Kovács Győző: Végső idők? - 1. rész
Tele van a sajtó, a TV, az Internet a jövő fürkészésével. Megszólalnak természettudósok és biblikusok, történészek és látnokok. Idéznek régi írásokat, évszázadokkal ezelőtt és a közelmúltban elhangzott próféciákat, álpróféciákat. És „megszólalnak” az események, melyeket lehet értelmezni így és úgy, lehet jelentőségüket abszolutizálni és semmibe venni.
Állítsuk hát egymás mellé a különböző tudományok, a Biblia, a mai és régebbi látnokok jövőre vonatkozó kijelentéseit. Nem akarunk természettudományos érvekkel teológiai igazságokat alátámasztani, illetve a Bibliával igazolni vagy cáfolni természettudományos tényeket. Ugyanarról a jelenségről azonban több szempont alapján összetettebb, esetleg reálisabb képet kaphatunk.
I. Mit mondanak a különböző tudományágak a jövőről?
Kozmológia
Bármikor bekövetkezhet az ütközés egy nagyobb aszteroidával. Jó okunk van hinni, hogy a vízözön is egy ilyen kozmikus katasztrófából, esetleg a Föld második holdjának a becsapódásából keletkezett. Szaharai ősi barlangrajzokon még két hold kering a Föld körül. A közelmúltban az Urálban történt becsapódás figyelmeztet bennünket, hogy nem lehet kizárni hasonló események bekövetkeztét. Ezeknek a tudása bizonytalanabbá teszi ugyan a jövőt, de megismerésében nem segít bennünket.
Más naprendszerek civilizációjának a megjelenése is fel-felbukkan a találgatások sorában, de – bár eljátszhatunk a gondolattal, és nem elhanyagolható az USA és Oroszország furcsa szópárbaja az idegen civilizációk jelenlétének eltitkolásáról vagy nyilvánosságra hozataláról – ez jelenlegi ismereteink szerint a sci-fi – és a pszichológiai hadviselés – világába tartozik.
Geológia
Egyre gyakoribbak a földrengések. Áltathatjuk magunkat azzal, hogy érzékenyebbek a műszerek, ezért olyan rengésekről is tudomást szerzünk, amelyeket korábban nem is észleltek. Jobb a kommunikáció, ezért gyorsabban és biztosabban jutnak el az ezzel kapcsolatos hírek a világ minden tájára. A számok alapján azonban ezek a magyarázatok nem elegendőek. Nem beszélve arról, hogy a 30-as évektől olyan rádió-összeköttetés volt a világban, amelynek révén az információk már gyorsan áramlottak.
Az Amerikai Geológiai Felügyelőség elkészített egy táblázatot az elmúlt száz év során tapasztalt nagyobb erősségű földrengések gyakoriságáról, melyet a Los Angeles Herald 1994. május 22-i száma tett közzé. A táblázat azt mutatja be, milyen drámai mértékben szaporodtak meg napjainkra a földrengések. A Richter skála szerinti 6,0-os vagy annál nagyobb erősségű földrengések száma:
1890-1899 1 1900-1909 3 1910-1919 2
1920-1929 2 1930-1939 5 1940-1949 4
1950-1959 9 1960-1969 13 1970-1979 51
1980-1989 86 1990-1994 200 < 1991 45
1992 86 1993 119 1994 hetente 6-8
A meredeken emelkedő számsor nem sok jóval bíztat, még akkor sem, ha nem extrapoláljuk az adatokat. Lehetnek tektonikai magyarázatok is, ám jó okunk van feltételezni, hogy a földrengéseknek az 50-es évektől kezdődött rohamos emelkedése nem független az emberi tevékenységtől, pl. a kísérleti atomrobbantásoktól sem. De ezek sem tekinthetők kielégítő magyarázatnak, sokan vélik figyelmeztetésnek.
Ökológia
Sajnos ma már közhelynek számít, hogy kiraboljuk a földet, feléljük tartalékait, unokáink számlájára fogyasztunk. Önmegnyugtatásunk varázsigéje a Fenntartható Fejlődés. Nem vagyunk hajlandók tudomásul venni, hogy egy véges rendszerben a vég nélküli növekedés logikai nonszensz. Mégis ez folyik a csapból is. A különböző számítások a legváltozatosabb végeredményre jutnak atekintetben, hogy mikor fogy el az olaj, a gáz, a szén, mikor emelkedik kritikus érték fölé az átlaghőmérséklet, de az biztos, hogy a jelenlegi európai és Észak-amerikai fogyasztási színvonal nem tartható.
Fogyasztásuk, életszínvonaluk korlátozásáról (önkorlátozásáról) azonban hallani sem akarnak azok, akik a fogyasztási piramis csúcsán helyezkednek el. A történelem során még nem volt arra példa, hogy egy társadalmi csoport önként lemondjon megszerzett privilégiumairól. Túlfogyasztásuk igazolása érdekében a legváltozatosabb „stratégiák” látnak napvilágot.
Közgazdaság
A Globalizáció Csapdája[1] szerzői leírják a Gorbacsov Alapítvány által a San Francisco-i Fairmont Hotelbe 1995. szeptember végére összehívott pénzügyi világelit jövőre vonatkozó véleményét. Ezt a Singapore-i kereskedőmágnás, Washington SyCip fogalmazza meg: „… az elkövetkező évszázadban a munkaképes lakosság húsz százaléka elég lesz ahhoz, hogy lendületben tartsa a világgazdaságot. Ennél több munkaerőre nem lesz szükség. A munkát keresők mindössze egyötöde fogja tehát megtermelni mindazt az árut, illetve nyújtani mindazt a nagy értékű szolgáltatást, amelyet a világ megengedhet magának. Ez a húsz százalék lesz aztán az, amelyik majd aktívan részt vesz az életben, a kenyérkeresésben és a fogyasztásban – akármelyik országról légyen szó.” Annyit megengednek a vita résztvevői, hogy ehhez itt vagy ott egy-két százalék még hozzájöhet, például, ha valahol vagyonosabb örökösök élnek.
És a többi? A munkavállalók nyolcvan százaléka állástalan lesz? „Minden bizonnyal – mondja az amerikai író, Jeremy Rifkin, a Munka vége című könyv szerzője. – Az alsó nyolcvan százaléknak rettenetes gondjai lesznek.” John Gage, a Sun menedzsere még egy lapáttal rátesz, amikor cége egyik vezetőjét, Scott McNealyt idézi: A jövő kérdése szerinte ez lesz: „to have lunch or be lunch”, azaz vagy te eszel, vagy téged esznek meg. … Világszerte olyan embereknek a milliói lesznek majd munkanélküliek – erről a vitakör tagjai mélységesen meg vannak győződve – akik eddig a San Francisco-i öböl kellemes mindennapjaihoz hasonló életet élhettek, és nemigen ismerhették a biztos állást nélkülözőknek a túlélésért folytatott küzdelmét. … A lengyel származású Zbigniew Brzezinsky szerint „az elkábító szórakozás és az elégséges táplálék megfelelő keverékével lehet majd elérni, hogy a világ frusztrált lakossága ne lázadjon fel, hogy elégedett maradjon.”
Ennek a könyvnek az 1997-es megjelenése óta a globalizáció – és a válság – tovább mélyült.
[1] Hans-Peter Martin – Harald Schumann: A Globalizáció csapdája – Támadás a demokrácia és a jólét ellen Perfekt kiadó, 1998., ford. Szmodits Anikó.
(Folytatjuk.)
