Az érdi cigány-misszió nehézségei és gyümölcsei
Rövid beszámoló arról, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdeni, milyen ellenállást tapasztalunk, s arról is, hogy a misszió milyen gyümölcsöket érlel...
A cigányság - mint minden népcsoport -, sajátos belső, mástól eltérő lélektani sajátossággal bír. Amíg ezt valamennyire belűről nem éli át valaki aki nem belőlük való, addig – a jó szándék ellenére -, nem tud hatékonyan segíteni, mert a rászorultság is ebből a szempontból értelmezhető.
A cigányság szívós, a legnehezebb, számunkra már élhetetlen helyzetet is túléli. Van valami ösztönös hite a természetfelettiben - hinni akarják, hogy a világ nem csak matériából áll hanem szellemiből is- ez átsegíti őket a legnehezebb bajokban. Nem menekülnek öngyilkosságba, élik a saját törvényeik által körülhatárol zárt világukat.
A szellemi világ számukra Istent jelenti. Keresik a maguk módján a kapcsolatot Vele.
Ez a vágy vezette őket hozzánk - és bennünket hozzájuk Érden. Ott egy cigányok lakta utca néhány családja ismételten megfogalmazta, kérte, vágyta ezt a kapcsolatot. Amikor elmentek a közeli templom plébánosához - aki azóta már nyugdíjban van -, hogy szeretnék, ha a gyerekeik hittanra járhatnának ők pedig szentmisére, a plébános atya azt mondta nekik: ne gyertek ide, nem akarják a hívek”. Ez mély sebet ütött bennük – nem csodálom -, ha ezt mi ugyanígy megkapnánk, talán abban is kételkednénk, hogy van Isten.
Isten azonban szívükben lévő vágyat meghallgatta. Találkoztunk velük, szinte a véletlen folytán, s el kezdtünk a családokhoz járni – hol papokkal, hol papok nélkül, mikor hogy sikeredett. Az utca minden házában jártunk felváltva, s a szomszédból jöttek a gyerekek és felnőttek. Szűkösen voltunk és a gyerekek és felnőttek együttes jelenléte bizony gyakran nehézségeket jelentett.
Néhányszor a templomba is elmentünk misére –amit a hívek nagyon rossz szemmel néztek és szóvá is tettek az új plébános atyának is. Ráadásul Zoltán atyának beindult az iskolai hittan is és így gyakran nem tudott jönni az alkalmakra, ami a cigányságban szomorúságot okozott és már ők sem érezték annyian, hogy el akarnának jönni egy-egy alkalomra. Csökkent azoknak a száma, akik úgy érezték, hogy itt kell lenniük, hiszen a laikus testvérek és Teréz anya lányai miattuk jönnek.
Próbáltunk azon gondolkodni, hogy hol találhatnánk egy helyet, ahova felnőttek és gyerekek külön jöhetnének, de erre a mai napig semmi lehetőség nem látszik. A plébániához tartozik egy épület ahol ugyan a fűtés hiányzik és talán csak egy év múlva lehetne oda menni, de plébániai képviselőtestület tagjai erről hallani sem akarnak. A plébános atyát is támadják, hogy cigánypasztorációval foglakozik - már-már ott tartunk, hogy a püspök atya segítségét kérjük ebben az áldatlan helyzetben.
De azért érdemes a gyümölcsökről beszélni – megtapasztaltuk, hogy Isten nem tömegekben gondolkodik, hanem néhány embert akar felhasználni arra, hogy tovább vigyék az Isten szeretetének tapasztalatát. Néhány megtörtént eset:
- Az egyik anyukahetedik gyermekét várva megállapították, down kóros lesz a gyerek. Imádkoztunk értük, s az újabb vizsgálatok szerint egészséges a magzat.
- Egy családnak az elektromos áram kikapcsolását meg tudtuk akadályozni, a gyermekét a magántanulóságból megnyugtató iskolába tudtuk helyezni, és egy autó vételének átírás hiányából adódó börtönbüntetéstől az emberek segítő adománya segítségével megmenekültek.
- Egy kicsi baba súlyos szívbetegséggel született és már a halálát várták - imádkoztunk érte, a babát megkeresztelték és jelenleg is jól van.
- Agy férfi és nő az élettársi kapcsolatát szeretné rendezni Isten előtt, ezért házassági előkészítésre járnak .
- Egy fiatal ember akitől eddig nem volt távol a bűnözés, az egyik alkalommal a felajánlott imaszolgálatot elfogadta – most ő is imádkozik, szentmisére jár, Bibliát kért mert szeretné olvasgatni.
Isten elvetette a magot egy szűkebb csoportban, de nagy kérdés, hogyan tovább: jön a tél, már nehezebb sok embernek egy helyen lenni, hiszen kicsik a házak is.
Imádkozunk, hogy Isten mutassa meg nekünk, hogyan növekedhetne tovább az elvetett mag, hol lehetne egy olyan hely ahol mélyebb Istenismeretre és –közösségre lehetne jutni.
Kegyelemnek nevezem azt, amit ezen az utcasoron történik. Egy kicsit mi is átélhetjük, hogy átjár bennünket is a megélhetés képtelensége, ahogy például látjuk azt, hogy a gyerekek kitörési lehetősége egyenlő a nullával. Ahogy látjuk azt, hogy jóravaló fiatalemberek, fiatal lányok szakmunkás végzettséggel nem tudnak elhelyezkedni dolgozni. Vagy ahogy fiatal párok nem vállalnak gyermeket, mert kilátástalan az otthonteremtés. Vagy látni azt, hogy a megélhetésük - amit a lomtalanításból be lehet gyűjteni, majd értékesíteni -, mennyire esetleges és időszakos. (Pedig ez a megélhetésük egyetlen forrása.)
A spirituális érzékenység amivel eredendően rendelkeznek egy kis külső segítséggel nagyon megváltoztathatná az életüket és ezzel együtt a mi életünket is. Most imádkozzunk és kérjük, Isten rendezze el mindazt, ami emberileg lehetetlennek látszik.
Tarnóczi Mária
