Küzdelem a gyógyulásért - tanúságtétel
Egy nagyon kedves, szelíd férfi tanúságtétele következik. Szinte megható az a türelem, amivel viseli sorsát és az igyekezet, hogy el?re jusson a hitben és Isten szeretetében. És ez a küzdelem nem volt hiábavaló! Íme:
"Kedves Gyula! „Isten szereti a kopogtatókat!” Ezt a mondatot adtad nekem útravalóul, amikor április végén a Kárpátia-udvarban tartott gyógyító ima-összejövetelen megismerkedtünk. Imádkoztatok a gyógyulásomért, a szeme(i)mért, értem. Azóta eltelt egy-két hónap, és bár késve, „de törve nem”, szeretném megosztani tapasztalataimat az ima erejér?l, a gyógyulásról.
Néhány rövid mondatban megpróbálom elmesélni, hogy mi is a bajom, betegségem. Alapvetően sclerosis multiplex betegségben szenvedek, ami már közel 25 éve jelen van az életemben, de Isten kegyelméből már 15 évvel ezelőtt kaptam (kaphattam!) egy gyógyszert, amit a mai napig szedek és ez rendben tart. Ennek a gyógyszer históriának külön története van, ami szintén a gyógyulásomhoz tartozik, de itt most csak annyit említek meg róla, hogy előtte nagyon sokat imádkoztam (főleg a rózsafüzért, sőt maratoni rózsafüzéreket) és rábíztam a sorsomat Istenre. Ez egy nagyfokú szabadságot is adott. Ugyanakkor mégis bennem élt a gyógyulás utáni vágy és kérés. Ezek után jött a fordulat az életemben, szinte váratlanul. A gyógyszer, a párkapcsolat, később a házasság, a gyerekek, a tanulmányok, stb.
Egy „pár” (kb. 9) éve jött egy új nehézség az örömök mellé. A szemeim belül begyulladtak (uveitis), majd később a szemnyomás is magas lett (glaukóma). Szemműtétek következtek (szürkehályog, lézeres nyomáscsökkentés), de aztán később mégsem hoztak megnyugtató, végleges megoldást. Az utóbbi időszakban jutottam el odáig, hogy a jobb szememben a látóideg is károsodott.
Az egyik vasárnap evangéliuma (a kánaánita asszony kéréséről, hitéről, lánya gyógyulásáról - Mt 15,21-28) arra tanít, hogy nagy bátorsággal kell Isten elé állni, és nagy bizalommal kérni őt. Erre mutattál rá te is, és ezt szeretném én is gyakorolni. Igenis kell, hogy hitünk megerősödve jöjjön ki a nehéz helyzetekből, Isten szeretete valóban gyógyít! Így vagy úgy, nem mindig éppen a mi elképzeléseink szerint, de olyan is van, mikor aszerint, sőt azokat is felülmúlva. Az én esetemben ez is, az is megtörtént.
Mielőtt találkoztunk, már voltam egy gyógyító szentmisén, ahol a betegek kenetét is felvehettem és utána egyéni imakérésen is voltam. Nekem ez volt az első olyan alkalom, ahol ki mertem menni, hogy személyesen kérjek imát. Ezelőtt egyszer voltam ilyen szentmisén, de akkor még nem mertem kimenni imát kérni. Gondoltam elég az nekem úgy is, ha a padban imádkozom. Úgy érzem, hogy Isten fokozatosan készített fel ezen alkalmak által, hogy a hitem egyre jobban „megnyíljon”. A tél végén egy lelkigyakorlaton vettem részt, ahol egy katekéta kolléganőm meghívást intézett hozzánk egy gyógyító szentmisére. Úgy gondoltam, úgy éreztem, hogy erre el kell mennem. Ez volt az előbb említett imakéréses szentmise. A különös az volt, hogy ezután elmúlt a gyulladás a szemeimből (amivel évek óta küszködtem és amitől a nagyobb probléma – a magas szembelnyomás is kialakult). Szinte észrevétlen történt mindez. Én is csak lassan fogtam fel, hogy itt valami nagy dolog történt. Jártam a kontrollokra, és a gyulladás csak nem jött vissza. A kezelőorvosom elérkezettnek látta az időt, hogy a glaukóma ügyében is lépjen egy nagyot. Már korábban is tervezte, sőt ha rajta múlt volna már meg is csinálta volna azt a hagyományos műtétet, ami szerinte segít. (Korábban egyszer már szinte csodás módon megúsztam nála ezt a műtétet, de akkor még nem volt ilyen rossz állapotban a jobb szemem. Később a körülmények úgy hozták, hogy erre nem volt mód – szegény egyházi kórház, meg kellett szüntetni a szemészeti osztályt, a műtőt, és a műtétekre máshová kellett beutalni a betegeket, stb.) Az én esetemben bezavart a gyulladás, ami egy műtét során úgy felviheti a nyomást, hogy attól mehet el a látás. Mégis be lettem utalva a Mária(!) utcai szemklinikára, ahol az aranykezű adjunktusnő nem nagyon akarta ezt a kockázatot vállalni. Jártam már nála korábban, sőt műtött is már, és attól tartott, hogy újra begyullad a szemem. Viszont ez „csak nem akart így történni”! Úgy tűnt, hogy Isten mást tervez.
Ekkor kerültem hozzád. Akkor persze rendesen izgalomban voltam. Küzdenem kellett a félelemmel, a hitemért. Most így utólag megnyugodva könnyen le tudom írni ezeket, de akkor azért rendesen próbatétel alatt voltam. Az orvosok különböző szándékai, az eshetőségek (esetleg a műtéttől, esetleg annak hiányában megvakulhatok a jobb szememre) megrémisztettek. Ugyanakkor pedig, úgy gondolom és érzem, hogy kaptam megerősítő jeleket, pl. egy-egy szentírási idézetet, egy-egy jó könyvet, bátorító szavakat. Több gyógyító összejövetelre, szentmisére is el tudtam menni, ami nagyon megnövelte a hitemet. A feleségemmel folyamatosan imádkoztunk, különböző kilencedeket végeztünk, néha már nagyon el is fáradtam. Ami érdekes volt, hogy nagyon vártam a hirtelen jobbulást, a fordulatot, a csodát, mindeközben pedig többször nagyon rossz vizsgálati eredményeim voltak. Valahogy mégsem adtam fel, ez pedig csakis a kegyelem hatása. Többször elkeseredtem, de valahogy mégis bíztam. Jártam a gyógyító imaalkalmaidra, amik nagyon megerősítettek. Ment az ima folyamatosan. Igyekeztem a megtérés útján még jobban előrehaladni (gyónások, a szükséges változtatások). Mégis eljutottam oda, hogy ha kell, akkor hát műtsenek meg! Te is mondtad, olvastam is, de én is ezt gondoltam, hogy Isten így (is) gyógyít. Eddig egyébként inkább csak ezt részesítettem előnyben. De ebben az időben nagyon csodaváró és csodahívő lettem, ami szerintem az én hitemben előrelépést jelent. Most viszont ezt a lehetőséget is Isten kezébe kellett adnom.
Nagyon „jól jött” ez a hitbeli megerősödés, mert bár napról napra veszélyesebb helyzetbe kerültem, mégis valahogy egyfajta nyugalom volt bennem. Arra is gondoltam, hogy a legutolsó pillanatban jöhet a fordulat. Közvetlen a műtét előtt egy pár nappal, ami a hét végére esett, be kellett mennem elővizsgálatra. Arra a hétvégére több, nekem fontos dolgot beterveztem (Isten előreláthatólag megengedte). Viszont ezen a vizsgálaton (talán) a legrosszabb eredményt mérték. A doktornő nem is akart hazaengedni. Megtudtam, hogy pénteken Vácott lesz egy gyógyító szentmisétek. Ez egy jel volt, erre mindenképp el akartam menni. Alkudozni kezdtem az orvossal, aztán egy köztes megoldással (állományba vettek, felvettek az osztályra) mégis hazamehettem, mert hogy ha baj van, bármikor bejöhetek, illetve be is kell jönni. Így elmehettem Vácra, aztán másnap egy barátom papszentelésére, majd utána a családdal egy másik barátomhoz (több más barátommal együtt) vendégségbe, aki utána elutazott külföldre noviciátusba. Ezek fontos események voltak, amin ott volt a helyem, és össze is jött. Így még a bajommal sem tudtam foglalkozni. Nagyon sokan imádkoztak értem!
A műtét jól sikerült!!! Már a műtőasztalon halottam az örömteli információkat. Amikor leszálltam, a doktornő örömmel újságolta, hogy rendben ment minden. Nagy hála volt a szívemben. Ez még a kellemetlen velejárókat is csillapította. Igen szép összegű SMS számlát produkáltam, de meg kellett osztanom a jó hírt és a hálámat is. A kontrollvizsgálatokon is jó eredmények voltak. A műtőorvosom együtt örült a kezelőorvosommal. Azóta is rendes a nyomás. A műtött szembe már egyáltalán nem kell csepegtetnem. Igaz nem látok vele jól, mert az évek alatt a sok gyötrődéstől károsodott a látóideg, de én azért bizakodom, hogy lesz ez még jobb is …! Az imát is szeretném folytatni, a megtérés útját is egyre tökéletesebben járni. Tudom, hogy meg kell néha küzdenem magammal, de remélem, hogy a hit visz majd egyre előbbre.
Még egyszer hálás köszönetem a sok imáért, bátorításért, támogatásért, de leginkább Isten kegyelmi adományaiért, a gyógyulásért. Én úgy érzem, hogy ez egy nagy gyógyítás volt, és talán még lesz is folytatás. Szeretnék Isten dicsőségére még sokat tenni, dolgozni, másokat megerősíteni a hitben, felébreszteni másokban a hitet. Dicsőség Istennek, hála és imádás!
Ezt a kis szerény, de számomra fontos tapasztalatot szerettem volna veled és esetleg másokkal is megosztani. Egy „kicsit” hosszúra sikerült, de a lényeg benne van, még ha nehezen érthető is itt-ott. Köszönök neked is mindent, kedves Gyula! Folytasd a gyógyító szolgálatodat Isten dicsőségére, testvéreink javára! Köszi és hajrá!
Sok szeretettel: István Laci (Pomáz)"
