Tanúságtétel a közös ima erejéről, gyógyulásról
"...Gyermekem betegsége hozott el engem a Torbágyi templomba is. Ez már egy nagy ajándék volt a Jó Istent?l és férjemt?l, aki hétvégenként, egész heti munka és egyebek után vállalta kisfiunk felügyeletét, ápolását a kórházban. Különleges kegyelemként élem meg mai napig is azt a lehet?séget, amelyet szintén itt a Torbágyi templomban kaptam, amikor az Egyházközség tagjaival együtt imádkozhattunk betegeinkért..."
Kedves Mindnyájatok!
Buzdítsuk Egymást imádkozásra!
Az ima mindannyiunk életében olyan tápláló forrás, amely bármikor, bárhol, bármilyen élethelyzetben hozzáférhető. Bennünk rejlik, csak egy kicsit elcsendesedve, magunkba szállva elő kell hívni és máris nem érezzük magunkat kiszolgáltatottnak, eszköztelennek. Életem legnagyobb Isten általi ajándéka az imádkozás lehetősége római katolikus emberként, az őseimen keresztül a Jó Istentől ennél nagyobb szeretetet és ennél értékesebb eszközt a földi élethez nem kaphattam volna. Természetesen a napi rohanás, a rengeteg e világi elvárás, a mindennapi problémák feledtetik az emberrel ezen eszköz használatát. Néha az embert próbáló tragédia, emberi erőt meghaladó kihívás veteti észre a Jó Isten jelenlétét és az ő ajándékait életünkben.
Két gyermek édesanyjaként, lassan három évvel ezelőtt, nem volt egyszerű elfogadni a tényt, hogy akkor három éves kisfiunk súlyosan megbetegedett. Az orvostudomány mindent megtesz, hogy az ő földi eszközeivel segítsen a szenvedő, beteg gyermekeken. Orvosunk csodálatos agilitással küzd a gyermekek életéért a saját szakterületén. A nővérek gondosan ápolják a sok gyógyszertől szédelgő, folyton lázas gyermekeket. És mit tehet az édesanya és az édesapa? IMÁDKOZHAT. Igen, imádkozhat. Kérheti a Jó Isten segítségét,
hogy el tudja fogadni ezt a borzalmas helyzetet;
hogy adjon szellemi frissességet, lelki erőt beteg gyermeke ápolásához;
hogy adjon sugallatot, hogyan tud leginkább enyhíteni gyermeke nehéz helyzetén;
hogy megérezze a szülő, hogy hol van a határ, aminél tovább nem mehet, ahol már a Jó Istenre kell bíznia magát és gyermekét;
hogy segítse, erősítse a másik gyermeket egyedül a szüleitől távol.
Én azt tapasztaltam, hogy az imádság mindig segített és segít. Néha csak egy rövid fohászra futotta erőmből és azt ismételgettem végtelenszer, máskor el tudtam imádkozni egy tizednyi rózsafüzért a Szűz Anyához. Ilyenkor nagyon boldog voltam, mert lelki békét nyertem, és ezáltal gyermekem is nyugodt volt.
Gyermekem betegsége hozott el engem a Torbágyi templomba is. Ez már egy nagy ajándék volt a Jó Istentől és férjemtől, aki hétvégenként, egész heti munka és egyebek után vállalta kisfiunk felügyeletét, ápolását a kórházban. Különleges kegyelemként élem meg mai napig is azt a lehetőséget, amelyet szintén itt a Torbágyi templomban kaptam, amikor az Egyházközség tagjaival együtt imádkozhattunk betegeinkért. Hálás szívvel gondolok azokra a Testvérekre, akik ott nehéz helyzetemben velem együtt kérték Mennyei Atyánk irgalmának és szeretetének kiterjesztését kisfiunkra és egész családunkra.
Imádságunk meghallgatásra talált a Jó Istennél! A Szentlélek által megerősödve ma ott ülhetünk minden második vasárnap a kedves Jóska atya által tartott gyerekmisén, hogy hálát adhassunk az elmúlt időkért, a sok szeretetért és kérjük a Jó Isten további segítségét. A Jó Isten ajándékaként fogadjuk harmadik, nemsokára születendő gyermekünket is, hiszen egy-egy gyermeki szívben csodálatos értékeket rejtett el az Úr!
Kérjük a Mennyei Atyát alázattal, hogy adjon türelmes bölcsességet minden szülőnek gyermekeik felneveléséhez és értékeik kibontakoztatásához!
Kedves Testvérek!
Arra kérlek Benneteket, hogy ne féljetek! Legyetek bátrak és bizalommal nyúljatok az imádság eszközéhez. Ugyanakkor kérlek Benneteket – és ezért én magam is sokat imádkozom – hogy ne háborogjatok, mikor úgy érzitek, imádságotok nem talál meghallgatásra, vagy nem úgy, ahogy mi földi emberek szeretnénk. A Jó Isten szeretete pontosan tudja, mi az az út itt a földön, amit be kell járnunk, ahhoz, hogy földi életünk végén eljuthassunk Hozzá. Ámen.
Szabó Éva
Tisztelt Olvasó!
Az Éva által elmondottaknak kisebb részben résztvevője, szemlélője voltam, vagyok. Szeretném kiegészíteni egy más nézőpontból is a fentieket.
Az a bizonyos ima alkalom egy gyógyító szentmise volt a Torbágyi templomban, melyen Sipos Gyula barátunk és törökbálinti testvérek működtek közre. Engem is felkértek a közös imádkozásra a szentmise végén az ima kérések teljesítésére. Eddig néhány esetben volt hasonló feladatban részem és mondhatom mindig megrendítő események részese lehettem. Nem tudom, ki kap többet ilyenkor: az imát kérő, vagy mi, akik a kérést teljesítjük. Buzdítalak Benneteket bátran vállaljatok hasonló részvételt!
Az egyik kérelmező Éva volt teljesen megrendülve a kisfia iránt érzett aggodalomtól és az isteni irgalomba vetett bizalomtól. Ez átsugárzott a könnyező arcán és gyönyörűvé varázsolta! Azóta is, ha eszembe jut, nem tudok napirendre térni fölötte… Természetesen később is imádkoztam „Petikéért” és családjáért. Nagy öröm volt megtudni gyógyulását. Mindezt betetőzte az új kistestvér fogantatása, akinek jelentkezése – meggyőződésem szerint – szoros kapcsolatban van az imameghallgatással.
Üdvözlettel: Kacsó András
Biatorbágy, 2012. március 11.
