Isten szeretet, mert Szentháromság – Cantalamessa atya második adventi elmélkedése
Raniero Cantalamessa kapucinus atya a vatikáni Redemptoris Mater kápolnában tartotta meg december 14-én, pénteken reggel az adventi időszak második prédikációját a Szentatya és a Római Kúria tagjai számára.
Első alkalommal a szónok Szent Ferenc vallomásával – „Van Isten! És ez elég!” – Isten létezéséről elmélkedett. Istent a zsoltárok szívesen hasonlítják sziklához. Ezúttal, második beszédében Cantalamessa atya erről a „szikla-Istenről” és legfontosabb tulajdonságáról beszélt: „az Isten szeretet, azért mert az Isten Szentháromság”.
Kihez fordulunk, amikor Istent megszólítjuk és azt mondjunk neki a 62. zsoltár szavával: „Isten, te vagy az én Istenem!” (63,2)? Az a Te az imádságban az esetek többségében a három isteni személy egyike, az Atya, a Fiú vagy a Szentlélek, anélkül, hogy az egészet elvesztenénk. A szentháromságos közösség révén ugyanis minden isteni személyben jelen van a másik kettő. A Szentháromság olyan, mint a triangulum, melyet bármelyik oldalán érintünk is meg, az egész vibrálni kezd és ugyanazt a hangot adja – kezdte elmélkedését hasonlattal Raniero Cantalamessa.
A keresztények élő Istene nem más, mint az élő Szentháromság. Dióhéjban a Szentháromságról szóló tanítás benne van Szent János első levelének kijelentésében: „Az Isten szeretet” (1Jn 4,8), mert az Isten Szentháromság. Minden szeretet feltételez egy szeretőt, egy szeretettet és a kettőt összekapcsoló szeretetet. Minden szeretet valakié vagy valamié, mert nincs üres, tárgyatlan szeretet. De kit is szeret az Isten? – kérdezte a kapucinus atya. – Ha az embert, akkor a szeretet csak pár millió év óta létezik. Ha a világmindenséget, akkor pár milliárd év óta. És akkor korábban kit szeretett az Isten, hogy szeretet lehetett mégis?
A Pápai Ház szónoka a filozófia gondolatát megvizsgálva arról beszélt, hogy ha az Isten tiszta gondolat, akkor szeretetként önmagát kellene szeretnie, ami önzés és ellentmondás. A helyes választ a kinyilatkoztatás révén az Egyház továbbítja: Isten szeretet kezdettől fogva (ab aeterno), mert még mielőtt létezett volna bármi is rajta kívül, amit szeretett volna, már benne volt az Ige, a Fiú, akit végtelen szeretettel szeretett a Szentlélekben. Ennek a szeretetnek a módját nem ismerjük, de „megsejthetjük”, mert valamiként Istenben, az egységben léteznie kell a többségnek, hiszen „Isten szeretet”. A szeretet legalább kettő között létezik, szükséges, hogy a világ tudja ezt, ezért Isten föltárja, de egyúttal fel is forgatja a nélküle alkotott nézeteket. Mi, keresztények egy Istenben hiszünk, de nem egy egyedüli, magányos Istenben.
Isten szentháromságos titkához legjobban a szemlélődés vezet el – mutatott rá Cantalamessa atya, és példaként Andrej Rubljov orosz ikonfestő Szentháromság-ikonját idézte meg.
Rubljov a Szent Szergiusz-templomba festette 1425-ben a képet, mely nem a Szentháromságot ábrázolja közvetlenül, ezt a bizánci kánonok tiltják, hiszen az Isten titka kimondhatatlan és felfoghatatlan. Az ikon Ábrahám és a három angyal találkozását ábrázolja, ahogy azt a patrisztikus hagyomány értelmezi. Az egy és hármas istenség dogmáját a három különböző és mégis egymáshoz hasonló alak jelképezi, egységüket a helyzetük, különbözőségeket a mozgásuk mutatja. Mindegyik azúr színű ruhát visel, ez a közös isteni természetet jelöli, de mindhárman más-más színű köntöst hordanak, a Szentlélek például zöld színű pünkösdi köntöst, mert ő az éltető, aki mindennek életet ad.
A szónok kiemelte, hogy az ikon mélységes békét és egységet sugároz, mintha azt kiáltaná: „Legyetek egyek, miként mi egy vagyunk!” Majd utalt a Szent Szergiusz-monostor történeti hátterére, mely egybefogta az orosz fejedelmeket a tatároktól való szabadulás érdekében. A monostor mottója éppen ezt fejezte ki: „A legszentebb Szentháromságot szemlélve győzzük le ennek a világnak a gyűlöletes viszálykodását.”
Rubljov mester ikonja felhívás az egységre. A boldogság után az az ember legfontosabb vágya, hogy egységben élhessen. Az ikon segít bennünket az egység megtalálásában, amennyiben követjük az isteni személyek benső mozgását – hangsúlyozta Raniero Cantalamessa, aki a perichorészisz görög teológiai fogalmat nevezte meg értelmezési kulcsként. Ez a fogalom egymásba hatolást, egymás átjárását jelenti. A képen minden személy azonosul a másikkal, egymásnak adják magukat. Az alapgondolat Jézus kijelentésén nyugszik: „Én az Atyában vagyok és az Atya énbennem van.” Hasonló ehhez a jánosi teológiához a páli felfogás: „mi mindannyian egymásnak a tagjai vagyunk”. A három személy egymást dicsőíti, de senki sem magát. Minden személy a másikhoz való viszonyában válik felismerhetővé. A Fiú tanít minket a szóra: „Abba, Atyánk”, a Szentlélek kiáltja, hogy „Jézus az Úr!”. Egyetlen egy hely van, ahol a „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” szabály abszolút mértékben megvalósul: ez pedig a Szentháromság.
A kapucinus atya hosszú elmélkedésének zárógondolata arra irányult, hogy bevezessen bennünket a Szentháromság titkába. Beléphetünk ebbe a titokban, ha követjük az ikont, melynek közepén a terített asztalon a három személytől körbefogva a kehely mellett ott van a bárány. Ez az Eucharisztia. Hihetetlen misztérium: a Szentháromság asztaltársai vagyunk! Elmondhatjuk Alexandriai Szent Cirillel, hogy miközben testileg magunkhoz vesszük a szentséget, a Fiú fenséges természetének részeseivé válunk.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News; wga
Magyar Kurír
