Hogy változik meg viselkedésünk az interneten? A kiberpszichológus a gyermekek védelmében emel szót
Augusztus 21–26. között rendezték meg Dublinban a Családok IX. Világtalálkozóját. Az esemény keretében tartott háromnapos pasztorális konferencián az előadók az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítás egy-egy témáját fejtették ki. A továbbiakban egy-egy előadás összefoglalóját tesszük közzé.
Mary Aiken kiberpszichológus, a Geary-intézet munkatársa, a dublini egyetem (UCD) oktatója, az Europol Európai Kiberbűnözés Elleni Központjának tudományos tanácsadója Jóra fordítani a technológiát – Hit, család és technológia címmel tartott előadást a dublini családtalálkozón.
A technológia negatív hatásaival kezdte előadását – azért a problémákat emelve ki, mert piaci szereplők hada mindent elkövet, hogy úgy állítsa be: a technológia és annak fejlődése kizárólag jó. A kiberpszichológus feladata azonban az egyensúlyteremtés, azzal együtt, hogy ő maga abszolút technológiapárti, ugyanakkor vitathatatlan, hogy az emberi viselkedés megváltozik online. Hogyan hat a technológia a fejlődésben lévő gyerekekre; milyen problémákkal szembesülnek a családok, és ezeknek milyen megoldási módjai lehetnek – erről beszélt előadásában.
Mary Aiken fő szakterülete az internetpszichológia, az úgynevezett kiberpszichológia, mely az alkalmazott pszichológia valószínűleg a jövőben egyre fontosabbá váló területe.
Az első dia a valós és a kibervilág szimbiózisát ábrázolja. „A kibertér önállóságát feltételező elképzelések hamis dichotómián alapulnak… a fizikai és a virtuális nem szemben áll egymással, hanem inkább kölcsönösen hatnak egymásra” – utalt Mary Aiken Slane 2007-es írására.
Hogyan viselkednek az emberek online? Az egyik legnagyobb súlyú változás, ami ránk is hat: az anonimitás (névtelenség), ami olyan, mint egy szupererő, egy emberfeletti képesség; olyan, mint a láthatatlanság. A láthatatlanság hatalom az online világban – viszont óriási felelősség is.
Ismeretes az online gátlásvesztés jelensége (Online Disinhibition Effect, ODE): az emberek online, a kiber kontextusban olyan dolgokat tesznek, amiket nem tennének a valódi világban.
Fontos kérdés, milyennek mutatjuk magunk az online térben: hogyan tálaljuk magunkat. Másnak mutatjuk magunk a LinkedIn-en, a Facebookon, a WhatsAppon – különböző perszónákat mutatunk, önmagunk gondosan manipulált verzióit.
Az online világra jellemző az is, hogy felnagyítódnak, felerősödnek a dolgok, sajnos a problematikus emberi viselkedés is, erről tanúskodnak például a heves online csatározások, az agresszív kommentek, sértő posztok. Jó irányban is hathat az emberi viselkedésre: az altruizmust, a jótékonyságot is felerősíti az internet.
Az előadó egyik céljaként azt jelölte meg: szeretné elérni, hogy másként gondolkodjunk az internetről, az online világról: hajtsunk végre paradigmaváltást. Most a valódi világban vagyunk – mondta a hallgatóságnak –, ha pedig fölmegyünk az internetre, a kibertérbe kerülünk. Gyakran csak öt percre megyünk fel, „csak megnézem a leveleimet” – mondjuk családtagjainknak, és hipp-hopp eltelt 40-50 perc… Mert az időérzékelést torzítja az online világ. Ha belegondolunk a szavakba: „fórum”, „világ” – ezek környezetekre, helyekre utalnak ; valaki szerint az internet hadműveleti terület, háborús zóna. Hasznos, ha a társadalom erre odafigyel, és helyként kezeli az online világot – és akkor rögtön látjuk azt is, hogy védelemre, szabályozásra is szükség van.
Amit mi internetként ismerünk, az az egésznek csupán egy százaléka – a többi 99 százalék pedig a deep web (szó szerint: mély web), és annak mélyén a dark web (sötét web): „az internetnek az a 99 százaléka, amit nem tudsz megguglizni”.
Mivel Mary Aiken gyermekvédelemmel is foglalkozik, gyakran kerül kapcsolatba a deep webbel, a bűnüldöző szervekkel együttműködve, akik (szexuális) „ragadozókra” és bűnözőkre vadásznak a deep weben. Ami ott történik, az hat a „felszíni internetre” (surface web) is – ami pedig a felszíni neten történik, hat a valódi világra.
A két web közötti különbség például, hogy a felszíni web kereshető; standardokat és protokollokat használ. A deep weben nem lehet keresni; mélyebben lévő bugyrában, a dark weben pedig a dark netek (sötét hálózatok) üzemelnek, amelyeket bűnözők népesítenek be; itt találni meg a gyermekbántalmazás nyomait, s az emberiség legrettenetesebb bűnei nyilvánulnak meg rajta. Tudományos környezetben nem használják az „ördögi”, „gonosz” (evil) szót – mondta az előadó –, mégis úgy érzi: a gonosz virágzik a deep weben. Ami nyugtalanító és ijesztő, hogy sok gyerek tisztában van vele, hogyan kell navigálni rajta… És így esély van rá, hogy „rossz társaságba” keveredjenek.
Egy dián a Hidden Wiki, a Rejtett Wikipédia menüjét mutatta meg a közönségnek az előadó, amelyből látható volt, bérgyilkosoktól kemény drogokig sok mindenhez hozzá lehet jutni, bárki számára elérhető. Mindez anonim doméneken, a törvény hatósugarán kívül. Hogy működhet így egy társadalom?
S mi történik az emberi személlyel ebben az egyenletben? Fizikai, viselkedési, fiziológiai, társadalmi, affektív és motivációs szempontból egyaránt hatással van ránk a technológia. Egy igazságügyi pszichiáter ezt úgy fogalmazta meg: „minden idők legnagyobb szabályok nélküli társadalmi kísérletét éljük át éppen”. Gyermekek olyan generációja nő fel, akik kiskoruktól ki voltak téve az internet legrosszabb túlkapásainak.
A 8–11 évesek 32 százalékának van okostelefonja, holott Bill Gates maga azt mondta, nem adna okostelefont 14 évnél fiatalabb gyerek kezébe. A 3–4 éves gyerekek 16 százalékának van tabletje vagy más eszköze az Egyesült Királyságban. Az 5–7 éves korosztály 3 százalékának csináltak saját közösségimédia-profilt a szüleik, vagy YouTube-csatornát – amire a szülők nagyon büszkék szoktak lenni, csak az ide feltöltött anyagokat felhasználhatják beteges hajlamú emberek is, és a gyermekre veszélyt jelenthet.
Az amerikai gyermekorvosok ajánlása (2016) szerint a 0–3 éves babáknak nem szabad a képernyőt nézniük az étkezések alatt és a lefekvés előtti egy órában; a 2–5 éveseknek napi maximum egy óra internet ajánlott; egyáltalán ne legyen digitális eszköz 18 hónapos életkor alatt (kivéve a videocsetet).
2014-es felmérések szerint a szülők és gondozók (a proximális fejlődés zónájának kulcsemberei) naponta nagyjából 200-szor nézik meg a telefonjukat, és 2614-szer érnek hozzá valamilyen okból – ennyiszer nincsenek szemkontaktusban a gyermekkel, és ennyiszer nem érnek hozzá… Az, hogy nincs szemkontaktus és érintés, végzetes következményekkel járhat az emberi fajra nézve.
Az előadó negatív példaként megemlítette a Fisher-Price cég babaülőkéjét, melyet Apptivity Seat néven forgalmaznak, bár Mary Aiken szerint a Captivity Seat (Fogság ülőke) megfelelőbb terminus lenne. A baba elé – aki még csak napi öt órát tölt ébren – egy iPad van rögzítve, amin Disney-videókat és más számítógéppel generált grafikákat néz. Nem kell nagy zseninek lenni ahhoz, hogy belássuk: ez biztos, hogy semmi jóra nem vezet. Lehet, hogy rendkívüli számítógépes képességei lesznek ezeknek a gyerekeknek, de nem tudnak majd elkapni egy labdát, vagy átmenni egy úton.
A 4–12 éves korosztály számára hozzáférhetőek legális, de nem az életkoruknak megfelelő tartalmak, így találkozhatnak pornográfiával, erőszakkal, önkárosításra, pl. öngyilkosságra buzdító oldalakkal, étkezési zavarokat kialakító, azt normálisnak feltüntető oldalakkal; olyan oldalakkal is, ahova friss vágott sebekről töltenek fel fotókat a fiatalok… Németország tiltakozott ezek ellen, levetette őket – az Európai Unió többi tagországa még nem tett lépéseket. Az ENSZ gyermekjogi konvenciójában még nem kerültek szóba ezek a kérdések, hiszen azt 1989 táján állították össze. Arról szó van benne azonban, hogy a gyermeknek joga van a gyerekkorhoz – és ennek része az is, hogy ne legyen kitéve ilyen tartalmaknak…
Mary Aiken az iskolákban tartott előadások során is mindig el szokta mondani, hogy az agynak nem lehet parancsba adni, hogy „delete file” (a fájl törlése) – ha például erőszakos videókat nézel, nem tudod kitörölni az agyadból, „a látottat nem tudod nem látottá tenni…” A szakemberek gyakran találkoznak poszttraumás stressz szindrómával olyan 11–12 éves gyerekeknél, akik ilyen tartalmakat néztek.
A szakember véleménye szerint protokollokat kell kidolgozni, hogy tanítani lehessen a gyerekeket a kibertérben való navigálásra, valamint digitális korhatárra van szükség, amely alatt csak a szülő beleegyezésével és felügyeletével mozoghat a gyermek az online felületeken – ne úgy legyenek jelen, mintha nem is lennének szüleik… A cégek szeretnek arra hivatkozni, hogy „van moderáció gomb” – de nem, nem lehet „kiszervezni” a szülőséget.
Létezik sajnos „dark Pepa Pig” is (a népszerű mesefigura „sötét” verziója), és elérhető a YouTube-on: a videóban az őrjöngő Pepa Pig legyilkolja a családot. És ehhez a videóhoz bármelyik gyerek eljuthat, miközben Pepa Pig-videókat néz a YouTube-on; vannak gyerekek, akiket traumatizált ez a – felszíni webhez tartozó – tartalom. Különösen veszélyben vannak azok a gyerekek, akiknek szülei virtuális bébiszitternek használják a videómegosztó portált.
A tizenéves korosztályban nagyon megnőtt a szorongásos fiatalok száma az elmúlt 25 évben – nem lehet mindent a technológiára és a közösségi oldalakra fogni; egy komplex, soktényezős modellről van szó, amelyben minden összefonódik. A korcsoportra jellemző alvászavarok, kevés alvás hozzájárulhat a szorongásos tünetekhez, depresszióhoz, a kiberbullying (cyberbullying) áldozatává váláshoz. Ha éjjel neteznek, másnap kimerülten ébrednek – és egy kimerült kamasz számára a világ nagyon sötét helynek tűnik…
Megemlítette az előadó a „fiatalkorú kiberbűnözés” problémáját, a virtuális bolti tolvajlást, azaz az illegális letöltéseket; illetve az aggasztó mértékben növekvő nárcizmust és az egyre csökkenő empátiát.
Mi lehet ezen a területen az Egyház szerepe, mit tehet az Egyház? Először is jelen kell lennie minden egyháznak a kibertérben, hiszen hiányzik onnan az erkölcsi integritás és tekintély. Óriási lehetőség az egyházak számára, és nagy szükség van rá, hogy megjelenjenek ebben a térben, s a keresztény értékek megnyilvánuljanak benne.
A szexting (szexuális tartalmú üzenetek) és a szexuális zsarolás („sextortion”) is terjedőben van: gyerekektől fotókat, webkamerás felvételeket, videókat zsarolnak ki, melyeket aztán értékesítenek a dark weben. Korábban ebben csak pedofilok voltak érdekeltek, napjainkban azonban emberek tömegének fűződik hozzá anyagi érdeke. Mary Aiken hangsúlyozta, az abúzus problémája nem korlátozódik a Katolikus Egyházra, hanem mindenhol jelenlévő népbetegségről van szó. A „hozzáférés” a probléma egyik gyökere: akár papról, akár cserkészvezetőről, akár úszóedzőről van szó, azért teheti ezt meg, mert tekintélyi pozícióban van. Ha okostelefont adunk a gyerekeinknek, azzal hozzáférést adunk nekik az online világhoz – de ezzel egyidőben az online világban jelenlévő deviánsoknak és bűnözőknek is hozzáférést adunk a gyerekünkhöz.
Bízik a szakember abban, hogy az Egyház, amely már annyi energiát fektetett gyermekvédelmi protokoll kialakítására a valódi világban, át tudja ültetni ezt a tudást az online világra is, hogy segítse a szülőket. Felhívta rá a figyelmet: hogy ha tudni szeretnénk, kivel van a gyerekünk kapcsolatban az interneten, akkor le kell ülni a gyerek mellé, és végigkérdezni, „lekáderezni” az ismerőseit.
Sok amerikai szülő szokott büszkélkedni vele, hogy a 3–4 éves gyereke többet tud az internetről, mint ő – de akkor hogyan fogjuk megvédeni őket?
A közösségi oldalakat működtető cégek ráadásul a virtuális valóságot, a fejre rögzíthető kijelzőket promotálják, ami oda vezet, hogy a gyerekeket pszichésen is elnyeli a kibertér. Nincs általánosan érvényes morális-etikai kód, és a hangsúly mindig a kiber-utópisztikus felszínre kerül, ignorálva a hátulütőket. Lehet előnye is egy ilyen headsetnek, de mi van például akkor, ha bullying áldozata lesz a 11 éves gyereked, ha háromszáz ismerőse fordul ellene a kibertérben, amelyet valóságosnak érzékel? „Nincs olyan felnőtt ebben a teremben, aki ezt kibírná” – figyelmeztetett a pszichológus.
Ferenc pápa buzdítása, az Amoris laetitia 275. pontját idézte Mary Aiken, melyben a Szentatya a kritikus gondolkodásra bátorít – ami védelem lehet sok minden ellen az online világban, többek között a fake news ellen is.
A kibertér mint kontinuum egyik végén a „billentyűzetharcosok”, digitális bennszülöttek állnak, másik végén pedig a nagy tech-cégek, akik a közösségi oldalakat üzemeltetik, és a szolgáltatók – mind a két hatalmas csoport a szabályozás ellen van, utóbbi csoport egyszerűen azért, mert nekik pénzbe kerül. Mi pedig a két csoport között helyezkedünk el, védelem nélkül a kibertérben… Nekünk is kell hogy szavunk legyen ebben a térben, hiszen a mi gyerekeink is ebben élnek!
Jelen pillanatban az internet nem gyerekbarát, nincs „kisvíz”. A szülői kontrollal kecsegtető szoftverek nem jelentenek megoldást, mert millió módot dob fel a Google, hogyan lehet kikerülni. Hardver és szoftver együtt működne csak, amire van is példa többek között katonai viszonylatban, ahol „intranetet” használnak, és az eszközeik csak erre a hálózatra csatlakoznak. Ha katonai célokra meg tudjuk ezt oldani, miért nem tudjuk a gyerekeink biztonsága érdekében? Mert nincs anyagi haszon belőle?
Mit tehetünk?
1. Fogjuk fel másképp az online világot: mint egy helyet, mint kiberteret.
2.Tisztítsuk meg a kiberteret: tüntessük el a deep webet és az extrém tartalmakat.
3. Követeljünk többet azoktól, akiknek hasznot hajtanak a közösségi technológiák.
4. Tegyünk érte, hogy megszűnjön a fake news, a trollkodás, a kiberbullying.
Mit tehet a család? Először is: vegyük észre a technológia hatását a fejlődésben lévő gyerekeinken. Ha mi magunk is folyton az okoseszközökön lógunk, nem vesszük észre. Elhanyagoljuk a gyerekeinket, és nem számíthatunk a nagyobb testvérekre sem, legfeljebb a kutyára…
Vegyük fontolóra a „digitális méregtelenítést”! Az Egyesült Államokban már kibontakozott egy mozgalom, amely a digitális szünnapot/ünnepnapot („digital sabbath”) propagálja: legyen „képernyőmentes” a vasárnap! Ezt például javasolhatná az Egyház is. Tegyünk félre minden eszközt, és legyünk jelen egymás számára!
Mit tehet az Egyház? Fontolóra kell venni, hogyan tud az etikai és erkölcsi tekintély megjelenni a kibertérben. Jótékonysági célokra, adománygyűjtésre hasznos terep, amellett az elszigetelődés és a magány ellen is segíthet. A gyermekvédelmet a kibertérbe is át kell ültetni. A jövőbe kell nézni, proaktívnak és előrelátónak lenni a társadalmi problémákban – nem utólag reagálni.
Ferenc pápa is rámutatott már: a hatalmas technikai fejlődés nem hozta magával az emberi felelősségérzet, az értékek és az értelem fejlődését. Habár az internetet úgy hozták létre, hogy „minden felhasználó egyenlő” – ez azonban nem igaz, ha egyes felhasználók sebezhetőbbek a többieknél.
Forrás: WMOF2018
Fotó: A családtalálkozó magyar delegációja; John McElroy/WMOF
Verestói Nárcisz/Magyar Kurír
