Isten neve
Volt egy pillanat, amikor Mózes megkérdezte Istentől, hogy mi az Ő neve. Isten volt olyan kegyes, hogy válaszolt, és az általa adott név eredeti héberül YHWH néven van feljegyezve.
Idővel hozzáadtunk egy "a"-t és egy "e"-t, hogy megszerezzük a YaHWeH-t, feltehetően azért, mert a magánhangzókat jobban kedveljük. A tudósok és a rabbik azonban megjegyezték, hogy az YHWH betűk légzőhangokat vagy aspirált mássalhangzókat jelképeznek. Amikor közbenjáró magánhangzók nélkül ejtik ki, valójában úgy hangzik, mintha lélegezne. YH (belégzés): WH (kifújás).
Tehát a baba első sírása, az első lélegzetvétele Isten nevét mondja. Mély sóhaj hívja az Ő nevét – vagy nyögés vagy zihálás, mely túl nehéz a puszta szavakhoz. Még egy ateista is kimondaná a nevét, nem tudva, hogy a lélegzete is állandó elismerést ad Istennek. Ugyanígy az ember utolsó leheletével távozik erről a földről, amikor Isten neve már nem tölti meg a tüdejét.
Szóval amikor már nem tudok mást mondani, a kiáltásom az Ő nevét kiáltja?
Életben lenni azt jelenti, hogy folyamatosan az Ő nevét mondom. Akkor hallatszik a leghangosabban, amikor én vagyok a legcsendesebb?
Szomorúan sóhajokat lélegzünk. Örömben a tüdőnk szinte szétrobban. Félelmünkben visszatartjuk a lélegzetünket, és azt kell mondaniuk, hogy lassan lélegezzünk, hogy megnyugodjunk. Amikor valami nehéz dologra készülünk, veszünk egy mély lélegzetet, hogy megtaláljuk a bátorságunkat.
Ha belegondolok, a lélegzés dicséret. Még a legnehezebb pillanatokban is!
Ez annyira szép és érzelmekkel tölt el minden alkalommal, amikor megfogadom a gondolatot. Isten úgy döntött, hogy olyan nevet ad magának, amiről nem tudunk, de minden pillanatban elmondjuk, amikor élünk. Mindannyian, mindig, mindenhol. Ébredés, alvás, lélegzés, Isten nevével az ajkunkon.
(Sandra Thurman Caporale, facebook, catholic memes)
