A gonosz nevei, és amit elárulnak róla
Angyalnak teremtetett, de föllázadt Isten ellen, és szabad akaratából elszakadt Istentől.
Ilja Repin: Távozz tőlem, Sátán! (1895)
A Sátán az ördög héber eredetű neve, jelentése: vádló. Mint János apostol írja:
„Ekkor nagy hangot hallottam az égben, amely így szólt:
»Most lett a mi Istenünké az üdvösség,
az erő és a királyság,
a hatalom pedig az ő Krisztusáé,
mert letaszították testvéreink vádlóját,
aki éjjel-nappal vádat emelt ellenük Istenünk előtt.” (Jel 12,10)
A Sátán angyalnak teremtetett, de föllázadt Isten ellen és szabad akarattal elszakadt Istentől – írja a katolikus lexikon (MKL). A Sátán működésének lényege minden jónak a tagadása, rosszként való feltüntetése: ebben valósult meg Isten elleni lázadása is. Célja, hogy az embert is abba a kárhozatba vigye, melyet ő szabad akarattal választott; ennek érdekében Isten előtt vádolja (rossznak és önmagához hasonlónak mondja) az embert.
A héber sátán („vádló”) szót a diabolosz-szal („elválasztó, ellenkező”) fordították görögre.
„Az útfélre hullott magok azok, akik hallgatják, de azután eljön az ördög, és kiveszi az igét szívükből, nehogy higgyenek és üdvözüljenek.” (Lk 8,12)
Gustave Doré illusztrációja John Milton Elveszett Paradicsomához
Az ördög (latin diabolus): bukott angyal, aki szabad elhatározásából áll szemben Istennel és a krisztusi üdvrenddel; a gonoszság, bűn és kárhozat megszemélyesítője.
„A Szentírásban az ördög nem mitológiai és nem szimbolikus alak a jó és rossz küzdelmének szemléltetésére, hanem léte meg van alapozva az angyalokról szóló tanításban – olvashatjuk a katolikus lexikonban. – Szerepét azonban a Szentírás a régi mitológiai világkép eszköztárával írja le. Nevei az Ószövetségben: sed/sedim (’hatalmasság, úr’; MTörv 32,17; Zsolt 106,37); mazzik/mazzikim (’ártó szellem’; 1Kor 10,10); mehabbel (’büntető szellem’), seirim (’bakformájú’; Lev 17,7); ruah tumah (’tisztátalan lélek’).”
Az Újszövetségben a sátán szó görögös változata, a szatanasz 34-szer, a diabolosz 37-szer szerepel.
Legtöbbször (63-szor) a görög daimónion (démon) fordul elő, amit magyarra gyakran a tisztátalan lélekkel vagy gonosz lélekkel fordítanak. Tulajdonnévként megjelenik a Béliál és a Belzebul is.
„Jézus ráparancsolt, az ördög kiment belőle, és a gyermek meggyógyult abban az órában.” (Mt 17,18)
Máté evangéliumában az ördögöt az „ellenség” (13,39), a „gonosz” (13,29), a János-evangéliumban „evilág fejedelme” (12,31; 14,30), „kezdettől gyilkos”, „a hazugság atyja” (8,44); a második korintusi levélben: „e világ istene” (2Kor 4,4) kifejezések jelölik. A Teremtés könyvében szereplő őskígyóval is azonosítják (Ter 3; 2Kor 11,3 és a Jel 12,9).
Gustave Doré: A Sátán bukása (illusztráció John Milton Elveszett Paradicsomához, 1866)
Lucifer neve meglepően szép jelentést hordozott eredetileg: a fényhozó, a hajnalcsillag – ez a név valószínűleg a bukása előttről származik...
„Hogyan hullottál le az égből,
te hajnalcsillag, a hajnalpírnak fia?
Lebuktál a földre, nemzetek legyőzője!” (Iz 14,12)
Jézus rá utal, amikor azt mondja: „Láttam a sátánt, mint villám bukott le az égből” (Lk 10,18).
A lelki életben Lucifernek tulajdonítják azokat a kísértéseket, melyekben a rossz a jó látszatával, a Sátán a világosság fiaként, fényhozóként mutatkozik meg (MKL).
„Minél több jót teszünk, annál inkább kell a hiúságtól félnünk. A többi erkölcsi hiba a bűnből táplálkozik, a hiúság az erényből. A legfenségesebb angyal, Lucifer, hiúság által lett a legfélelmetesebb ördöggé” – fogalmazott a 18. századi paulánus szerzetes, Carlo Giuseppe Quadrupani.
Egy örömhírünk van: bármilyen néven is nevezzük, Krisztussal szemben tehetetlen!
Forrás: Magyar katolikus lexikon; Aleteia.org
Fotó: Wikipédia
Magyar Kurír
(vn)
