Ferenc pápa homíliája Palermóban: A pénzisten logikája mindig vereséghez vezet!
Szeptember 15-én a Szentatya Palermóban mutatott be szentmisét a maffia által huszonöt évvel ezelőtt meggyilkolt Puglisi atya halálának évfordulója alkalmából. Ferenc pápa homíliájának fordítását teljes terjedelmében közöljük.
Isten ma győzelemről és vereségről beszél nekünk. Szent János a szentleckében úgy mutatja be a hitet, mint „győzelmet, amely legyőzte a világot” (1Jn 5,4), az evangéliumban pedig idézi Jézus mondatát: „Aki szereti életét, az elveszíti” (Jn 12,25).
Ez a vereség: veszít, aki saját életét szereti. Miért? Nyilván nem azért, mert gyűlölni kell az életet: az életet szeretni és védelmezni kell, hiszen az élet Isten első ajándéka! Az vezet a vereséghez, ha valaki a saját életét szereti, tehát a saját szeretése vezet a vereséghez. Aki a sajátjáért él, az veszít: az egoista, szoktuk mondani. Az ellenkezője tűnne igaznak. Aki önmagáért él, aki megsokszorozza bevételeit, aki sikeres, aki teljesen kielégíti igényeit, az győztesnek tűnik a világ szemében. A reklám ezzel az üzenettel bombáz bennünket – a sajátunk keresésének, az önzésnek az üzenetével –, Jézus azonban nem ért egyet vele, sőt megfordítja. Szerinte aki önmagáért él, az nemcsak valamit veszít el, hanem egész életét, aki viszont odaajándékozza önmagát, az megtalálja élete értelmét, és győz.
Tehát választani kell: szeretet vagy önzés. Az önző saját életével törődik, a dolgokhoz, a pénzhez, a hatalomhoz, a gyönyörhöz tapad. Ekkor az ördög nyitott ajtókra talál. Az ördög a „zsebeken keresztül” surran be, ha a pénzhez tapadsz! Az ördög elhiteti, hogy minden rendben van, valójában azonban elaltatja szívedet az önzéssel. Az önzés rendkívül hatékony altatószer. Ez az út mindig rosszul végződik: az ember végül egyedül marad, belsőleg üresen. Az önzők szomorúan végzik: üresen, magukra maradva, csak az örökségre áhítozók vannak körülötte. Mint az evangéliumi búzaszem: ha magába zárkózik, egymaga marad a föld alatt, ha viszont megnyílik és elhal, gyümölcsöt hoz a felszínen.
Ellenem vethetnétek: ha odaadjuk önmagunkat, ha Istenért és a többiekért élünk, az nagy erőfeszítés a semmiért, a világ nem így működik: a boldoguláshoz nem búzaszemekre, hanem pénzre és hatalomra van szükség. Ez azonban nagy érzékcsalódás: a pénz és a hatalom nem szabaddá, hanem szolgává teszi az embert. Nézzétek: Isten nem hatalmat használ bajaink és a világ bajainak orvoslására. Az ő útja mindig az alázatos szeretet útja: egyedül a szeretet tesz belül szabaddá, egyedül az ad békét és örömet. Ezért az igazi hatalom, az Isten szerinti hatalom, a szolgálat. Ezt mondja Jézus. És a legerősebb szó nem azé, aki hangosabban kiabál. A legerősebb szó az imádság. A legnagyobb sikert nem a hírnév adja, nem a páváskodás jelenti, nem! A legnagyobb dicsőség, a legnagyobb siker saját tanúságtételünk.
Kedves testvéreim, ma választanunk kell, hogy melyik oldalon állunk: önmagunkért élünk – zárt tenyérrel [mutatja] –, vagy pedig szétosztjuk életünket – nyitott tenyérrel [mutatja]. Csak életünk odaadásával győzhetjük le a rosszat. Magas ár, de csak így sikerülhet. Pino atya ezt tanítja nekünk: nem azért élt, hogy önmagát mutogassa, nem maffiaellenes tiltakozásokból élt, azzal sem elégedett meg, hogy semmi rosszat ne tegyen, hanem a jót cselekedte, sok-sok jót tett. Az ő logikája vesztesnek tűnt, míg a pénztárca logikája győztesnek. De Pino atyának volt igaza: a pénzisten logikája mindig vesztes. Nézzünk magunkba! A birtoklás mindig akarásra ösztönöz: van valamim, és azonnal egy másikat akarok, aztán még egyet, és mindig többet, vég nélkül. Minél többed van, annál többet akarsz: szégyenletes függőség. Mint a drog. Aki felfújja magát dolgokkal, az kipukkad. Aki viszont szeret, megtalálja önmagát, és felfedezi, mennyire jó segíteni, mennyire jó szolgálni; örömre lel bensőjében és mosolyra arcán, ahogyan Pino atya esetében történt.
Huszonöt évvel ezelőtt, mint ma, amikor születésnapján meghalt, mosollyal koronázta meg győzelmét, azzal a mosollyal, amely nem hagyta aludni éjjel gyilkosát, aki azt mondta: „Egyfajta fény volt abban a mosolyban.” Pino atya védtelen volt, mosolya azonban Isten erejét sugározta: nem vakító, hanem szelíd fény volt ez, amely a bensőbe hatol és megvilágítja a szívet. A szeretet, az odaadás, a szolgálat fénye volt ez. Sok mosolygós papra van szükségünk. Mosolygós keresztényekre van szükségünk, nem azért, mert könnyedén veszik a dolgokat, hanem mert csak Isten örömében gazdagok, mert hisznek a szeretetben, és azért élnek, hogy szolgáljanak. És életet adva lel az ember örömre, hiszen nagyobb öröm adni, mint kapni (vö. ApCsel 20,35). Szeretném megkérdezni tőletek: ti is akartok így élni? Akartok-e életet adni, és nem arra várni, hogy mások tegyék meg az első lépést? Akartok-e jót tenni, és nem várni viszonzást, nem várni, hogy a világ jobb legyen? Kedves testvéreim, akartok-e kockáztatni ezen az úton, kockázatot vállalni az Úrért?
Pino atya, ő igen, ő tudta, hogy kockáztat, de főleg azt tudta, hogy az igazi veszély az életben nem a kockáztatás, hanem a vegetálás kényelem, ügyeskedések és kibúvók között. Isten szabadítson meg minket az árcsökkentett életmódtól, a féligazságokkal való megelégedéstől. A féligazságok nem lakatják jól a szívet, nem tesznek jót nekünk. Isten szabadítson meg minket a kisstílű élettől, mely az „aprópénz” körül forog. Szabadítson meg attól a gondolattól, hogy minden jól megy, ha nekem jól megy, a másik pedig segítsen magán, ahogy tud. Szabadítson meg attól, hogy igaznak higgyük magunkat, ha semmit sem teszünk, hogy szembeszálljunk az igazságtalansággal. Aki semmit sem tesz azért, hogy szembeszálljon az igazságtalansággal, az nem igaz ember. Szabadítson meg attól, hogy jónak higgyük magunkat pusztán azért, mert nem teszünk semmi rosszat. „Jó dolog – mondta egy szent – nem tenni rosszat. De ronda dolog nem tenni a jót [Szent Alberto Hurtado]. Urunk, add meg nekünk a vágyat, hogy tegyük a jót, hogy keressük az igazságot és irtózzunk a hamisságtól, hogy az áldozatvállalást és ne a lustaságot, a szeretetet és ne a gyűlöletet, a megbocsátást és ne a bosszút válasszuk.
Másoknak adnunk kell az életet, másoknak adnunk kell az életet, nem elvenni! Nem lehet hinni Istenben, ugyanakkor gyűlölni a testvért, gyűlölettel elvenni az életet. Erre emlékeztet a szentlecke: „Ha valaki azt mondja: »Szeretem Istent«, de testvérét gyűlöli, az hazug” (1Jn 4,20). Hazug, mert meghazudtolja a hit, melyről azt állítja, hogy birtokában van, a hit, amely a szeretet-Istent vallja. A szeretet-Isten elutasít minden erőszakot, és szereti az összes embert. Ezért a „gyűlölöm” szót ki kell törölni a keresztény életből, mert nem lehet hinni Istenben, ugyanakkor erőszakot alkalmazni testvérünkkel szemben! Nem lehet hinni Istenben, ugyanakkor maffiózónak lenni! Aki maffiózó, az nem keresztényként él, mert életével káromolja a szeretet-Isten nevét. Ma szeretetből élő, és nem rangokra áhítozó férfiakra és nőkre van szükségünk, olyanokra, akik szolgálnak és nem hatalmaskodnak. Arra van szükségünk, hogy együtt haladjunk, és ne hatalomszerzésre törekedjünk. Míg a maffiózó litánia azt mondja: „Te nem tudod, ki vagyok én!”, addig a keresztényé így szól: „Szükségem van rád.” Míg a maffiózó fenyegetés azt mondja: „Megfizetsz!”, a keresztény ima így szól: „Uram, segíts szeretni!” Ezért a maffiózóknak azt mondom: változtassatok, fivérek és nővérek! Ne magatokra és pénzetekre gondoljatok! Hiszen tudjátok, hogy „a szemfedőnek nincsen zsebe”. Semmit sem vihettek magatokkal! Térjetek meg Jézus Krisztus igaz Istenéhez, kedves fivérek és nővérek! Azt mondom nektek, maffiózók: ha nem teszitek ezt, elveszítitek életeteket, és ez lesz a legsúlyosabb vereség.
A mai evangélium Jézus felhívásával zárul: „Ha valaki szolgál nekem, kövessen engem” (Jn 12,26). Kövessen, vagyis induljon útnak. Nem lehet Jézust csak gondolatban követni, a tettek mezejére kell lépni. „Ha valaki tesz valamit, sok mindent el lehet érni”, ismételte Pino atya. Ki az közülünk, aki gyakorlatra váltja ezeket a szavakat? Ma, őelőtte, tegyük fel magunknak a kérdést: Én mit tehetek? Mit tehetek a többiekért, az Egyházért, a társadalomért? Ne azt várd, hogy az Egyház tegyen valamit érted, kezdd te! Ne várd, hogy a társadalom tegye, kezdd te! Ne magadra gondolj, ne bújj ki felelősséged alól, válaszd a szeretetet! Halld meg a rászoruló emberek életét, hallgasd meg népedet! Féljetek a süketségtől, attól, hogy nem halljátok meg népeteket! Ez az egyetlen lehetséges populizmus: meghallgatni a népet, ez az egyetlen „keresztény populizmus”: meghallani és szolgálni a népet, kiabálás, vádaskodás és viszálykeltés nélkül.
Ezt tette Pino atya, aki szegény volt, földjének szegényei között. Munkaszobájában a szék törött volt. De a szék nem élete középpontjában volt, mert ő nem üldögélve pihent, hanem úton volt, hogy szeressen. Ez a győztes gondolkodásmód! Ez a hit győzelme, mely a mindennapi önátadásból születik. Ez a hit győzelme, amely elviszi Isten mosolyát a világ útjaira. Ez a hit győzelme, amely a vértanúság botrányából születik. „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint aki életét adja azokért, akiket szeret” (Jn 15,13). Jézusnak ezek a szavai, melyek Puglisi atya sírjára vannak vésve, mindenkit emlékeztetnek arra, hogy az életadás volt az ő győzelmének titka, az ő szép életének titka. Ma, kedves testvéreim, mi is a szép életet válasszuk! Így legyen!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
