Ferenc pápa újságírók kérdéseire válaszol:
Június 21-én este, a genfi egynapos látogatása végén, a Szentatya ismét válaszolt a repülőn vele utazó újságírók kérdéseire. Az érintett témák: visszatekintés az eltelt napra, az interkommunió (a nem katolikus fél áldozása), menekültek, migránscsempészet, háború, éhezés, emberi jogok válsága, összefogás a béke érdekében, az ökumenizmus nem tűri a térítést. Ferenc pápa sajtótájékoztatójának fordítását teljes terjedelmében közöljük.
Greg Burke:
Köszönjük! „Együtt járni, imádkozni, dolgozni.” [Az utazás témája] Jártunk, imádkoztunk, többször is, most pedig egy kicsit dolgoznunk kell, aztán egy kicsit enni is fogunk. De láthatjuk, hogy az együtt járás gyümölcsöt hoz: ma, a fogadtatás. Láttuk, hogy sokévnyi párbeszéd után kölcsönös a tisztelet, sőt annál több: már barátság. Sokat kell azonban még dolgoznunk, sok kihívással kell szembenéznünk, és általában ezek érdekelnek minket: a kihívások.
Alighanem szeretne mondani valamit előtte…
Ferenc pápa:
Köszönöm munkátokat! Egy kicsit megterhelő nap volt, legalábbis nekem. De elégedett vagyok. Örülök, mert a különböző dolgok, amiket csináltunk, akár az imádság az elején, akár a beszélgetés ebéd közben, amely nagyon szép volt, akár a mise – mind boldogsággal töltöttek el. Fárasztóak, de szép dolgok. Nagyon köszönöm! Most pedig rendelkezésetekre állok.
Greg Burke:
Rendben. Kezdjük a svájciakkal: Arnaud Bédat, a „L’illustré” folyóirattól.
Arnaud Bédat:
Szentatya, Genfben járt, de Svájcban is. Milyen benyomásokat szerzett a nap folyamán, milyen jelentős pillanatok emlékét viszi magával?
Ferenc pápa:
Köszönöm! Azt hiszem, egyetlen egyszerű szóval válaszolhatok: találkozás. Találkozásokból állt ez a nap. Többféle találkozásra került sor. A napnak megfelelő szó: a találkozás, és amikor egy személy találkozik egy másik személlyel, és érzi a találkozás örömét, ez mindig megérinti a szívet. Pozitív és szép találkozások voltak, kezdve a párbeszéddel [a Svájci Államszövetség] elnökével, az elején, amely nem egy megszokott, udvariassági beszélgetés volt, hanem mély párbeszéd, a világ „mély” témáiról, és olyan értelmességgel, mely lenyűgözött engem. Tehát kezdve ettől, aztán jöttek azok a találkozók, amelyeket ti is, mindnyájan láttatok… Ami ti nem láttatok, az az ebédnél történt találkozás, amely nagyon mély volt, és sok témát érintettünk. Az a téma, amelynél vélhetően hosszabban időztünk, a fiatalok témája, hiszen az összes felekezet aggódik, a szó pozitív értelmében, a fiatalokért. A preszinódus, mely Rómában volt március 19-től, eléggé felkeltette az érdeklődést, mert minden felekezetből voltak ott fiatalok, az egész világról, sőt agnosztikusok is. Gondoljatok csak bele: 315 fiatal van jelen, és összesen 15 ezer fiatal ki-bekapcsolódott az interneten keresztül. Úgy látszik, ez különös érdeklődést váltott ki. Tehát az a szó, amely számomra leginkább kifejezi az út egészét, az, hogy találkozásokból álló út volt. A találkozás megtapasztalása. Nem puszta udvariasság, semmi pusztán formális dolog, hanem emberi találkozás. És ez, protestánsok és katolikusok között, mindent elmond… Köszönöm!
Greg Burke:
Köszönjük, Szentatya! Most a német csoport következik, itt van Roland Juchem a CIC katolikus német hírügynökségtől.
Roland Juchem:
Köszönöm, Szentatya! Ön gyakran beszél arról, hogy az ökumenizmusban konkrét lépéseket kell tenni. Ma ismét utalt erre, amikor azt mondta: „Lássuk meg, amit konkrétan meg lehet tenni ahelyett, hogy a lehetetlen miatt csüggednénk!” Nemrég a német püspökök úgy döntöttek, lépnek egyet előre [az úgynevezett interkommunió kérdésében], és feltesszük a kérdést: hogyan történhet meg az, hogy Ladaria érsek [a Hittani Kongregáció prefektusa] levelet írt, amely egy kicsit vészfékezésnek tűnik. A május 3-i találkozó után azt mondták, hogy a német püspököknek megoldást kellene találniuk, lehetőleg egyhangú megoldást. Melyek lesznek a következő lépések? Szükség lesz közbelépésre a Vatikán részéről, hogy tisztázza a dolgokat, vagy a német püspököknek kellene megegyezésre jutniuk?
Ferenc pápa:
Ez nem újdonság, mert az egyházi törvénykönyv már rendelkezik arról, amiről a német püspökök beszéltek: az áldozásról különleges esetekben. Ők a vegyes házasságok problémájával foglalkoztak: lehetséges-e vagy nem lehetséges [az, hogy a nem katolikus fél is áldozzon]. A törvénykönyv azt mondja, hogy a részegyház püspökének – ez a szó fontos: „rész-”, ha egyházmegyéről van szó –, tehát a részegyház püspökének kell erről rendelkeznie: az ő kezében van a döntés. Ez található a törvénykönyvben. A német püspökök, mivel látták, hogy a kérdés nem világos, és hogy néhány pap nem a püspökkel egyetértésben cselekedett, tanulmányozni akarták a témát, elvégezték ezt a vizsgálódást, amely – nem akarok túlozni – több mint egy évig tartott – nem tudom pontosan, de több mint egy évig –, és nagyon alapos, jó munkát végeztek. Ez a tanulmány szigorító. Amit a püspökök akartak: világosan kifejteni azt, ami a törvénykönyvben áll. Én is, aki olvastam, azt mondom: ez egy szigorító dokumentum. Nem egy „nyitás mindenki felé”. Nem! Jól végiggondolt dolog, egyházias szellemben. A helyi egyház számára akarták készíteni, nem a részegyház számára. Nem annak akarták. Ott csúszott el a dolog, hogy azt mondták, ez a Német Püspöki Konferencia dokumentuma. Itt van a probléma, mert a törvénykönyv nem ezzel számol. A rendelkezés a megyéspüspök joghatóságára utal, nem a püspöki konferenciáéra. Miért? Mert ha valamit jóváhagynak egy püspöki konferencián, az rögtön egyetemessé válik. Ez a nehézség volt a vita tárgya, nem annyira a tartalom, hanem ez. Elküldték a dokumentumot; azután volt két-három tisztázó beszélgetés, és Ladaria érsek az én engedélyemmel küldte el azt a levelet, nem egymagában cselekedett. Azt mondtam neki: „Igen, jobb egy lépést előre tenni, és azt mondani, hogy a dokumentum még nem érett – így fogalmazott a levél –, és hogy még tovább kell tanulmányozni a dolgot.” Aztán volt egy újabb összejövetel, és végül tanulmányozni fogják majd a dolgot. Azt hiszem, ez egy útmutató dokumentum lesz, hogy minden megyéspüspök tudjon rendelkezni arról, amit a törvénykönyv megenged. Semmilyen befékezésről nem volt szó, nem! A dologgal való foglalkozásról van szó, hogy jó úton haladjon előre. Amikor a római evangélikus közösségbe látogattam, volt egy erre vonatkozó kérdés, és én az egyházi törvénykönyv szellemében válaszoltam, ez a „szellem” az, amelyet most ők [a püspökök] keresnek. Feltehetően nem történt megfelelő tájékoztatás megfelelő időben, van egy kis összevisszaság, de most így áll a dolog. A részegyházban a törvénykönyv engedélyezi, a helyi egyházban nem lehet, mert egyetemessé válna. Erről van szó.
Roland Juchem:
A helyi egyház a konferencia?
Ferenc pápa:
… a konferencia. De a konferencia tanulmányozhatja a kérdést, és adhat irányelveket, hogy segítse a püspököket a különleges esetek kezelésében. Köszönöm!
Greg Burke:
Most pedig a spanyol csoportból Eva Fernández következik a COPE-tól, a spanyol rádiótól.
Eva Fernández:
Köszönöm, Szentatya! Hallottuk, hogy az Egyházak Világtanácsának főtitkára is beszélt a menekültek megsegítéséről. Nemrég láttuk az „Aquarius” hajó balesetét, és más eseteket, mint például a családok szétszakítását az Egyesült Államokban. Úgy látja, hogy bizonyos kormányok eszközként használják fel a menekültek drámáját? Köszönöm!
Ferenc pápa:
Sokat beszéltem a menekültekről, és a kritériumok megtalálhatók abban, amit mondtam: „befogadás, védelem, előmozdítás, integrálás”. Ezek minden menekültre érvényes kritériumok. Azt is mondtam, hogy minden országnak ezt a kormányzás erényével, vagyis az okossággal kell tennie, mert egy országnak annyi menekültet kell befogadni, amennyinek a befogadására és integrálására képes: integrálás, vagyis oktatás, munkaadás… Azt mondanám, hogy ez a menekültekre vonatkozó terv nyugodt időkben. Most menekülthullámról van szó, olyanokról, akik a háború és az éhség elől menekülnek. Háború és éhség van Afrika sok országában, háború és üldözés a Közel-Keleten. Olaszország és Görögország igen nagylelkű volt a befogadásban. A Közel-Keletet illetően – Szíria tekintetében – Törökország sokat befogadott; Libanon sokat: Libanonban annyi szíriai van, ahány libanoni; aztán ott van Jordánia, és más országok. Spanyolország is fogadott be menekülteket. Problémát jelent a migránscsempészet is. Azok az esetek is problémát jelentenek, amikor visszatérnek, mert vissza kell térniük: ez az eset is létezik… Nem ismerem pontosan a megegyezés részleteit, de ha a líbiai vizeken vannak, vissza kell térniük… És láttam a csempészek börtöneiről készült fényképeket. A csempészek azonnal elválasztják a nőket a férfiaktól: nők és gyermekek Isten tudja, hova kerülnek… Ezt csinálják a csempészek. Olyan eset is van, amiről hallottam, hogy a csempészek odamentek a hajóhoz, amelyik felvette a csónakokból a menekülteket, és azt mondták: „Adjátok ide a gyermekeket és a nőket, és a férfiakat vigyétek el!” Ezt csinálják a csempészek. És a csempészek börtönei azok számára, akik visszatérnek, borzalmasak, borzalmasak. A II. világháború lágereiben lehetett ilyen dolgokat látni. Csonkítások, kínzások is… Aztán a közös sírba dobják őket, a férfiakat. Ezért a kormányok aggódnak azért, hogy vissza ne térjenek, és ne essenek ilyen emberek kezébe. Világméretű aggódás van. Tudom, hogy a kormányok beszélnek erről, és megegyezésre akarnak jutni, a dublini egyezményt is módosítani akarják. Spanyolországban ott volt ennek a hajónak az esete, amely Valenciában kötött ki. De ez az egész jelenség egy zűrzavar. A háborúk problémáját nehéz megoldani; a keresztények üldözésének problémáját is a Közel-Keleten, és Nigériában is. Az éhezés problémáját viszont meg lehet oldani. És sok európai kormány gondolkodik egy sürgősségi terven, hogy befektessenek azokban az országokban, hogy értelmesen fektessenek be, hogy munkát, oktatást és ezekhez hasonló dolgokat adjanak. Azokban az országokban, amelyekből ezek az emberek jönnek. Mert – sértő szándék nélkül mondom, de ez az igazság – a kollektív tudatalattiban egy ronda mottó van: „Afrika arra van, hogy kizsákmányoljuk.” Ez van a tudatalattiban: „Ó, afrikaiak…” rabszolgák földje. És ezt meg kell változtatni ezzel a befektetési, oktatást adó, fejlődést segítő tervvel, hiszen az afrikai népnek rengeteg kulturális értéke van, rengeteg! És nagy intelligenciájuk van: a gyermekek rendkívül okosak, és ha jó oktatást kapnak, fejlődhetnek tovább. Középtávon ez a követendő út. Pillanatnyilag viszont a kormányoknak meg kell egyezniük, hogy előrelépjenek ebben a sürgető helyzetben. Ez itt, Európában.
Menjünk Amerikába. Amerikában ott van a nagy migrációs probléma, Latin-Amerikában, és ott van a belső migráció problémája is. Az én hazámban például ott van az északról délre vándorlás problémája. Az emberek otthagyják a vidéket, mert nincs munka, és a nagyvárosokba költöznek, és kialakulnak a túlzsúfolt nagyvárosok, mellettük a barakkvárosok, és az ezzel járó sok-sok probléma… De kivándorlás is van, olyan országokba, ahol adnak munkát. Konkrétan beszélve: az Egyesült Államok felé. Én egyetértek azzal, amit annak az országnak a püspökei mondanak. Hozzájuk kapcsolódom. Köszönöm!
Greg Burke:
Köszönjük, Szentatya! Most az angol csoport következik: Deborah Castellano Lubov a Zenit hírügynökségtől.
Deborah Castellano Lubov:
Köszönöm, Szentatya! Szentatya, az ökumenikus találkozón elmondott mai beszédében utalt az evangélium hatalmas erejére. Tudjuk, hogy az Egyházak Világtanácsának néhány egyháza úgynevezett „békeegyházak”, vagyis akik úgy vélik, a keresztény nem alkalmazhat erőszakot. Emlékezzünk, hogy két évvel ezelőtt a Vatikánban volt egy konferencia, amelyet az „igazságos háború” tanának átgondolása érdekében szerveztek. Mármost a kérdés, Szentatya: Ön mit gondol, nem jött el az idő arra, hogy a Katolikus Egyház csatlakozzon ezekhez az úgynevezett „békeegyházakhoz”, és félretegye az „igazságos háború” elméletét? Köszönöm!
Ferenc pápa:
Egy tisztázás: Miért mondja Ön, hogy vannak „békeegyházak”?
Deborah Castellano Lubov:
„Békeegyházaknak” tartják őket, mert az felfogásuk, hogy ha egy személy erőszakot alkalmaz, akkor őt nem lehet többé kereszténynek tartani.
Ferenc pápa:
Köszönöm, értem. Ön a sebbe tette az ujját… Ma az ebédnél egy pásztor azt mondta, hogy az első emberi jog vélhetően a reményhez való jog, és ez tetszett nekem, és egy kicsit ehhez a témához kapcsolódik. Beszéltünk a mai emberi jogok válságáról. Azt hiszem, ezzel kell kezdenem, hogy elérkezzünk az Ön kérdéséhez. Az emberi jogok válsága világosnak tűnik. Egy kicsit beszélnek emberi jogokról, de sok csoportosulás vagy néhány ország távolságot vesz… „Igen, léteznek emberi jogok, de…” nincs meg az az erő, lelkesedés, meggyőződés, mint egykor, nem mondom, hogy mint hetven éve, de úgysem, mint húsz éve. És ez súlyos, mert látnunk kell az okokat. Melyek az okai annak, hogy ide jutottunk? Hogy ma az emberi jogok relatívak. A békéhez való jog is relatív. Ez az emberi jogok válsága. Azt hiszem, ezt alaposan át kell gondolnunk!
Nézzük az úgynevezett „békeegyházakat”. Azt hiszem, hogy az összes egyházaknak, amelyekben megvan ez a békeszellem, egyesülniük kellene, és együtt kellene működniük, ahogyan a mai beszédekben mondtuk, akár én, akár mások, akik beszéltek, és az ebédnél is szó volt erről. Egység a béke érdekében! Ma a béke követelmény, mert fennáll a háború veszélye… Van, aki azt mondta: tudjuk, hogy ezt a harmadik világháborút, ha kirobbantják, milyen fegyverekkel vívják majd, de ha lenne egy negyedik, azt már botokkal csinálnák, mert az emberiség addigra elpusztul. A béke melletti elkötelezett munka komoly dolog. Ha belegondolunk, mennyi pénzt költenek fegyverkezésre! Ezért, „a békeegyházak”… Isten parancsáról van szó! A béke, a testvériség, az egyesült emberiség… A konfliktusokat pedig nem úgy kell megoldani, mint Kain, hanem az összes konfliktust tárgyalással, párbeszéddel, közvetítéssel kell megoldani. Például a közvetítés terén is válságban vagyunk! A közvetítés, mely egy nagyon értékes jogi lehetőség, válságban van. A béke válsága, az emberi jogok válsága, a közvetítés válsága, a béke válsága. Azután, ha Ön azt mondja, hogy vannak „békeegyházak”, én azt kérdezem: vajon vannak „háborúegyházak”? Nehéz ezt megérteni, nehéz, de biztosan vannak csoportosulások, azt mondanám, szinte minden vallásban, kis csoportok, kissé leegyszerűsítve mondom, „fundamentalista” csoportok, akik háborúra törekszenek. Nekünk, katolikusoknak is van ilyen csoportunk, mely mindig a pusztításra törekszik. Nagyon fontos, hogy ezt szem előtt tartsuk. Nem tudom, válaszoltam-e…
Azt mondják nekem, hogy az emberek kérik a vacsorát, és itt a kellő idő az evésre, hogy teli hassal érkezzünk…
Egy dolgot szeretnék még világosan elmondani: ma egy ökumenikus napunk volt, kimondottan ökumenikus. És az ebédnél mondtunk egy szép dolgot, amelyet szeretnék rátok bízni, hogy gondolkodjatok rajta, és szépen végiggondoljátok: az ökumenikus mozgalomban törölnünk kell a szótárból a térítés szót. Világos? Nem lehet szó ökumenizmusról térítő szándékkal: választani kell: vagy ökumenikus szellemiségű vagy, vagy „áttérítő”.
Köszönöm! Szívesen beszélnék még, de…
Most kérjük, jöjjön ide a helyettes államtitkár, mert ez az utolsó út, amelyen velünk jött, most ugyanis „színt” fog cserélni [bíboros lesz]: de nem szégyenből! Szeretnénk elbúcsúzni tőle, és az ünnepléshez szárd torta is lesz.
Giovanni Angelo Becciu érsek:
Köszönöm! Kettős meglepetés: idehívni engem és köszönetet mondani nekem előttetek. Aztán egy szárd torta… rendben van… örömmel megkóstoljuk. Köszönetet mondok a Szentatyának ezért az alkalomért, de mindenért is, mindenért, mert megadta nekem ezt a csodálatos lehetőséget, hogy sokat utazhattam vele! Az elején meglepett engem, azt mondta: „Nem, én kevés utat fogok tenni.” Emlékszik? És aztán egyik után jött a másik, aztán még egy, és azt mondtuk: „Még jó, hogy azt mondta, hogy kevés utazás lesz!” Aztán rengeteg lett. Csodálatos tapasztalat: látni a Szentatyát bátran hirdetni Isten szavát. Az én szolgálatom csak ennyi volt: segíteni őt ebben. Köszönöm mindnyájatoknak, és annak, aki segített minket! Köszönöm!
Ferenc pápa:
Jó étvágyat a vacsorához! Nagyon köszönöm!
És kérlek titeket, imádkozzatok értem! Köszönöm!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
