Sólyom László, Török Csaba és Botos Máté a politika és a katolicizmus kapcsolatáról
A politika és a katolicizmus kapcsolatáról beszélgetett a Párbeszéd Házában szeptember 12-én Török Csaba teológus, egyetemi tanár, az MKPK televíziós referense és Botos Máté történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Politológia Tanszékének vezetője, a PPKE BTK volt dékánja.
Az Eötvös József Csoport által szervezett kerekasztal-beszélgetést Sólyom László volt köztársasági elnök vezette.
Sólyom László bevezető gondolataiban arra emlékeztetett, hogy a keresztény kultúra védelme a magyar Alaptörvénybe is bekerült. A magyarázatok szerint erre azért volt szükség, mert „ha nem vigyázunk, Európa teljes mértékben nem keresztény kultúrájú, hanem multikulturális, kevert népességű, kevert társadalmú kontinens lesz, ami csak egy átmenet, egy katalizátor-időszak, mert a későbbiekben a muzulmán kultúra és a muzulmán civilizáció lesz az, amelyik uralja majd Európát”. Ugyanakkor tisztázni kellene azt is, mit jelent a keresztény kultúra. Ennek meghatározásánál a szabadságot, a biztonságot, az emberi méltóságot, a nők egyenjogúságát szokták említeni, hozzátéve a hagyományos családmodell védelmét. Sólyom László szerint azonban ezek az értékek – az utolsó kivételével – minden európai országban elfogadottak, függetlenül attól, hogy a kereszténységről mi a felfogásuk. A volt köztársasági elnök úgy látja, hogy nem lehet megfeledkezni arról a három évszázadról sem, melynek során a szekularizáció hatott az európai gondolkodásra. Vagyis az Alaptörvény azt a keresztény kultúrát védelmezi, mely sokkal inkább szekulárisnak nevezhető. De vajon Magyarország kultúráját el lehet-e választani Európától? Lehetséges-e keresztény kultúra hit nélkül? Lehetséges-e keresztény kultúra ott, ahol a társadalom nagy része nem gyakorolja a vallását? Lehet-e a keresztény jelképeket profán módon, állami szimbólumként használni? Meg lehet-e védeni Magyarországot a kívülről érkező hatásoktól? Körülírható-e a keresztény kultúra pontosan, hiszen az napjainkban is változóban van? 
Sólyom László szerint a mai kereszténységet egyre kevésbé határozza meg Európa. Nemcsak a hívek, de a papok számának csökkenése is ezt jelzi. Ugyanakkor arra a jelenségre is figyelmet kell fordítani, hogy sok – elsősorban dél-amerikai és afrikai – keresztény már nem katolikus, hanem valamilyen pünkösdi jellegű közösség tagja. Ferenc pápa tevékenységével összefüggésben Sólyom László megjegyezte, hogy a dél-amerikai egyházfő működésének középpontjába a szegényeket állította, és a hangsúlyt az irgalmasságra helyezte. A hajléktalanok és a menekültek felé fordulva pedig azt jelzi a világnak, hogy ezeknek az embereknek is van arcuk és sorsuk.
Török Csaba teológus, egyetemi tanár hozzászólását a katolikus szó magyarázatával kezdte. Ez a kifejezés egyrészt egy jogi kategória, ugyanakkor a 20. századi teológia szerint már nem elég ’egyetemes’-ként fordítani. Az eredeti görög szó jelentése: ’az egész befoglalása’, ’teljes vagy egész szerinti’. Jelöli azt is, hogy a keresztény vallási tanítás sem korszakhoz, sem nemzethez nem köthető. A katolikus kifejezésnek mélysége van, mely szerint Isten minden ember üdvösségét akarja, és a világgal is terve van. Vagyis az Egyház katolikussága a teljes embert megszólító Istenhez kötődik. Ezenkívül magában hordoz egyfajta feladatkijelölést is, hiszen csak akkor nevezhető Katolikus Egyháznak, ha működése is „egész szerinti”.
Botos Máté, a PPKE BTK volt dékánja szerint a 20. században a katolicizmus szót sok esetben egy politikai ideológia megjelöléseként használták. A történész Szent Ágoston Az Isten városáról című művére hivatkozott, melyben a szerző két „várost” ír le. A földi város megteheti azt, amit az égi nem tehet meg – ha valaki politikai célokra használja a katolicitást, akkor az a földi országhoz tartozik. A modern kort az elvilágiasodás jellemzi. A 19–20. század során az állam kihátrált az Egyház mellől, sőt szembe is kerültek egymással. Nyugaton az Egyház kénytelen volt a civil társadalom segítségével új életstratégiát kialakítani. Ennek egyik eszköze volt az is, hogy keresztény alapú pártok jöttek létre, melyek az Egyház érdekeit jelenítették meg a közéletben. Napjainkban viszont tanúi vagyunk annak, hogy egyes országokban az állam védi az Egyház érdekeit. Botos Máté szerint azonban az sem mellékes, hogy a szekularizáció nem valósult meg, mondhatni, csődbe ment, mert következetesen nem is lehetett megvalósítani.
A gondolatot továbbfűzve Török Csaba azt emelte ki, hogy a 19. század az Egyház szempontjából mérföldkő volt. A német fejedelmek már nem voltak egy személyben egyházi vezetők is, Rómát pedig elfoglalták az olasz csapatok. Ám ha a szekuláris állam kezébe akarta venni például az oktatás ügyét, és emellett megmaradtak az egyházi iskolák, akkor ezt a kettős helyzetet valami módon igazolnia kellett. Ebben az időszakban elitképző oktatási intézmények jöttek létre, ugyanakkor Adolph Kolping vagy Bosco Szent János azokkal a fiatalokkal foglalkozott, akik ebből az elitképzésből kimaradtak. Nem véletlen, hogy az elvilágiasodás korszakában több tanítórend is létrejött. A 19. századi szentek a szegénygondozáshoz, a gyógyító tevékenységhez és a tanításhoz, az oktatáshoz köthetők.
Török Csaba felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy XVI. Benedek pápa egyik németországi látogatása során használta az Entweltlichung kifejezést, melyet talán úgy lehetne visszaadni, hogy szükség van az Egyház „elvilágiatlanítására”. Nagy Konstantin kora után az Egyház állami funkciókat vett át, cserébe vagyonhoz és jogvédelemhez jutott. A 19. században mindez megszűnt. XVI. Benedek az ószövetségi levitákra utalt magyarázatában. A papi szolgálatot ellátó levitáknak ugyanis nem lehetett más tulajdona, csak az Isten. A többi törzs viszont cserébe gondoskodott róluk. Érdekes, hogy Benedek pápa Németországban beszélt erről, ott, ahol az állam mellett az Egyház a legnagyobb munkáltató.
Botos Máté arra utalt, hogy a 19. században a társadalom is elvált az Egyháztól. Kelet-Európában ezt a változást a diktatúra erőszakkal kényszerítette ki. Magyarországon sokan azt várták, hogy a rendszerváltás után eljön a vallásosság reneszánsza. Ma azonban igen nehéz pontosan meghatározni, ki is tekinthető vallásosnak. Ugyanakkor az Egyház számára azok az értékek a fontosak, melyek nem mérhetők.
Az elvilágiasodás a keresztény Európában kezdődött el: Descartes az első, aki szétválasztja a racionális és az irracionális területet. Érdekes, hogy a kereszténység mellett a zsidó vallást is elérte a szekularizációs folyamat. A jövő kérdése, hogy az iszlám vagy a többi vallás is átesik-e majd ezen a változáson. Ahhoz, hogy a Katolikus Egyház meghatározó legyen, valami módon „globalizálódnia” kell, így viszont a katolikus lehet a következő harminc-negyven év vallása.
Török Csaba a magyarországi viszonyokat taglalva azt hangsúlyozta, hogy az egyházi intézményrendszer túlnyújtózott azon a kereten, mely a vallásos emberek számából következne. Az sem mellékes, hogy minden olyan akció és reakció, mely a félelemből fakad, rossz irányba fog vezetni. A pápa nem fél, már csak azért sem, mert Jézus is azt mondta, ne féljünk. Ugyanakkor a Szentszék arra ösztönöz, hogy a politika és az egyházi szolgálat ne kapcsolódjon össze.
Török Csaba kérdésre válaszolva még három területet említett. Az Egyház mindig különbséget tett a vallás- és a hitoktatás között. Utóbbi csak a plébánián folyhat. A második felvetés, hogy az egyházjog szerint a templomi házasságkötés nem nyerhet állami elismerést. Ez azért sem lehetséges, mert az állami törvények szerint lehetséges a válás. A harmadik terület a halálbüntetés támogatása, melyet az Egyház megengedhetetlennek tart, „mert megtámadja az emberi személy sérthetetlenségét és méltóságát”. Kívülről sokak számára talán úgy tűnik, a Katolikus Egyház hatással tud lenni a politikai, gazdasági döntésekre. Az Egyház társadalom- és közgondolkodás formáló ereje azonban igen csekély. Török Csaba ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy a személyi jövedelemadó jelenlegi egy kulcsos, differenciálás nélküli módja ellenkezik az Egyház társadalmi tanításával. Akkor, amikor ezt a képviselők megszavazták, ezt a szempontot nem vették figyelembe.
A rendezvény fő szervezője az Eötvös József Csoport volt, melyet 2015 márciusában alapítottak azzal a céllal, hogy a közbeszéd színvonalának romlását a közéleti kérdések színvonalas és őszinte megvitatására alkalmas nyilvános események, vitaestek szervezésével ellensúlyozza. Az eseményt a Társadalmi Reflexió Intézettel együttműködve tartották meg.
Fotó: Merényi Zita
Baranyai Béla/Magyar Kurír
