„Megtaláltam a klánom” - beszámoló az egyházmegyei karizmatikus találkozóról
Reménykedéssel és szorongással készültem az idei egyházmegyei karizmatikus találkozónkra. Reménységgel, hogy a járvány bezártsága után újra találkozhatunk egymással, és szorongással, hogy a programtorlódások miatt vajon eljönnek-e a meghívottak. Péntek este még kaptam egy üzenetet egy Bécsben élő testvérünktől, hogy jön a Találkozóra, a gyerekeivel együtt, és egy másikat arról, hogy nem csak a mi egyházközségünk szervezett erre a napra zarándoklatot a váci Hétkápolnához, hanem a püspök atya is Bodajkra…
Színházi nyelven szólva, végül „fél házzal” ment le a program, de akik ott voltak, nem bánták meg, hogy eljöttek! Adri, a bécsi magyar asszony ezt írta utána nekem a facén: „…sok szép élményben volt részünk. Nagyon jól meg volt minden szervezve. Végre egy közösség ahol megtaláltam a helyem és teljesen önmagam lehetek. Megtaláltam a ’klánom’…”
Valóban, az Alcsútdobozi Mustármag közösség szervező munkája, és ahogy lebonyolították a rendezvényt, idén is minden dicséretet megérdemel!
A Bicskei Istendicsőítők Zenekar imádságos, buzdítós zenéje után először Burbela Gergely atya buzdított minket, hogy hirdessük Isten igéjét, hogy valóra váljon a Találkozó mottója: Isten igéje pedig terjedt” – mégpedig örömmel hirdessük és örömmel éljük meg, mert az öröm vonzza az embereket és Istenhez csalogatja őket.
Utána én beszéltem arról, hogy Isten igéje nem pusztán emberi szó, hanem Jézus Krisztus, a kimondott és megtestesült Ige, Isten képe és hasonlatossága, amit komolyan kell vennünk, hogy mi pedig Jézus Krisztus képévé és hasonlatosságává alakuljunk. Ezért az igét meg kell hirdetnünk „befelé”, önmagunknak is, hogy a krisztusi jellem kialakuljon bennünk, és „kifelé” az embereknek is, a Szentlélek karizmáival. Ezt példákkal és egy kis „karizma-bemutatóval” igyekeztem színesíteni. (Kamerával is készültem, hogy felvegyem, de rosszul nyomtam meg a gombot, így nem sikerült a felvétel, ami később szerencsének bizonyult, mert így Nyuli Gábor előadását teljesen, Lackfi Jánosét pedig majdnem végig fel tudtam venni, mielőtt lemerült az aksi. A felvételek megnézhetők a honlapunkon – szeretetfoldje.hu – a videók között.)
Nyuli Gábor volt a következő előadó. Ő a vatikáni pápai ház szónoka, Cantalamessa atya példáján, nagyon szemléletesen mutatta meg, hogyan kellene Isten jelenlétében élnünk. Cantalamessa atya ugyanis annyira telve van Isten jelenlétével, hogy amikor szótlanul ült egy vonaton, pusztán a látása elég volt ahhoz, hogy egy embert meggyőzzön Isten valóságáról. Olyannak kell lennünk – mondta és mutatta Gábor -, mint egy szivacs. Ha jó illatú vízbe merítik, azt szívja magába, ha bűzös lébe, akkor annak szagát árasztja…
Ebédszünet előtti utolsó program a közös szentségimádás és imaszolgálat volt. A Sportcsarnokban körben, a fal mentén álltak az imapárok, akiknél imát lehetett kérni, s végig az imaidő alatt mentek is az emberek. Milyen nagy szükség van Isten kegyelmére, hogy a szenvedő lelkek felüdüljenek, meggyógyuljanak és életük legyen! Hiszem, hogy Isten együtt munkálkodott az imádkozókkal, és megdicsőítette magát közöttünk!
Délután Lackfi János volt az első előadó. Ő a tőle megszokott színes, dinamikus stílusban mesélt az életükről Istennel és a családdal, hol megnevettetve, hol elgondolkodtatva minket. Beszéde második részében pedig írásaiból, verseiből olvasott fel nekünk, egész új módon megvilágítva egy-egy bibliai jelenetet is.
Utána maradt még egy kis idő, ezért Cseh Kornél főszervező megkért egy tanúságtételre - én meg sohasem ellenkezek, ha beszélhetek… Az Istenbe vetett hitről beszéltem és arról, hogy belé kapaszkodva hogyan mehetünk át nehéz és/vagy örömteli helyzeteken.
A Találkozó záró szentmiséjét Hajdu Ferenc püspöki helynök atya koncelebrálta paptársaival. Beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a legnagyobb karizma a bűnbánat karizmája, ezt ne hanyagoljuk el, és így vezessünk másokat is a megtérés útjára.
Mit is mondhatnék még? Jövőre, veletek, ugyanitt!
Sipos Gyula
