Tanúságtétel lábgyógyulásról
Egy szeptemberi Szeretet földje lelki nap gyümölcséről van szó, arról, hogy meggyógyult a lábam. Ülőideg gyulladás következtében vagy alatta vagy miatta elszállt egy bizonyos peroneus ideg, ami izmokat mozgat a lábon, amely izmoknak a járásban van szerepük. Ez nem törvényszerű, csak az ideggyulladást nem ismerték föl, nem foglalkoztak vele, mert a panaszom hosszan elhúzódó térdfájás volt és a doktornő meg sem hallgatta az időközben kialakult többi panaszom azzal, hogy egyszerre csak egy dologgal foglalkozik.
Véletlen folytán más orvoshoz keveredtem, aki azonnal megállapította a bajt és kezelni kezdte. Több hétig egyáltalán nem tudtam járni, azután bottal nagy fájdalmak közepette, de csak alig. Ezen az állapoton hosszantartó célirányos kezelésekkel és elsősorban a jó Isten segítségével túljutottam, és ha fájdalmakkal is, ha bottal is, ha lassan és korlátozva is, de elindultam régi megszokott útjaimon, több-kevesebb sikerrel. Hatszor estem el, egyszer sem lett semmi bajom, ebből 3 igazi nagy esés volt, a többi esetben elkezdődött, de nem fejeződött be teljesen az esés, mert ráestem valamire, egyszer egy parkoló kocsira, egyszer a férjem kórházi ágyára, egyszer pedig, ez volt a legérdekesebb számomra, egyszerűen menetközben megállt az esés, érthetetlenül, és mint egy billegő tárgy, valamiképp egyensúlyba billentem.
A kezelések megszűnése után is nagyon lassan, de mindig jobb lett a lábam. Ez a folyamat olyan lassú volt, hogy hat hét is eltelt, mire föltűnt, h valamit már megcsinál a lábam, amit előtte nem, mindig csak utólag vettem észre. Így elmaradt a bot és mind bátrabban lépkedtem, de megfeledkezni róla, hogy most melyik lábam hogyan és hová teszem, nem lehetett. Nem jártam automatikusan, noha mindig jobban.
Ebben az állapotban vettem részt a lelki napon, aminek része volt, hogy egymásért imádkoztunk. Nem tudom szó nélkül hagyni az én kedves imatársam, aki „szerzett” nekünk , ---kicsit elragadva őt választott környezetéből----, egy Isten áldását igencsak magánviselő és tovább is adó fiatal, magas, vékony, barna hullámos hajú fiút, a szelídség és a szeretet két lábon járó és mosolygó ritka változatát. Ő imádkozott értem, nem emlékszem, hogy a lábam külön szóba jött volna. Úgy emlékszem, hogy nem említettem, akkor éppen a fulladásaim foglalkoztattak.
Mikor jöttünk elfelé, -még mindig tudatosan lépkedve-, föltűnt egy érzés, a talajfogás idegenszerűsége, majd ismét és ismét, azután már nem emlékszem, hogy bármi történt volna. (...) Mígnem - hosszú idő múlva - a másik lábam kezdett fájni, egész más jellegű, de a mozgást ugyancsak akadályozó probléma támadt, úgyhogy rászorultam a „rossz” lábamra. És elbírt minden terhelést, minden mozgást, mászást, ereszkedést, amire kényszerültem a különböző helyzetekben. És ráébredtem, hogy a „rossz” lábam szinte teljesen meggyógyult! Hónapok teltek el, de az a végeredmény, hogy nem is gondolok rá, hogy megyek és nemcsak mozog a lábam, de még haladok is.
Legyen áldott Jézus Neve mindörökké és hozzon áldást minden kedves imádkozó testvéremre.
Szeretettel: Bende Ágnes
Hozzászólások
Akkor nézzük...
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.