Beszámoló és tanúságtétel a cigánymisszióról
Amikor Sipos Gyula felkért arra, hogy beszéljek a közösen végzett cigánypasztorációs munkánkról, sokáig forgattam magamban kell-e nekem erről beszélnem, mivel gyakori tapasztalatom, hogy ha rákérdeznek mit csinálok most, a cigány pasztoráció említésekor néhány másodpercig megfagy a beszélgetés majd a kérdező – keresztény testvérem - elkezdi sorolni a cigányság bűneit és az őt ért sérelmeket.
A mai találkozón mégiscsak a szeretetről kell beszélni, és el kell mondanom, hogy ezek az emberek szenvednek a szeretetlenségtől, kirekesztettségtől, gyakran eldobják az életüket is, az elutasítottság miatt.
A kivetettség, megvetettség - különösen a gyermekkorban –, agressziót szül.
Jézus mindannyinkat szeret - nem a bűnt szereti, hanem bűnös embert –, nap mint nap szeretettel jön felénk – de a világ zaja, ítélete bennünket is magával sodor.
Közömbösek vagyunk a másik nyomora iránt - nem engedjük közel Jézust – pedig Ő szomjúhozza szeretetünket, vágyva vágyik rá.
„Jézus mondja: ÉRTED SZOMJAZOM. Szomjazom rá, hogy szeresselek és viszontszeressél – ennyire értékes vagy számomra. ÉRTED SZOJAZOM. Gyere hozzám és én betöltöm szívedet és meggyógyítom sebeidet. Új teremtménnyé teszlek és békét adok neked még a megpróbáltatásokban is. Vágyom megbocsátani neked. ÉRTED SZOMJAZOM. Egyáltalán nem számít, ha úgy érzed, hogy a világ szemében nem vagy fontos. Számomra az egész világon senki sem fontosabb, mint te. Nyílj ki Felém, jöjj Hozzám szomjazz Rám add nekem az életedet és én bebizonyítom milyen fontos vagy Szívemnek.”
Mi mindig kapni akarunk és nem adni – pedig Jézus szomját csak mi tudjuk kielégíteni.
Mi lehetünk az Ő keze, lába, szeme, mi tudjuk oda vinni a szeretetet a cigányokhoz is, ha képesek vagyunk a szívükkel látni.
Ne gondoljuk, hogy Jézus szeretete valami megfoghatatlan, elérhetetlen dolog, Ő ott van az egyszerűségben abban a természetes környezetben ahol élünk.
Jézus szomját azzal az irgalmas szertettel tudjuk kielégíteni, ahogy azt Teréz anya tette.
Ez a mi emberi szeretetünkből nem lehetséges, csakis Isten szeretetéből merítve nap-mint nap.
A cigány misszióba ezzel az irgalmas szertettel lehet belemerülni.
Körülbelül 20 éve vagyok különböző módon kapcsolatban - szociális munkásként -, a cigányokkal, de azt, hogy Jézus szomjazva vágyik a szeretetünkre mit is jelent - Teréz anya leányaival való kapcsolatomban értettem meg.
A nővérek vasárnaponként meghívják a cigány embereket Szentmisére, majd az azt követő ebédre. Ezzel a hét egy napján kiemelik őket a nyomorból, áldást és ételt kapnak.
A gyerekek és az ő szokatlan viselkedésük nem jelent problémát.
Szerettem volna, ha ebéd után maradnak és délután még tovább lehetett volna emelni a nap szépségét különböző programokkal, de ők ebből nem kértek, elmentek haza mindenféle okokra hivatkozva. Ezt kudarcként éltem meg – az én emberi szeretetemmel próbáltam őket szeretni és nem úgy, ahogy ezt ők szerették volna. Ők akkor már haza akartak menni.
Ekkor azt mondtam az Úrnak: lehet, hogy nem szeretem őket eléggé - mutasd meg hogy kell őket szeretni -, mivel erősen éreztem, hogy Isten hív a cigánysághoz. Ez a cigány csoport a legnehezebben bevonható bármibe, nekik ennyi kellett: az irgalmas szeretet.
De Isten elvezetett arra helyre, amit már elkészített.
Az egyik cigány kollégám, aki az egyházi hierarchiákkal nem volt tisztában, kikereste Székely János püspök atya telefonját és meghívta Érdre, de hogy hova és kikhez, arról fogalma sem volt.
Ezért kézbe vettem az ügyet és kiderült, Ófaluban a cigánysoron lakók már nagyon szeretnék, ha az egyházból valaki meglátogatná őket.
Nagy szertettel fogadták János atyát, aki a maga közvetlenségével, gitározásával belopta magát a cigányok szívébe.
Azóta kéthetenként tartunk a házaknál alkalmakat, ahol plébános atyával, S. Gyulával hirdetjük az Isten szeretetét. Püspök atya is eljött már néhányszor ezekhez a családokhoz.
Ezekben a kicsi házakban nagy szeretettel fogadnak bennünket a szűkösség ellenére – 15 gyerek és ugyanannyi felnőtt - elférünk. A szomszédból hoznak székeket és mindig más család fogad bennünket. Azt gondolom, nincs még egy utca Érden ahol felváltva fogadják be egymást és bennünket a családok.
Ezek a családok lomtalanításból élnek, reggel 4 órakor elindulnak a lomtalanított helyre, amit hallomásból tudnak meg. Az aznapi eredmény bizonytalan: van úgy, hogy a benzin ára sem jön be azon a napon. A begyűjtés után, nappal az értékesíthető anyagot szétválasztják, majd elviszik a felvásárló helyre.
Míg folyik a szelektálás, megjelennek az önkormányzat emberei és kiróják a büntetést mert rendetlenséget találtak az udvarban – a saját udvarukban.
A közelükben lévő iskolát felszámolták, mondván, hogy szegregált iskola lett, az ottani gyerekeket más iskolákban 3-4 kilométerrel arrébb elhelyezték.
Ezek az iskolák mindent megtesznek, hogy ezeket a gyerekeket eltávolítsák, mert problémás gyerekeknek tartják őket. A szülők a maguk eszközeivel küzdenek.
Isten szereti őket! Egy asszony a 7. gyermekét várja és azt állapították meg az orvosok, hogy down kóros lesz a gyerek. Imádkoztunk ezért a kis magzatért, és a következő vizsgálat szerint a gyermek egészséges semmi jel nem mutat a down kórra!
Egy 7 hónapos kisbabát súlyos szívbillentyű betegséggel hoztak a közösségbe és szerették volna megkeresztelni, mert úgy gondolták, mielőtt meghal legyen megkeresztelve. A plébános atya megkeresztelte és a gyermek azóta is jól van.
Egyik alkalommal egy tetovált, kidolgozott izomzatú fiú jött el közénk azzal, hogy ő szeretne ezzel a bűnös élettel felhagyni: imádkoztunk érte, és a saját elmondása szerint valami különleges szeretet járta át, azóta is jön, ha lehetősége van.
És az ellentét: Az egyik család az önkormányzattól kapott házacskát 30 éve akarja megvenni, de azzal utasították el, hogy elektromos magas feszültség megy felettük és ez veszélyes – nem vehetik meg – le akarják bontani a házat, de lakhatást nem ajánlanak fel –e z harminc év óta állandóan visszatérő és megoldatlan állapot.
A templomban a magyar hívek azt mondták, ők nem mennek arra a misére amelyiken a cigányok vannak. A plébános atyát kérték, hogy ne engedje be őket a templomba.
Természetesen a megélhetés lehetetlensége a fiatalokat a bűnözés felé viszi. Ezt az ott élő cigány és nem cigány családok is rosszul viselik. A drogkereskedők is ezeket a fiatalokat célozták meg.
Amikor egy munka meghirdetésére elmennek, a személyes találkozásig ígérik a munkát, de amikor megjelennek, akkor a bőrük színe láttán a munkáltató már el is döntötte, hogy betelt a létszám.
Nincs saját identitásuk: nem akarnak magyarok lenni, de teher számukra a cigány voltuk is.
Fontos lenne, hogy a cigány közösségek megerősödjenek, ténylegesen éljék a saját kultúrájukat.
A cigányságnak erkölcsöt, tartást kell adni, ebben az egyháznak nagy szerepe van.
Ahol van hit, ott van összetartozás és megszűnik a bűnözés.
Nem kell a cigányságnak gádzsókká /magyarokká/ válni, maradjanak cigányok mindazzal az értékekkel amivel rendelkeznek, mert vannak értékeik csak nem jelenik meg nyilvánosan, mintha szégyellnének róla beszélni, mi magyarok pedig nem akarunk róla tudni.
Egy cigány származású pap mesélte, hogy 12 éves korában az utcán megszólította egy néni, hogy nem volna-e kedve misére menni vele. A gyerek elment és olyan erős elhívást kapott, hogy rendszeresen látogatta a Szentmisét. Elhatározta, hogy papi hivatást választ.
A szülők, akik hitetlenek voltak nagyon ellenezték, de ő kitartott.
Sok nehézséggel kellett megküzdenie már felszentelt papként a cigányság nem fogadta el mivel nem lehet családja, a magyar lakosság azért nem akarta elfogadni, mert cigány.
Nagy szertettel és alázattal végül megenyhül mindenki. Egyszer egy újságíró azt a kérdést tette fel neki. Mit tenne Jézus, ha ma közöttünk járna a földön? Azt válaszolta:
„Jézus azt üzenné mindenkinek, hogy bízzon Istenben, merjen bízni az Ő gondviselésében.
Véleményem szerint akár az egyházon, a történelmi egyházon belül is rendet tenne.
Azt mondaná az ő papjainak, hogy menjenek ki az emberek közé, hogy pásztorok legyenek és ne hivatalnokok. A papnak, lelkésznek nem evilági dolgokat kell megragadnia, hanem égi kincseket gyűjtenie.
Biztos vagyok benne, hogy Jézus most is, ahogy annak idején tette, városról-városra, házról házra vándorolna és buzdítaná, erősítené a keresztényeket, hogy tartsanak ki.
Erősítené őket abban, hogy hitük nemcsak külsőségekből áll.
Azt üzenné, hogy ne egymást nézzék, hanem nézzenek rá, nézzenek Jézusra, mert csak Ő, az élő Isten Fia tud egységet és békét teremteni.”
Teréz anya azt mondta nem tudunk nagy dolgokat tenni, de a kicsi apró lépéseket mindennap tegyük meg. Isten megáldja a mi igyekezetünket merjünk bátrak lenni a szeretetben.
Tarnóczi Mária
(Elhangzott a 2010. szeptember 18-i Szeretet Földje Találkozón)
