Böjte Csaba az édes és gyönyörű munkáról
Nem tudom, hogy volt-e valaha ennyi nyaraló, pihenő, üdülő ember a világon, mint most! Az ember, ha hosszan megy a városokon keresztül, az az érzése, függetlenül attól, hogy hét elején vagy hétvégén, reggel vagy este keresi fel a főtereket, mintha mindennap nemzeti ünnep lenne! Az emberek sétálnak, ücsörögnek a teraszokon, beszélgetnek, szopogatják azt a csésze kávécskájukat ráérősen. Igen, szinte folyamatosan ünnep van valahol, falunapok, városnapok, koncertek, táborok, fesztiválok, mindenfelé és mindenféle rendezvények érik egymást.
Egy fiatal egyetemista mondta, hogy ő a nyáron járja ezeket a rendezvényeket, és jóformán ideje sincs hazamenni, hogy a hátizsákjába tiszta ruhát tegyen! Néztem ezt a kedves arcú, szimpatikus, „feldobott” fiatalt, és azon gondolkodtam, hogy hogyan tudnám elmondani, hogy milyen édes és gyönyörűséges egy jó tervet megálmodni, megfogalmazni és kitartó munkával kivitelezni, majd a végén jóleső fáradtsággal hátradőlni, megpihenni és boldog örömmel csak annyit mondani, hogy Istennek legyen hála, ez a feladat szépen bevégeztetett! Nézem a 21. századi gazdag ifjút, félreértés ne essék, nem irigylem a „gazdagságát”, csak azon töprengek, hogy vajon tervező, alkotó, teremtő munka nélkül lehet-e igazán boldog egy ember ezen a földön?
Ahogy a nyegle lányt a szülés édesanyává teszi, az alkotó, teremtő munka teszi a fiatalt érett felnőtté, önmagával, a világgal megelégedő, boldog emberré! Szellemed alkotása, két kezed verejtékes munkája, mindennapi erőfeszítéseid gyümölcse olyan tiszta örömöt adhat neked, melyet a rozsda nem rághat szét, a moly nem pusztít el, mely után nincs fájdalmas másnaposság, szégyenérzet a szívedben.
Isten meghívott, hogy társai legyünk a világ továbbteremtésében! Meg vagyok győződve arról, és erősen hiszem, hogy arcunk vonásait Isten képére és hasonlatosságára leginkább a becsületes munka tudja formálni. A hajtás, a bimbó, a virág, minden egyetlen célt szolgál, az életadó gyümölcs létrejöttét. Sajnos oly sokan megfosztják magukat a gyümölcsérlelés örömétől! Oly szépen mondja Jézus Krisztus: „Én vagyok a szőlőtőke, ti vagytok a szőlővesszők, Atyám a szőlőműves!” Igen, a tőke alázattal átengedi a szőlőfürtök termésének az örömét, boldogságát az ő drága vesszőinek, a mi mesterünk alázattal átengedi nekünk a világ továbbteremtésének a lehetőségét, azt, hogy a föld sebeit begyógyítva, egy emberhez méltóbb, tisztább, jobb világot alkossunk magunknak! Ő, akárcsak a szőlőtőke a vesszőnek, alázattal adja az erőt, a lendületet, a bátorságot, csak nekünk kellene élnünk a lehetőséggel, hogy ott, ahol vagyunk, bölcsen, nagy-nagy szorgalommal, kitartó munkával létrehozzuk a magunk áldott gyümölcseit!
A ma pedagógusának, nevelőjének talán legnehezebb feladata megértetni a felnövekvő generációkkal, hogy jó dolgozni, hogy jó korán kelni és verejtékes munkában elfáradni, jó esténként fáradtan, az eredményeket számbavéve megpihenni, és a végén Isten segítségét megköszönve, boldogan ünnepelni. Igen, egészen biztos, hogy boldoggá teszi az embert, ha szellemi képességeit felhasználva töpreng és a megismert igazságok, törvények mentén elkezd alkotni, dolgozni, akár mint becsületes földműves, állattartó vagy népnevelő tanár, életet mentő orvos, vagy házakat, bölcs gépeket tervező mérnök! Az igazi nevelőnek a ma szárnyat bontogató generációkat fel kellene tudnia szabadítani a becsületes, alkotó, teremtő munkára, a szárnyalásra, a semmittevő ténfergés fölé való emelkedésre! Korunk legnagyobb jótevője az lesz, aki sikeresen meghirdeti az autonómiaharcot a nyegle ténfergés, a parttalan bulizás, a testet-lelket felőrlő „szórakozás” igájából. Tudom, hogy nem vagyunk rabszolgák, de egy biztos, hogy alkotni, dolgozni jó! És az is biztos, hogy Isten a terméketlen fügefát megátkozta, és az ki is száradt.
Szeretettel, Csaba testvér
Magnificat.ro Facebook-oldal
