Kudarcok és örömök a cigány misszióban
A cigány misszióban nagyon fontos a személyes kapcsolat, csakis erre lehet építeni a lelki fejlődést, az érett kereszténnyé válást, a megtérést. (Éppen az utóbbi napon mesélte valaki, hogy a Hit Gyülekezete evangelizációt tartott egy településen a cigánysoron. Az első alkalommal 100-an, aztán 40-en a negyedik alkalommal már senki nem jött el. A cigányoknál fokozottabban szükség van a személyes kapcsolatra.)
Jó, ha az evangelizálók között van cigány ember (nálunk Elemér ez az ember), mert hozzájuk nagyobb bizalommal fordulnak azok, akik tényleg keresik Istent.
A mi érdi missziónknak fontos eleme az, hogy a családok közötti ellentétet Krisztus szeretete váltsa fel és legalább a testvérek között legyen megbékélés. )Igaz, hogy az új családot alapító testvér ritkán válasz olyan társat akit a család többsége elfogad, de hát így van ez nálunk is és nem könnyű kritika nélkül, esetleg veszekedés nélkül elfogadni az idegent.)
Hosszú ideig egy olyan nagycsaládhoz jártunk evangelizálni, ahol a feleségek a testvérek és a férjekkel vagy élettársakkal együtt Érden laknak, de nem a közvetlen szomszédságban. Többször végiglátogattuk őket, imaalkalmakat (és alfa-kurzust) tartottunk az egyes házaknál és már akkor érezhető volt a feszültség – egymás házaiba nem nagyon jöttek el az összejövetelekre. Aztán egy veszekedésből súlyos konfliktus alakult ki, rendőrségi ügy lett belőle. Mi jártunk mindkét félhez, végül a pereskedéstől elálltak, de valódi megbékélés nem történt.
Időközben nagy örömmel tapasztaltuk, hogy az egyik fél (a férj rokonsága, testvérei) tartottunk, nagyon nyitottá vált Isten Igéjére, vágyakozással fogadják Isten szeretetét, amit aztán gyakorta az életükben is megtapasztaltak. (Azóta is szinte minden alkalommal tanúságot tesznek arról, hogy miben változott meg az életük, mióta együtt imádkozunk, dicsőítünk, Szentírást olvasunk.)
Úgy gondoltuk eljött az ideje, hogy összebékítsük a testvér-családokat. Ez a közösséggé formálódó család ahova most járunk, korábbi énjükhöz képest nagy szeretettel és mondhatni alázattal próbálkoztak megbékélni annak ellenére, hogy a rokonságról alkotott képük nem változott. A cigánybálon is fenntartottak maguk között helyet számukra és külön hívták őket, de nem sikerült együtt lenniük.
Kezdeményeztük, hogy legyen egy közös húsvéti piknik és kiengesztelődési találkozó, ahova meghívja az ez a közösség a másikat. Mi végiglátogattuk a családokat, imádkoztunk velük és meghívtuk mindegyiket. Nagyon bőséges, szép terített asztal várt mindenkit egy új helyen (egy harmadik családnál – gondoltuk, hátha ez is segít) – sajnos a rokonság másik fele nem jött el. (Korábban a templomban is szerveztünk egy megbékélési alkalmat, de oda sem jöttek.)
Akik azonban eljöttek – hét felnőtt, négy fiatal felnőtt és a gyerekek – azokkal a húsvéti együttlétünk nagyon jól sikerült. Boldogan dicsőítettük Krisztust a feltámadásért, együtt énekeltünk (gitáros énekeket), imádkoztunk, majd Sipos Gyula testvérünk a Szentírás azon történetéről beszélt, amikor az asszonyok először találkoznak a Feltámadottal (érdekesen színesen magyarázta el).
Az utána következő őszinte beszélgetésből szépen kirajzolódott, hogy a jelen lévők hol tartanak a lelki életben és hogy milyen élmények érik, problémák nyomasztják őket. Azt hiszem, hogy érezhetően belépett Isten az életükbe. Az egyik testvérünkön, aki igen vehemensen éli az életét, látszik, hogy Isten ezt a lendületet szelídséggel és alázattal akarja megtölteni.
Nagyon fájdalmas tapasztalatuk, hogy a cigányságnak az a része, akik szeretnének rendesen élni, dolgozni, egyáltalán megélni, nem csak a munkavállalásból vannak kirekesztve, hanem a párbeszédből is – a város vezetése nem akar betekinteni abba a nyomorba ami a saját településén van.
Keresztény emberként sajnálom, hogy a vezetés a hatalomból adódó lehetőségét a közjó érdekében nem használja olyan mértékben, ahogy ezt tehetné, hanem olykor üres hatalmi vetélkedésekre használja. A kitaszított, minden politikai érában csalódott, megélhetés nélküli emberekkel nem lehet egy jobb jövőt építeni.
A „Szeretet földje” talán a lehetetlenre vállalkozik, amikor ebbe a reménytelenségbe akar reményt vinni, de hisszük, hogy Krisztus reménységét, erejét és segítő szeretetét mégis el tudjuk vinni, meg tudjuk mutatni nekik. Talán a templomokba járó, konszolidált életű emberek Isten segítő csodáját nem is tudják olyan intenzíven megtapasztalni, mint ott, ahol már semmi sincs. Krisztus az éltető forrás, az erő, amire úgy vágynak mint a sivatagi vándor a vízre.
Most szombaton Hajdúsámsonra megyünk gyógyító alkalmat tartani Gyulával. Az érdi kis cigány közösség jönni akar velünk. Ezért lemondanak még a szombati lomtalanításból származó bevételről is!
Gyakran kérem Istent, adjon nekünk erőt és eszközöket, hogy ezt a vágyat, ami felébredt cigány testvéreink szívében, be tudjuk tölteni Isten mérhetetlen irgalmas szeretetével. Ámen.
Tarnóczi Mária
