette, hogy a nácik sok pénzért életeket adnak cserébe. Végül Svájcba engedtek kijutni 1686 magyar zsidót. A megmentettek között volt Szondi Lipót pszichiáter és több rabbi. Erre a Kasztner-vonatra került volna föl Löw Immánuel is, ha életben marad.
Miért tanulságos most megjelentetni az írásait? A hagyatékot gondozó alapítvány szerint azért, mert Magyarországon kevesen ismerik. A magyar zsidó tudomány két másik világhíressége közül Scheiber Sándor főrabbi, nyelvész, irodalomtörténész (1913–1985) munkája ismert, Goldziher Ignác hebraista és iszlámkutató (1850–1921) életművét azonban inkább a szaktudósok tartják számon. – Kairóban viszont ma egy jobb könyvesboltban több mai kiadású, arab nyelvű könyv kapható Goldzihertől, egyiptomi középiskolásoknak is tudni kell a nem arab iszlámtudós nevét – mondta Hidvégi Máté. – Löw ugyanekkora név külföldön. Idén január 10-én megjelent német lapban olvastam, hivatkoznak a Flora der Juden könyvére. Életében őt tartották az egész világon élő legnagyobb zsidó tudósnak. Az emberek Szegeden is tisztelték, és büszkék voltak városuk szülöttjére.
A vallások közötti párbeszéd híve volt, jeles református és katolikus papok voltak a barátai és tisztelői között. A szeretet parancsát hirdette, ő akarta, hogy a szegedi zsinagógában a leghangsúlyosabb felirat a felebaráti szeretetről szóló alaptanítás legyen. Különben pedig magányos volt, és mindenki fölé magasodott – képletesen és szó szerint is. Édesanyám, Dávid Katalin művészettörténész úgy emlékszik rá, hogy meglepően magas férfi volt. Szeged vezetése a deportálások idején pedánsan végrehajtotta az utasításokat, nem próbálta megmenteni zsidó polgárait, őt sem. A szegedi városi közgyűlés a háború után eldöntötte, a mai Gutenberg utcát Löw Immánuel utcává nevezik át. Aztán ezt a határozatot nem hajtották végre.
(Bakos András, delmagyar.hu)
