Címlap
Melyik vitamint érdemes szedni és mennyit?
A recept nélkül kapható vitaminok vásárlására csak az Egyesült Államokban évi 30 milliárd dollárnál is többet költ a lakosság. Ez meghaladja például a bizonyítottan életmentő, úgynevezett sztatin típusú koleszterincsökkentő gyógyszerekre költött összeget. Ebből logikus módon az következne, hogy a vitaminok hatása rendkívül jól megvizsgált és bizonyított. A valóság azonban ennek éppen inkább az ellenkezője.
Novella hét - Totemek 7/2: A tetejetlen világfa ültetése
A Bukás utáni világelbeszélése, a mondák nyelvén. Felolvassa: Sipos Gyula
„Totem: A totem vallásosan tisztelt növény, állat vagy az ezeket ábrázoló tárgy. A totemállataikat a természeti népek a törzsük ősének tekintették, s emiatt azok kultikus tiszteletnek örvendtek…” (wikipédia)
A novellák olvashatók a Mózes botja című kötetben, megrendelhető: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (1.000 Ft postaköltséggel együtt)
Imakilenced megrontás ellen - 6. nap
Imádkozzuk el az az általános szabadító imát a gonoszság minden ereje ellen, különösen is a szombati napért és a Pride-on résztvevőkért:
Felirat a Tekintetes Vármegyéhez
A jobbágyság nevében, úgy is mint fő nemzetalkotó elem, nagy örömmel üdvözöljük a régi hagyományokhoz való visszatérést, amely újra visszahelyezi ősi, erős alapjaira nemzetünket. Miként azt kegyelmes főispánunknak szóban is elmondtuk, ezúton szeretnénk mi is hozzájárulni a nemzetépítéshez azzal, hogy javasoljuk néhány régi törvényünk újra bevezetését:
Tűzijáték - egy jó példa, röviden
Salgótarjánban augusztus 20-án nem rendeznek tűzijátékot, helyette adótanácsadó és mérlegképes könyvelő szakemberekkel konzultációs foglalkozásokat szerveznek azoknak, akik a kata változása miatt bajba kerültek. Tanácsadó konzultációs foglalkozásokat szerveznek azoknak is, akiket az áram- és gázdíjak emelkedése várhatóan súlyosan érint. Az érintettek javaslatokat kapnak arra, hogy a különböző típusú lakóingatlanokban hogyan lehet spórolni az árammal és a gázzal. (Utóirat: Törökbálinton sem lesz tűzijáték...)
Akinek füle van a hallásra
"Akinek füle van a hallásra, hallja meg!” (Mt 13,1–9)
Jézus szavait be kell fogadnunk a szívünkbe és elmélkedni, gondolkodni rajta, hogy életet teremjen bennünk.
Nyisd meg szívem Uram, hogy egészen befogadjon Téged! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Élet menekültként a szombathelyi ferences kollégiumban
Bartos Eszter, a szombathelyi Assisi Szent Ferenc Kollégium vezetője számolt be az elmúlt hónapokról, amikor a háború sújtotta Ukrajnából érkezett menekülteknek igyekeztek szeretetteli otthont nyújtani. Részleteket olvashatnak a beszámolóból.
Novella hét - Totemek 7/1: Amikor a totemek népet választottak maguknak
A Bukás utáni világelbeszélése, a mondák nyelvén. Felolvassa: Sipos Gyula
„Totem: A totem vallásosan tisztelt növény, állat vagy az ezeket ábrázoló tárgy. A totemállataikat a természeti népek a törzsük ősének tekintették, s emiatt azok kultikus tiszteletnek örvendtek…” (wikipédia)
A novellák olvashatók a Mózes botja című kötetben, megrendelhető: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (1.000 Ft postaköltséggel együtt)
Heti könyvajánló: Így történt! - Csépe Klára és Hasznos-Fallóskút története

Csodálatos, egyben megrendítő történetet bontakozik ki a kedves olvasó előtt, aki kezébe veszi ezt a kötetet. Történet egy egyszerű asszonyról, Csépe Kláráról, akinek látomásban megmutat a Szűzanya egy kis forrást és arra hívja, hogy építsen ott kápolnát. Történet a kápolna építéséről, a hívő emberek odaadásáról, csodáról és gyógyulásról, de történet a szembenállásról és meghurcoltatásról és arról a sokféle nehézségről, amit Klára néninek ki kellett állnia hite és meggyőződése miatt.
Imakilenced megrontás ellen - 5. nap
Istenünk, hálát adunk azért, hogy szombaton nem csak a Pride lesz Budapesten, hanem egy hatalmas keresztény dicsőítő alkalom is az Arénában, és már most is sokan imádkoznak, Jerikót járnak és küzdenek a megrontás erőivel szemben. Hisszük Uram, hogy mindez a Te akaratodból van így és Te győzelmet aratsz ezen a hétvégén is a bűnök és kísértések áradata felett! Ámen. Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...
Háború és béke - cikkek + ima
Hírek arról, hogyan gyűjtik be a halottakat Ukrajnában, és a béke paradoxonáról - és imádkozzunk a békéért:
A megöregedés nem büntetés, hanem áldás – Ferenc pápa üzenete a nagyszülők és az idősek világnapjára
A nagyszülők és idősek világnapját minden évben július negyedik vasárnapján – idén július 24-én tartjuk. A Ferenc pápa által 2021-ben bevezetett új világnap második alkalmára a Szentatya üzenetet írt, melyet az alábbiakban teljes terjedelmében közreadunk.
