Minél alaposabban vizsgálják az akupunktúra bizonyítékait, annál kevésbé tűnik hatékonynak
"Külön probléma, hogy a Kínában végzett klinikai vizsgálatok közül egy sem volt negatív, ellentétben a nem kínai kísérletekkel. (...) Lehetséges, sőt szükségszerű kijelenteni az akupunktúráról, hogy nem működik, annak ellenére, hogy vannak az akupunktúrának szakmai folyóiratokban is leközölt pozitív bizonyítékai. No persze mindez azért nem olyan különleges dolog! Aki ismeri a tudomány működését, az láthatja, hogy a dolgok leggyakrabban nem fekete-fehérek. Jól menő, biztosan igazolt elméletekkel kapcsolatban is elő-előfordulnak negatív kísérleti bizonyítékok és fordítva, olyan elméletek is vannak, amelyek minden bizonnyal hamisak, annak ellenére, hogy vannak bizonyítékaik.
Léteznek kísérletes bizonyítékok az éter létére, a fénysebességnél gyorsabb neutrínókra, a telepátiára, a jövőbe látásra, az ufókra, az örökmozgókra, az elhagyott házakban kísértő szellemekre, mégis joggal állítjuk, hogy nincs éter, a fénysebesség határsebesség s a többi, s a többi...
A népszerű képtől eltérően a tudomány nem egy-egy elszigetelt kísérlet eredményére alapozza elméleteit. A megbízható, időtálló tudományos elméleteknek két alappillére van:
- A rendelkezésre álló kísérleti bizonyítékok összessége, figyelembe véve az egyedi bizonyítékok minőségét is.
- Az elméletnek (hatásmechanizmusnak) a megbízható tudományos ismereteink szövedékébe való illeszkedése.
A két kritérium egymással is összefügg. Számos erős, egy irányba mutató kísérleti bizonyíték ellensúlyozhat egy szokatlan, kevéssé kidolgozott háttérelméletet. Egy erős alapelmélet kevés, esetleg nem túl meggyőző kísérleti bizonyítékot is elfogadhatóvá tesz. A probléma ott van, ha a bizonyítékok összessége gyenge, az elméleti háttér meg sehogy sem illeszthető a tudományos ismeretek közé. Ebben a cikkben az akupunktúráról szóló bizonyítékokról írok, a következő rész fog szólni a feltételezett háttérmechanizmusokról.
Az akupunktúra a hagyományos kínai orvoslás egyéb elemeivel együtt több ezer éves múltra tekint vissza. A gyógymód több történésze szerint jó száz évvel ezelőtt, a tudományos orvoslás sikereinek megjelenésével jelentősen visszaszorult még hazájában is. Modern kori előretörését részint Mao Ce-tungnak köszönheti, aki ugyan nem hitt benne, de úgy gondolta, hogy a forráshiányos szocialista gazdaságban jól jönne a hagyományok felfrissítése. Ezért kínai gyógymódokkal foglalkozó, gyorsan kiképzett, úgynevezett mezítlábas orvosokat vetettek be az elmaradt országrészekben. A hetvenes évektől a politikai nyitásnak és az európai kultúrkör miszticizmusra fogékony rétegeinek hatására az akupunktúra elterjedt a nyugati országokban is.
Ezzel egy időben elkezdték tudományos igényességgel is vizsgálni az akupunktúra hatékonyságát. A kezdeti lelkesítő eredmények odavezettek, hogy először a hetvenes évek legvégén, majd 2003-ban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nagyon kedvező riportot készített az akupunktúra alkalmazhatóságáról. A 2003-as riport címe: Akupunktúra – a kontrollcsoportos klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos beszámolók áttekintése és elemzése. A riport szerint kilencvenegy rendellenesség esetén bizonyított vagy kimutatható az akupunktúra kedvező hatása: változatos eredetű krónikus fájdalmak, émelygés, vérhas, depresszió, magas és alacsony vérnyomás, szülés megindítása, fehérvérsejtszám-csökkenés, agyvérzés, alkohol- és kábítószer-függőség, asztma, cukorbetegség, termékenység, herpesz, álmatlanság, elhízás, tejelválasztási problémák, krónikus prosztatagyulladás, skizofrénia, szamárköhögés stb. Még vagy két tucat egészségügyi esetben ugyan visszafogottabban, de javasolta a módszer használatát a WHO (színvakság, halláskárosulás, kóma, hasmenés, szorító mellkasi fájdalom, agyvelőgyulladás stb.), és egyetlen esetben sem utasította el.
Nem csak a WHO foglalkozik a gyógyászati eljárások elemzésével. Az úgynevezett Cochrane-együttműködés tagjai rendszeresen áttekintik az egyes eljárások hatékonyságára vonatkozó bizonyítékok összességét. Ezzel segítik a praktizáló orvosokat abban, hogy megismerjék a hatékony módszereket, vagy hogy tudomást szerezzenek arról, ha egy addig hatásosnak ítélt módszerről kiderül, hogy mégsem teljesíti, amit ígér. Az ezredfordulón a csoport elkezdett ilyen szisztematikus elemzéseket készíteni az akupunktúrával kapcsolatban is, és e tevékenységüket a mai napig folytatják, időről időre frissítve a riportjaikat. Ezek a négy-öt évenkénti frissítések nagyon fontosak, hiszen szerte a világon folyamatosan újabb és újabb klinikai vizsgálatokat végeznek az akupunktúra hatásosságának vizsgálatára.
A szisztematikus elemzések alapja, hogy a lehetőségekhez mérten igyekeznek teljesen átláthatóvá tenni az elemzés menetét.
Előre definiálják azokat a kritériumokat, amelyeket majd használnak a klinikai vizsgálatok keresése és kiválasztása során, megadják a statisztikai módszerek leírását, leközlik a számítások részletes eredményét. Ezek alapján elméletileg akárki megismételheti az elemzés menetét, és hasonló eredményt kell kapnia.
Azt mondhatjuk, hogy – csakúgy, mint sok más orvosi beavatkozás esetében – az akupunktúra hatásosságáról szóló legteljesebb, legfrissebb információink a Cochrane-elemzésekben vannak összefoglalva. Nemrég frissítették például a csípő csontízületi gyulladása által okozott fájdalom vagy például az agyvérzés okozta problémák akupunktúrás kezelésére vonatkozó elemzéseket, bevéve a legfrissebb klinikai vizsgálatok információit. A szerzők végkövetkeztetése általában az áttekintés végén olvasható – néha egy laikusoknak megfogalmazott összegzéssel is kiegészítve.
Ezek az elemzések drasztikusan más képet mutatnak az akupunktúra hatásosságáról ahhoz képest, mint amit a WHO-riport leírt.
Egyetlen orvosi indikáció esetén sem lehet megállapítani, hogy az akupunktúra biztosan hatásos lenne. Ahol felmerül bizonyos gyanú, klinikai értelemben a hatás elhanyagolható.
A viták során az akupunktúra művelői általában a WHO riportjára hivatkoznak, a kritikusok pedig a Cochrane-elemzésekre. Nehéz szituáció! Én mégis úgy gondolom, hogy tudományos szempontból bátran le lehet tenni a voksot a Cochrane-elemzések mellett.
A WHO-riport kritikusai hivatkoznak arra, hogy a szervezet ebben az esetben mintha előnyben részesítette volna a politikai korrektséget – ne kritizáljuk a világ legnépesebb államának ősi tradícióját – az igazsággal szemben. Mondják, hogy a riport fő szerzője és lektora a hagyományos kínai orvoslás egyik fő szaktekintélye, Zhu-Fan Xie volt, aki annyira el volt köteleződve az akupunktúra mellett, hogy nehezen lett volna elvárható tőle az objektivitás. Értékelhető érv, de persze egy nem hozzáértő ember se lett volna jó erre a pozícióra. A Cochrane-elemzésekben mindenesetre szintén nagy számban vesznek részt praktizáló és kutató akupunktőrök, de mellettük ott vannak a statisztika, az orvosi kísérletezés, az anatómia, az élettan és számos más diszciplína szakértői is.
Ennél fontosabb azonban, hogy az újabb klinikai vizsgálati eredményeket felhasználva a Cochrane-elemzéseket négy-öt évente felülvizsgálják, frissítik. A WHO riportjának 15 évvel ezelőtti elkészülte után az akupunktúra kísérleti eszköztára jelentősen javult. Egyre gyakrabban használják a hamis akupunktúrás kontrollcsoportokat, amelyeknél vagy nem akupunktúrás pontokat szúrnak, vagy nem szúrnak elég mélyen ahhoz, hogy a de Qi-érzést kiváltsák. Ezzel elkülöníthetők azok az esetek, amikor úgy általában a szurkálásnak volt hatása, illetve amikor az akupunktúra szabályai, a pontválasztás és a helyes szúrás okozta volna a tényleges hatást. Az ilyen kísérletek mutatják, hogy az akupunktúra szabályai nem játszanak szerepet a klinikai vizsgálatok eredményében.
Van még egy igen fura probléma, ami a két elemzés különbözőségéhez hozzájárult. Az elmúlt években felfigyeltek az akupunktúrakutatással foglalkozó szakemberek arra, hogy míg a Kínában végzett akupunktúrás klinikai vizsgálatok közül egy sem volt negatív, a Kínán kívül végzettek sokkal gyengébben teljesítettek, sőt minél jobb minőségű volt a vizsgálat, annál gyengébb eredményt adtak. Felvethetnénk annak a lehetőségét, hogy a nyugatiak egyszerűen nem értenek az akupunktúrához, ez okozza a vizsgálatok eltérő eredményét. Ha ez lenne a helyzet, akkor az persze katasztrofális kritika lenne az akupunktúra nyugati használatával kapcsolatban.
Azonban úgy tűnik, nem ez a különbség oka. Viszont sok jel mutat arra, hogy az akupunktúra szülőhazájában jóval erősebb az úgynevezett publikációs torzítás, mint a világ más területein. Azaz a kínai akupunktőrök a negatív eredményeiket szinte biztosan nem közlik le szaklapokban. Még riasztóbb az, amit két évvel ezelőtt maguk a kínai egészségügyi hatóságok hoztak nyilvánosságra: az országban az orvosi klinikai vizsgálatok adatainak 80 százaléka manipulált vagy egyszerűen légből kapott.
Ezek az okok arra vezettek, hogy a Cochrane-bizottság közreműködői az elemzéseik során – és ez nem csak az akupunktúrával van így – a kínai vizsgálatokat különösen szigorúan tekintik át, és ha bármi gyanúsat tapasztalnak, akkor a vizsgálatot kizárják az elemzésből. Fontos érteni, hogy a benntartás-kizárás kritériumait előre, a szelektálás megkezdése előtt határozzák meg, és ez független attól, hogy a kísérlet eredménye pozitív volt vagy sem.
A WHO 2003-as és korábbi riportjai ezzel szemben nagyon erőteljesen alapoztak a kínai klinikai vizsgálatok eredményére,
és figyelmen kívül hagyták azt is, hogy azoknak alig 6-7 százalékában használtak hamis akupunktúrás kontrollt.
Minden elemzésben vannak szubjektív elemek, a Cochrane-riportokban is. Ezeket lehet kritizálni, de ennek a bizottságnak a függetlenségét, szakmai minőségét kevesen vonják kétségbe, akár akupunktúrás, akár gyógyszeres, sebészi vagy műszeres eljárás elemzéséről legyen is szó. Ezek az elemzések azt mutatják, hogy az akupunktúra hatása nem igazolt, de klinikailag semmiképpen sem jelentős."
(magyarnarancs.hu alapján)
