Botrány vagy lehetőség? – Katolikus vélemények a Met-gála vitatható öltözékeiről
A pápai pompa és a katolicizmus határozta meg a május 7-i Met-gálát, a New York-i Metropolitan Museum egyik legjelentősebb éves eseményét, melyet „a keleti part Oscarának” is szoktak nevezni, s amellyel megnyílt az „Égitestek: A divat és a katolikus képzelet” című tárlat.
Katolikus körökben egyszerre keltett némi zűrzavart és optimizmust az idén Égitestek: A divat és a katolikus képzelet címmel rendezett New York-i Met-gála, mely az azonos című kiállítás megnyitója is volt egyben, s amelyre a Metropolitan Művészeti Múzeum („The Met”) számára a Vatikán féltett kincseket, köztük nagy értékű miseruhákat adott kölcsön.
A gálán megjelenő hírességek hol kreatív, hol vitatható öltözékeket öltöttek magukra; az angyalnak öltözött celebritások a szolidabb megoldások közé tartoztak. Rihanna a maga módján pápának öltözött, a Cardi B nevű, éppen várandós rapper Máriának, a Mennyek Királynőjének; Ariana Grande öltözékét a Sixtus-kápolna ihlette.
A nagyszabású társasági esemény nyitotta meg a Met Museum új tárlatát, melyre a Vatikánból kölcsönöztek pazar miseruhákat és egyéb tárgyakat, amelyeket a Met saját egyházi gyűjteménye darabjai, valamint 150 katolicizmus ihlette dizájner ruha kíséretében állított ki.
Noha egyesek visszataszítónak érezték a Met-gálát, a katolikus újságírók többsége nem nevezte egyértelműen szentségsértőnek, mint ahogy nem tudtak az új evangelizáció fantasztikus lehetőségeként sem tekinteni rá.
A katolikus sajtó nagy része valahol a kettő között értékelte a Met rendhagyó tárlatát és a gálát. Ross Douthat, a New York Times katolikus újságírója magát a gálát „gyönyörű és blaszfémikus látványosságként” méltatta. Mint megjegyezte, „amikor az élő hitet múzeumi tárgyként kezelik, a hívei számára mindig kérdésként merül föl, hogy az adott pillanat valami meghaladása-e, vagy egyszerűen botrány”. Douthat kifejezte, sajnálja, hogy nem áll hit a katolicizmus iránti rajongás mögött, ugyanakkor fölvetette, vajon annak, hogy a világból ilyen rajongást vált ki egy korábbi kor katolikus esztétikája, nincs-e valami üzenete napjaink Egyháza felé. Majd egyértelműsíti: arra a katolikus esztétikára utal, amelyet a II. vatikáni zsinat szorított háttérbe.
Matthew Schmitz a First Things-től szintén sajnálkozott a valódi hit hiányán a kiállítás kapcsán, és elmondta, inkább a valódi katolikus képzeletre és a mögöttes jelentésre kellene odafigyelni, és nem arra az érzelgős és sekélyes katolicizmusra, amely a Met-gálán jelent meg. „Ugyanaz a hit, amely ezeket a gyönyörű csecsebecséket létrehozta, a szexualitás és a társadalmi rend olyan megközelítését is kínálta, amely homlokegyenest ellenkezett a korszellemmel. Butaság lenne azt feltételezni, hogy akár az egyházi tanítások, akár a tárgyak pusztán termékek, melyek mára erejüket vesztették.” „Ezek a gyönyörű kappák, stólák, kapcsok és gyűrűk ma is megérintik az embereket – ma is megvan az a hatalmuk, amelyről XIII. Leó írt a Testem benevolentiae kezdetű levelében, amikor az amerikai papokat arra biztatta, a tanítás mellett terjesszék a hitet pompázatos és nagyszabású szertartásokkal is.
Többen emlegették a kettős mércét a gála kapcsán, utalva a közelmúlt egyik botrányára, amelyet az váltott ki, hogy egy Utah állambeli tizenéves a középiskolai bálra hagyományos kínai ruhában ment, bár nem volt kínai származású.
Daniella Greenbaum a Business Insiderben arról írt, személy szerint teljesen elhibázottnak tartja az úgynevezett kulturális kisajátítás egész koncepcióját, mégis úgy gondolja, a Met-gála felfedte a kettős mércét: amit elítéltek mint sértő megnyilvánulást egy tinédzser esetében, azt nem ítélik el, amikor a celebritások vonulnak fel katolikusnak szánt jelmezekben. „Rámutat az igazságtalanságra; a társadalmi igazság harcosai menthetetlenül különbséget tesznek – magukat jelölték ki bírónak annak eldöntésére, melyik kultúra érdemli meg a védelmüket. A katolikusokat pedig cserben hagyták.”
Madeleine Kearns a brit The Spectatorben arról ír, hogy a katolikusok helyén tudják kezelni a kulturális kisajátítást, és amúgy is, ezen megbántódni egy „terméketlen ideológiai zsákutca”. „Ami engem illet, ha valaki pápának akar öltözni, vagy rózsafüzért akar akasztani az autó tükrére – miért ne? Legalább beindulhat a beszélgetés egy olyan kultúráról, amelyre büszke vagyok.”
Eloise Blondiau a jezsuita America Magazine-ban pozitívan értékelte a gálát és a kiállítást, melyek legalább jelét adták annak, hogy van valami nyitottság és készség a vallás iránt, ami egészséges és ígéretes jel napjaink szélsőségekkel terhes légkörében.
Bár a tárlat a Vatikánnal együttműködésben született, a gálán kevés főpap vett részt. Az egyik kivétel Timothy Dolan New York-i bíboros, érsek volt, aki később azzal viccelődött, hogy street foodot kellett rendelnie magának kintről, mert kevés volt az étel a gálán, illetve hogy Rihanna tőle kérte kölcsön a mitrát.
Dolan bíboros a megnyitóhoz kapcsolódó sajtótájékoztatón elmondta, azért jött el, mert a „katolikus képzelet” megbecsüli azt, ami igaz, jó és szép – és ennek neve is van: Jézus Krisztus, aki úgy határozta meg magát: ő az út, az igazság és az élet. A „katolikus képzeletben” mindenben Isten igazsága, jósága és szépsége tükröződik – még a divatban is. A világot átjárja az Ő dicsősége – mondta Dolan bíboros, megköszönve az est szervezőinek és a Vatikánnak a munkáját a „történelmi együttműködésben”.
Timothy Dolan érsek később egy katolikus tévécsatornának úgy nyilatkozott, az ő személyes érdekeltsége nem a divatban rejlett, hanem látta az eseményben a lehetőséget, hogy a katolikus hitről beszélhessen másokkal. „Voltak benne olyan vonások, mintha jelmezbálban lennénk, vagy Halloween-partin. Nem igazán láttam semmi szentségtörőt; talán láttam néhány ízléstelenséget, de nem érzékeltem úgy, hogy bárki is az Egyházat akarta volna megsérteni.” Hozzátette: viszont sokan odamentek hozzá, és meséltek neki katolikus neveltetésükről, megosztották régi emlékeiket.
Forrás: Catholic News Agency
Magyar Kurír
(vn)
