Cselekvő szeretet kell – Beer Miklós a szentté avatás küszöbén rendezett Romero-konferencián
Beer Miklós váci megyéspüspök Michael August Blume apostoli nuncius üdvözletével érkezett az Óscar Romero emlékére a Wesley János Lelkészképző Főiskola által szeptember 21–22-én rendezett konferenciára péntek este. Beer Miklós püspök beszélgetőtársa Iványi Gábor, a főiskola rektora, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezetője volt.
Az első, Iványi Gábor által felvetett kérdés a szentségre vonatkozott. A katolikus közösség időről időre szentté avat bizonyos személyeket (Óscar Romerót VI. Pál pápával együtt október 14-én fogja kanonizálni Ferenc pápa). Mit jelent szentnek lenni? Csak egy szűk kisebbség válhat szentté, vagy mindenkinek erre kell törekednie? A püspök Ferenc pápa Gaudete et exsultate (Örüljetek és ujjongjatok) kezdetű, nyár elején megjelent, de tapasztalatai szerint nálunk fájóan kevés figyelmet kapott apostoli buzdítására hivatkozva kezdte a válaszát. Ez az életszentségről szóló dokumentum leszögezi, hogy nem is lehet kérdés: minden hívő számára természetesnek kellene lennie, hogy szentté akarjon válni. Teréz anyát egyszer megkérdezték, nem zavarja-e, hogy már életében szentnek tartják. „Miért zavarna? Hiszen mindenki szent akar lenni! Maga nem?” – hozta zavarba a riportert. Az a baj, hogy misztifikáltuk a szentség fogalmát. Akik Jézus lelkületével, az ő nyomában járva élik le az életüket, azok mind szentek (és természetesen nem csak azok, akiket hivatalosan szentté nyilvánítanak).
Beer Miklós tavaly találkozott a pápával. A beszélgetésük alapján mit gondol: mennyire érzékeli Ferenc pápa, hogy az Egyházat és a világot egyaránt megosztja; a szegényekhez, a hajléktalan emberekhez és a menekültekhez való viszony szempontjából egyaránt – tudakolta Iványi Gábor. A pápát a magyar püspöki kar tagjaként látogatta meg novemberben, egyéni beszélgetésre nem volt lehetőség – válaszolta a püspök. De ebből az egyórás találkozásból is kiderült, hogy tudatában van megosztó hatásának. Rá is érvényes, amit Simeon mondott Jézusról a templomban: „Jel lesz, amelynek ellentmondanak.” Mindenkit színvallásra kényszerít. Nehéz a szolgálata, de vállalja.
Mikor, hogyan találkozott először a püspök a felszabadítás teológiájának gondolataival, és milyen hatással voltak rá? – szólt a következő kérdés. Teológuséveiben, a hatvanas években, amikor Magyarországon az volt a felszabadítás teológiájáról a közkeletű vélekedés, hogy a marxizmus szivárgott be vele az egyházi berkekbe, ezért az óvatosság, távolságtartás a helyes hozzáállás – mondta el a főpásztor. A fegyveres harc fogalmának bevezetése miatt Beer Miklós is megijedt tőle, és nem sikerült igazán megértenie – ő kezdő lelkipásztorként az erőszakmentességet hirdető Gandhiért lelkesedett. A felszabadítás teológiájának valódi jelentését és jelentőségét csak jóval később értette meg, Ferenc pápa értelmezésében. Ő ugyanis ez ügyben is óriási váltást hozott. Beer püspök úgy látja, ha valaki igazán értheti a felszabadítás teológiáját, akkor az egy olyan főpásztor, mint Ferenc pápa, aki korábban Latin-Amerikában élt. És ő Romerót, ennek a mozgalomnak a mártírját 2015-ös boldoggá avatásával nem csak hogy rehabilitálta, hanem egyenesen példaként állította elénk. Ez merész lépés volt, amely sokakban zavart, bizonytalanságot ébresztett. Amikor 1980-ban Óscar Romerót meggyilkolták, a bűncselekmény híre kevéssé érte el a magyar sajtó ingerküszöbét; részben mert az még nem a mai netes világ volt: mint tőlünk igen távol történt esemény, nem igazán foglalkoztatta még az egyháziakat sem.
Ferenc pápa „magyar hangjaként” Beer Miklós is kap kritikákat – említette meg Iványi Gábor. De sok bátorítást is – tette hozzá a püspök. A beszélgetés során szóba kerültek azok a látványos intézkedések is, amelyeket Ferenc pápa tett: az, hogy zuhanyozót, vécét létesített a Vatikánban a hajléktalan emberek számára, hogy a menekültek segítésére szólította fel a plébániákat, és sok elesett ember iránt gyakorolta és gyakorolja az irgalmasság gesztusait. Ezek jelek, hangsúlyozta a püspök: minden menekültet a pápa sem képes befogadni, de minden lehetőséget kihasznál, hogy a bajra felhívja a figyelmet, és a jóakaratú embereket cselekvésre szólítsa fel. Sajnos a Szentatya gondolatait még a templomba járó emberek jelentős része sem érti, de Beer püspök az ő példáját követve újra meg újra felszólít a cselekvő szeretetre, például a jómódú családokat a nehéz sorsúak támogatására. Ahogyan azt is kérni szokta a hívektől, hogy fizetésük tíz százalékát ajánlják fel a karitászszolgálatnak. Tettek nélkül ugyanis önbecsapás a kereszténységünk. Teréz anyától egyszer arról érdeklődtek, mennyit kell adakozni. Azt felelte: „Akkor adtál eleget, amikor már neked is fáj.” Keresztény életünk hitelessége múlik ennek az igazságnak a valóra váltásán.
Bennünket azonban sajnos megkötöz az önzésünk, amelyet indokolhatónak tartunk. És sajnos sokszor a lelkipásztorok is „jámbor szórakozásokra” biztatják a híveket; ilyeneknek tartja a püspök a távoli országokba tett zarándokutakat. Mert nekünk a környezetünkben élő szegényekhez van küldetésünk.
Iványi Gábor felidézte két menekültekkel kapcsolatos emlékét. Az egyik az volt, amikor karácsony táján egy állapotos asszonyt és a férjét kellett elhelyezniük (akikről neki természetesen a Szent Család jutott eszébe), és ez csak az intézményük könyvtárában volt lehetséges. A másik alkalommal rádiónyilatkozatában egyházi segítségnyújtást javasolt, és cinikusnak minősítették miatta.
Ferenc pápa nemrég újra hangsúlyozta: a migráció ügyében csak a szolidaritás és az irgalom lehet a megoldás – szögezte le válaszában Beer Miklós. Ahogy nemrég Sólyom László volt köztársasági elnök egy nyilvános beszélgetés során elmondta: az iszlám és a politikai iszlám megkülönböztetése éppolyan fontos, mint a kereszténységé a politikai kereszténységtől. Azon a szólamon túl, hogy meg kell védenünk a kereszténységünket, el kell gondolkodnunk azon is, hogy egyáltalán mit jelent kereszténynek lenni.
Meddig lehet még hátrálni? – a püspök, mint elmondta, sokszor elgondolkodik ezen, és vívódik miatta. Provokálni nem akar, de ha megkérdezik, azt mondja, amit igaznak tart, és nem azt, amit az emberek hallani szeretnének. Egy püspöknek prófétai hivatása is van: nem szabad hallgatnia. Homogén társadalom józan ésszel elképzelhetetlen. Akik a migrációtól félnek, sokszor csupán a maguk luxuséletét féltik. Mindennap körülbelül huszonkétezer ember hal éhen a világon. Sok helyen nincs iható víz, a környezetszennyezéssel lassan végleg tönkretesszük a Földet, pedig Isten mindannyiunk számára teremtette azt. A pápa mutatja számunkra az utat, a környezetünk megóvása érdekében is gyakran felemeli a szavát. Egyszerre lép fel a bűn struktúrái ellen, és figyelmeztet egyéni felelősségünkre. Követjük-e?
Fotó: Merényi Zita
Kiss Péter/Magyar Kurír
