A szentségimádás misztikája - 8. rész
Kötetlen, szabad ima
Jézus Krisztus a megváltónk, barátunk, testvérünk, örököstársunk, sőt – bármilyen botrányosnak hangzik -, még mindig Ő szolgál nekünk, a nagyobb a kisebbnek, Ő segít, pásztorol, vezérel, Ő figyel ránk, meghallgatja imáinkat, gyógyít, szabadít… csoda-e, ha néha mi is felkiáltunk ámulatunkban, mint Tamás apostol: „Én Uram, én Istenem!” (Jn 20, 28)
Talán nem mindig a templom csendje, vagy épp egy közös szentségimádás a legjobb alkalom, hogy kimutassuk szeretetünket Jézus iránt, mégis fontos, hogy merjünk utat adni érzéseinknek, érzelmeinknek, gondolatainknak és vágyainknak, hangosan és/vagy magunkban, ahogy az alkalom engedi.
„Miről beszélgettetek?” (Mk 9, 33) A Szentírás tanúsága szerint Jézus kíváncsi volt tanítványai véleményére, érdekelte miről beszélgetnek, együtt étkezett, vándorolt, aludt velük, együtt örült velük a sikereiknek és sírt a veszteségek felett. Bár Mesterként – a kor szokása szerint -, távolságot tarthatott volna tanítványaival szemben, épp az ellenkezőjét tette, „mindenkinek mindenévé lett, hogy mindenkin segíthessen”.
„Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.” (Zsid 13, 8) Ő most is arra vágyik, hogy benső barátságba kerüljünk egymással. Bátorít minket, hogy mondjuk el neki vágyainkat, terveinket, aggodalmainkat. Együtt sírjunk és együtt nevessünk. Feltoluló érzéseinket, érzelmeinket, csodálatunkat és vágyódásunkat pedig a saját szavainkkal, kötetlen módon tudjuk a legjobban kifejezni.
Milyen csodálatos megváltónk van! Milyen mérhetetlenül nagy Isten szeretete, vágyódása, bizalma, odaadása irántunk, amivel teljesen a kezünkbe adta önmagát az Oltáriszentségben! Hogyan lehet ezt egyáltalán megérteni és felfogni? Hogyan lehet ezt méltóképp viszonozni?
Ő hívott életre minket, Ő tart életben minket, Ő táplál minket, Ő visel el minket – hát legalább néha mondjuk el neki, mennyire szeretjük Őt és milyen hálásak vagyunk neki ezért!
A bizalmas és kötetlen beszélgetés elősegíti a megértést és szabaddá tesz az örömre, a szeretetre és a szolgálatra. Így van ez az emberek egymás közötti viszonyaiban is, hát akkor mennyivel inkább így van Istennel kapcsolatban! Hiszen minél inkább merjük szavainkkal és tetteinkkel nyíltan kimutatni szeretetünket házastársunk, gyerekeink, közösségünk, barátaink, a körülöttünk lévő többi ember iránt – azaz osztozni az életünkön a többiekkel -, egész személyiségünk annál szeretőbb és szerethetőbb lesz.
A Szentlélek gyümölcse „szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ilyenek ellen nincsen törvény.” (Gal 5, 22-23) Nincs törvény a szeretet imájára sem! Nincs szabály, hogy milyen szavakat szabad és/vagy kell mondani, hogyan kell szépen formálni, nincs szabály a hangsúlyozásra vagy a hangerőre – épp ellenkezőleg! Vajon nem bántana minket, ha szívbéli barátunk csak óvatosan megfogalmazott szavakkal és körülírásokkal merne, akarna nekünk elmondani, velünk megosztani valamit, miközben mi arra vágyunk, hogy őszintén beszéljen velünk? Istent ugyanígy bántaná… (Ha olvasgatjuk a szentek életét és írásait, láthatjuk, milyen bátran és szabadon beszéltek Istennel, és ez arra biztat bennünket, hogy mi is így tegyünk.)
Drága Jézus! Te vagy a szépség, a jóság, a bölcsesség, a szeretet! Te vagy minden jónak a forrása! Te vagy a megváltónk és szabadítónk, te váltottál ki minket a bűn sötétségéből és országod polgáraivá tettél minket! Milyen csodálatos a te hatalmad! Milyen mérhetetlen a te szerelmed! Hogyan lehetsz ennyire szelíd és alázatos – ez felfoghatatlan előttünk! Mégis, mi is így szeretnénk szeretni és követni téged! Hadd egyesüljünk veled a lélek csendjében, te járd át gondolatainkat, vágyainkat, terveinket, hogy a te gondolataidat gondoljuk, a te szavaidat szóljuk, a te cselekedeteidet cselekedjük, szívünk és életünk egészen el legyen rejtve benned! Köszönöm, hogy gyermekeddé fogadtál minket, hogy barátaid, társaid és testvéreid lehetünk! Istenem és mindenem! Tiéd legyen minden dicsőség, imádás, hatalom és tisztelet az egész világon, most, és mindörökké! Ámen.
Részlet Sípos (S) Gyula: A szentségimádás misztikája című írásából
